Párbeszéd kell a gyógyítók között

Egy hete közöltük portálunkon Kürti Gábor A „kuruzslók” védelmében című nyílt levelét Boldogkői Zsolthoz. Az írás vihart kavart a szegedi professzor követői, az alternatív gyógymódok ellenzői, illetve a természetes gyógyító eljárások híveinek körében egyaránt. Alábbi cikkében egy tapasztalt holisztikus orvos száll síkra a párbeszéd szükségessége mellett.

Akupunktúra segíthet a hőhullámok ellen

A hőhullámok kellemetlen tünetként jelentkeznek a menopauzát átélő nők többségénél. Úgy tűnik azonban, hogy a nők mintegy 50 százalékánál már egy nyolchetes akupunktúrás kezelés segítségével is csökkenthető a tünetek gyakorisága. Az egyszerű, költséghatékony és széles körben elérhető akupunktúrás beavatkozás eredményessége viszonylag hamar kiderül.

Az akupunktúra segíthet demenciában

Elképzelhető, hogy az akupunktúra ősi módszerével megállítható az idősek memóriavesztése – derül ki egy friss kínai kutatásból. Minden jel arra mutat, hogy a tűszúrások megfelelő alkalmazása a demencia korai szakaszában még abban is segíthet, hogy megelőzze a betegség elhatalmasodását, a későbbi stádiumokban pedig csökkentheti a memóriavesztést.

Hatékony lehet az akupunktúra a magas vérnyomás ellen

A magas vérnyomás szívbetegséghez és sztrókhoz vezethet, ezért többnyire rendszeres testmozgással és gyógyszerekkel próbálják kordában tartani. Ezek a módszerek azonban nem mindenki számára hatékonyak, ráadásul a gyógyszeres kezelés veszélyes mellékhatásokkal is járhat. Lehet, hogy az akupunktúra a legtermészetesebb megoldás a vérnyomás normalizálására.

Az akupunktúra jelútja kimutatható

Állatokon kísérletezve a Georgetown University orvosi karának kutatói megállapították, hogy ugyanazokon a biológiai jelutakon futott végig a szignál, mint amit a fájdalomcsillapító szerek használnak – az embernél. Azt állítják, hogy krónikus stressz esetén állatkísérleteik ezidáig a legerősebb bizonyítékot szolgáltatják az akupunktúra működésére.

Dr. Eőry Ajándok hitvallása

2014. május 18-án, a Natúrsziget Egészség Fesztiválon a budapesti Hotel Flamencóban ünnepélyes keretek között vehette át Az Év Orvos-természetgyógyásza, 2013 kitüntető címmel járó elismerést, portálunk látogatóinak díját dr. Eőry Ajándok, aki a hazai akupunktúrás kezelés egyik úttörőjeként 45 éve foglalkozik a hagyományos kínai orvoslás népszerűsítésével.

Alternatív gyógymód a krónikus orrmelléküreg-gyulladás ellen

A hagyományos nyugati gyógymódokkal kombinálva az akupunktúra, az akupresszúra és az étrendbeli változások rendkívül hatásosnak bizonyultak a szinuszitisz, azaz az orrmelléküreg-gyulladás kezelésében, derült ki egy új tanulmányból. A keleti terápiák és a nyugati gyógymódok ötvözése meglepően jó hatásfokkal működik a krónikus arcüreg- és orrmelléküreg-gyulladásban szenvedő és nehezen lélegző páciensek körében, mondta Dr. Jeffrey Suh, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem fül-orr-gégész docense.

Enyhítheti a rákkezeléssel összefüggő idegfájdalmat az akupunktúra

Az Acupuncture in Medicine szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint az akupunktúra csillapíthatja a bizonyos gyógyszerekkel összefüggő súlyos idegfájdalmat. A taxánokkal, vinka alkaloidákkal vagy platinaszármazékokkal kezelt rákbetegekben a terápia következtében úgynevezett citotoxikus szerek okozta polineuropátia (CIPN) alakulhat ki. Ezek az erős gyógyszerek károsíthatják a perifériás idegrendszert, különösen a vádliban és a lábfejben, ami súlyos idegfájdalmat és/vagy járászavart okozhat. A rendellenességnek egyelőre nincs ellenszere.

Segít az akupunktúra

Bosszantó lehet – mind a beteg, mind az orvos számára –, ha megmagyarázhatatlan tünettel állnak szemben, melyre semmilyen hagyományos gyógymódot nem találnak. További probléma, hogy az ilyen betegek kezelése a társadalombiztosítás számára kétszer olyan költséges, mint egy pontos diagnózissal rendelkező páciensé.

Gyógyító méhcsípés

A méhcsípés-terápia az akupunktúrához hasonló, csak itt a tűket a méhek fullánkja helyettesíti. A terápia gyógyítja a csont- és ízületi bántalmakat, fájdalomcsillapító hatása van, erősíti az immunrendszert és fokozza a vérkeringést.