Tartsd életben! – Újraélesztés egyszerűen

Évente mintegy 25 000 ember hal meg hazánkban hirtelen szívhalál következtében, akiknek túlélési esélye sok esetben a környezetükben lévők lélekjelenlétététől, emberségétől és tenni akarásától függött. Persze ez a három tényező magában mit sem ér az alapvető ismeretek hiánya nélkül. Csak a mellkas nyomásával, levegőbefújás nélkül is lehet életet menteni!

Ez a felismerés állt a hátterében az Országos Mentőszolgálat Alapítvány Tartsd életben! elnevezésű kampányának, amely a laikusok számára egy rövid kisfilm segítségével igyekszik könnyen elsajátíthatóvá tenni az újraélesztés szabályait.

Segítsen, hogy újra dobogjon!A Valami Amerika 2. szereplőivel forgatott, alig több mint kétperces kampányfilm a British Heart Foundation Vinnie Jones’ hard and fast Hands – only CPR filmjének adaptációja. A film szereplőgárdája – a „főszereplő” Csuja Imre, Faragó András és Thuróczy Szabolcs – önmagáért beszél. A Tartsd életben! a könnyed bevésődés érdekében mindenekelőtt humorra és zenére épít. Bemutatja, hogyan tudunk szakszerűen segíteni egy bajba jutott embertársunknak a hivatásos segítség megérkezésig a mellkas nyomására irányuló módszerrel – a sokak számára esetleg nehezebben vállalható – szájból-szájba történő lélegeztetés helyett.

Az alapítvány, illetve a kampányfilm készítői szeretnék elérni, hogy az újraélesztés tananyag legyen az iskolákban, hiszen nagyon fontos, hogy javuljon hazánkban az újraélesztési kedv és az ehhez szükséges tudás.

A kampány sikerességét bizonyítja, hogy a filmet csak a You Tube-on annak megjelenése, azaz 2015 februárja óta eddig több mint 823 000-ren látták.

A film elérhető ide kattintva, vagy a Mentőszolgálat honlapján, ahol a kampányról és az újraélesztés szabályairól is bővebben tájékozódhatnak.

Maczkay Zsaklin