„Aki kutyát kínoz, emberre készül.” Ez a dr. Csányi Vilmos etológus professzortól való idézet nagyon találó. Mert ahol az állatot bántják, ott az ember is veszélyben van, és ahol az embert bántalmazzák, veszélyben van az állat is. Tudják ezt a Sea Shepherd tagjai is.

Az állatvédelem tehát nem egyszerűen úri időtöltés, hanem az erőszak kordában tartásának egyik módszere: emberhez méltó cselekedet. A tevékeny állatvédelem egyik emblematikus képviselő szervezete a Sea Shepherd Conservation Society, a tengeri élővilág megmentéséért alakult nonprofit szervezet.

Neve szó szerint azt jelenti: tengeri pásztorok. Ez az önkéntes természetvédő csoport a Greenpeace-ből vált ki 1977-ben. A Greenpeace, elveihez hűen, kizárólag békés demonstrációt és figyelemfelkeltő akciókat folytat, míg a Sea Shepherd más, radikálisabb eszközöket is hajlandó bevetni, hogy megvédje az óriás tengeri emlősöket. A tenger pásztorai már évekkel ezelőtt felvették a harcot a bálnák, delfinek és fókák barbár tömegpusztításával szemben.

A célpont soha nem az ember

Stratégiájuk többrétű. A célpont soha nem az ember! Paul Watson kapitány, a szervezet alapítója és vezetője mindig fontosnak tartja hangsúlyozni: 1977 óta tartó határozott, ámde körültekintő akcióik során – azaz most már 29 éve! – soha senki nem sérült meg az „ellenfél” hajóján SEM! Tehát tevékenységüknek nincs köze az ökoterrorizmushoz.

A tengeri emlősök tömegpusztításához szükséges eszközöket igyekeznek működésképtelenné tenni s ennek érdekében készek konfrontálódni is. Ez nem egyszerűen géprombolás, hanem jól átgondolt taktika.

Ha az illegális bálnavadász hajó (flotta) megsérül, akkor abban a szezonban már nem tud bálnákat elejteni. S továbbbi következménye ennek, hogy a megrongált hajókra csillagászati összegűre emelkednek a biztosítási tételek s így már nem éri meg fenntartani az iparszerű bálnapusztítást.

A szervezet harcmodorának fontos momentuma, hogy a bálnavadászat törvénytelenségét bumerángként használja a törvénysértők ellen.

Akcióban a szervezet fő módszere a zavarkeltés, mellyel lassítja, sőt megakadályozza az illegális bálnavadászatot. Tönkreteszik a halászok hálóit, s ha ez nem jár eredménnyel, akkor hajójukat nekikormányozzák a bálnavadászok hajóinak: így akadályozva a vérengzést. Elsődleges célpont a hajótest és a hajócsavar. Azt támadják meg; nem a halászokat.

Konzervnyitó a hajó oldalán

A Sea Shepherd Farley Mowat nevű hajójának egyik oldalára olyan, konzervnyitónak nevezett eszköz van felszerelve, amely alkalmas egy hajótest felnyitására. Ennek a különleges lékelőnek a kipróbálása nem bizonyított, de Japán már ennek apropójából azzal fenyegetőzik, hogy légierejével bálnavadász flottája „védelmében” megsemmisíti a hajót.

A Tengeri Pásztorok „fegyvere” még a humor. Jeles magyar aktivistájuk, Kristóf Veronika például elküldte a japán halászati miniszternek Mark Carwardine: Bálnák és delfinek című határozó kézikönyvét, miután a japánok kihirdették a bálnaholocaustot indokoló „tudományos” kutatási eredményeik egyikét: a sziláscetek gyomra apró, lábasfejű rákokat tartalmaz. Ez az információ már pár évtizede a gyermekek számára is triviális!

Paul Watson és csapata az okos és átgondolt érdekérvényesítés, a bátorság, a profi hajózási tudás miatt is rászolgált a bizalomra: japán, norvég, dán és izlandi bálnavadászok, kanadai fókavadászok legnagyobb ellenfelei immár 29 éve!

Határozott szabályok

Nézzük meg közelebbről, hogyan is működik egy ilyen kicsi, de nagy támogatottságot élvező ütőképes szervezet. Bázisa a Farley Mowat hajó, amely 48 méteres és 677 tonna súlyú; előzőleg kutatási célokat szolgált. Egy másik hajójuk, a Sireniean az ecuadori kormánnyal együttműködve a Galapagos-szigetek térségében az illegális, vonóhálós halászat ellen lép fel.

A Sea Shepherd elkötelezett önkénteseire határozott szabályok vonatkoznak. Életformájuk puritán és takarékos. Az étkezés mindenféle állati fehérjétől – tejtől és tojástól is! – mentes, úgynevezett vegán táplálkozásnak felel meg. A drog, az alkohol és a dohányzás nem megengedett. Lényeges persze az egymás közötti megértés, tolerancia, hiszen a hajó kb. 40 főből álló legénysége a világ legkülönbözőbb tájairól verbuválódott emberekből áll össze.

Miért és kik ellen kell valójában a tengeri állatokat: a delfineket, a bálnákat, a fókákat megvédeni? Mi húzódik meg a háttérben, amiért egy maroknyi csapat most már lassan az életét, a testi épségét is kockáztatja?

Alapelveik: az önkényes erőszakot, a barbarizmust az állatokkal szemben sem nézhetjük el. S mindannyiunk érdeke – hiszen az élőlények, szerves egységet alkotva, kölcsönösen függenek egymástól –, hogy egyetlen faj sem haljon ki.

Hagyományos vérengzés

Kik a pusztítók? Egyrészt eltévedt „hagyományőrzők” és megtévesztett halászok. Lássunk erre két beszédes példát.

A Feröer-szigetek Dániához tartozik. A szigetlakók egy okafogyott barbár népszokás keretében minden évben kegyetlen módon bálnák tucatjait pusztítják el. A gyanútlan állatokat évente egyszer egy öbölbe terelik, majd a sekély vízben szinte mozgásképtelen, vergődő vízi emlősöket óriási dorongokkal, kaszákkal és más szúrószerszámokkal kis csónakokból halomra ölik. S mindeközben a partról a véres showműsort végignézik a családtagjaik.

A kultikus tömeges vérengzés talán azzal magyarázható, hogy régen a hatalmas vízi emlősök elejtése a létért folytatott küzdelem része volt. Akkoriban a bálnavadászat a helyiek megélhetését biztosította.

A Japán dél-keleti partvidékén fekvő szigeten, Taijin a delfinöldöklés dívik. Az októberben kezdődő féléves vadászidényben közel húszezer különböző fajú delfint mészárolnak le.
Mindezt legálisan tehetik meg: kinevezve a delfineket kártevőknek…

A delfinrajokat motorcsónakokkal körbeveszik a mélytengeri részen és behajszolják egy sekély vízű öbölbe. Hatalmas acélrudakat merítenek a vízbe s ezeket kalapáccsal erősen ütni kezdik. A hangokra különösen érzékeny állatok ettől a fülsüketítő zajtól sokkot kapnak és megzavarodnak. Ezt használják ki a halászok és így terelik őket a partok felé, majd az öbölbe. Visszaút nincs, mert azt halászhálókkal zárják el. A sekély vízben rekedt delfineket szigonyokkal és késekkel vérfürdő kíséretében halomra gyilkolják.

Mindezt azért, mert a helyi halászok és érdekképviseleti szerveik szerint a delfineket riválisnak tekintik a halért folyó versenyben.

Illegális bálnavadászat – állami támogatással

Másrészt profitéhségből pusztítják a tengeri emlősöket.
Bizonyos államok egyenesen berendezkedtek az illegális bálnavadászatra. Bár a Nemzetközi Bálnavadászati Tanács (IWC) 1986 óta tiltja a veszélyeztetett bálnafajok vadászatát, Japán, Norvégia és Izland kibúvót keresnek a rendelet hatálya alól. Ennek módja, hogy a kutatási célú bálnavadászatot bizonyos megkötésekkel engedélyezi az IWC.

Japán – kihasználva ezt a kibúvót – minden évben tudományos céllal több száz csukabálnát pusztít el. De a bálnahús az éttermekben és szusibárokban landol.

A három dicső bálnavadász nemzet az 1986-os nemzetközi moratórium óta álcázni kényszerült a bálnavadászatot: Japán és Izland is „tudományos kutatás” ürügyével űzte ezt iparszerűen; míg Norvégia vállalta, hogy kereskedelmi bálnavadászatot folytat. Ennek a három országnak a flottái napjainkban is különös kegyetlenséggel legkevesebb 2300 bálnát gyilkolnak meg évente.

Sajnos Dánia – az Európai Unió tagállamai közül egyedüliként – a kereskedelmi bálnavadászati jogok kiterjesztésére szavazott a Nemzetközi Bálnavadászati Tanács (IWC) idei éves ülésén. Ezzel az egyetlen szavazattal megfordult az arány a bálnavadászat ellenzői és támogatói között, ami az első lépésnek tekinthető a kereskedelmi célú bálnavadászat újraindításához.

További rossz hír, hogy Izland ismét bálnákra vadászik. Az izlandi kormány nemrég hozta nyilvánosságra azon döntését, amely szerint hozzájárul, hogy a nemzetközi moratórium ellenére vadászai bálnákat ejtsenek el. 2006. október 22-én, az izlandi bálnavadászok első áldozata: egy különösen veszélyeztetett közönséges barázdásbálna, melyet robbanófejes szigonyágyúval pusztítottak el.
Az eset Izland partjaitól kb. 200 mérföldre történt.

A közönséges barázdásbálna (Balaenoptera physalus) egykor Földünk leggyakoribb nagytestű bálnafaja volt. Mark Carwardine brit tengerbiológus 1995-ben megjelent Bálnák és delfinek határozó kézikönyve még kb. 120 ezer fős létszámot említ, de 2003-ban számuk már nem érte el az 55 ezret.

A világ több kormánya határozottan elítélte az izlandi döntést és követelték az engedély azonnali visszavonását.

Bébifókák tömeges kiirtása

Nemcsak a bálnák vannak örökös veszélynek kitéve a kapzsi profitéhség miatt, hanem a bébifókák is.

Kanadában az úszó jégtáblák tetején több százezer hófehér bundájú bébifóka születik: keleti partjaihoz vándorol ugyanis párzani és szaporodni minden télen az összes atlanti grönlandi fóka.

De rövid ideig maradhatnak csak a kis fókák életben, mert néhány héten belül elkezdődik az éves fókavadászat. Ilyenkor néhány nap alatt több százezer bébifókát mészárolnak le kíméletlenül. A kis fókák képtelenek elmenekülni, mert szőrzetük még nem vízálló s így nem mehetnek a vízbe.

Pusztán azért gyilkolják halomra őket, hogy luxuscikk készüljön belőlük. A kanadai kormány pedig támogatja a felesleges vérfürdőt.

A fókáknál nőstényenként egy kölyök születik. A 12 napig tartó szoptatás után a kis fókák kezdik elveszteni gyapjas, hófehér bundájukat, és vízálló, szürke-fekete cirmos szőrmére váltanak. Amikor a kölyökfóka vedleni kezd, törvényesen vadászni lehet rá Kanadában.

Az 50-es és 60-as években a túlzásba vitt vadászat nagymértékben csökkentette a populációt, ma mégis több bébifókát mészárolnak le, mint akkoriban: 2005-ben kb. 320 ezret!

Még a korszerű technikát sem restellik bevetni a tömeggyilkossághoz. Helikopterrel derítik fel a fókacsapatokat, a „fókászhajók” pedig a célponthoz, a megfelelő jégtáblára szállítják a motoros szánokat. A bekerített, védekezésre képtelen bébifókákat agyba-főbe verik, és legtöbbször élve nyúzzák meg.

Az állatvédők, így a Sea Shepherd aktivistái is évtizedek óta küzdenek a fókamészárlás ellen, és rendkívüli eredményeket értek el, de sajnos csak ideiglenesen. 1982-ben például az Európai Unió betiltotta tagországainak a fókák szőrméjének behozatalát. A kereslet ezt követően a prém iránt annyira mérséklődött, hogy a 80-as évek végére szinte megszűnt a vadászat. Négy évvel ezelőtt azonban minden eddiginél nagyobb mértékben kezdték irtani a fókabébiket, azzal érvelve, hogy a populáció már nincs veszélyben.

Vigyáznunk kellene vízi testvéreinkre

A bálnák, delfinek és fókák nem közönséges állatok: ezek a vízi emlősök valahol a testvéreink!

A bálnák emberre hasonlító jellegzetessége, hogy a különböző hangok egymás utáni összekapcsolásával egyedi dallammintázatot állítanak össze. S ezek ismétlésével hozzák létre a jellegzetes dallamokat. Habár a kutatási eredmények nem bizonyítják a cetek nyelvének létezését, egyértelműnek tűnik, hogy a bálnák mondatokat használnak; csakúgy, mint mi, emberek.

A hosszúszárnyú bálna (Megaptera novaeangliae) éneke már egy ideje foglalkoztatja a tengerbiológusokat. A bálnák egyedi módon sóhajtanak, füttyentenek, csettintenek. Egy vizsgálat azt próbálta deríteni, hogyan születnek ezek a titokzatos dallamok.

Évente minden hím hosszúszárnyú bálna újabb és újabb dallamot talál ki. Ezek közül egy bizonyos elsődleges dallam válik sikeressé és elterjedtté az összes bálna között. Számítógépes vizsgálattal kiderítették, hogy a cetek az emberi zeneszerzéshez hasonló műveleteket végeztek. A dallamokban mind hierarchia, mind bizonyos törvényszerűségek szerinti, de nem mechanikus ismétlés volt megfigyelhető. De az igazán meglepő az volt, hogy a bálnák a legbonyolultabb dallamokra is vissza tudtak emlékezni. (Forrás: Journal of the Acoustical Society of America).
Meghökkentő emberi tulajdonságokra emlékeztet az eszközhasználat bizonyos delfineknél.

Mivel a delfineknek nincsen keze, az eszközhasználatuk nyilvánvalóan igen korlátozott. A nyugat-ausztráliai Cápa-öböl palackorrú delfinjeinél figyelték meg, hogy mégis előfordul ilyen.

A palackorrú delfinek orrvédőként, egyfajta munkavédelmi védőkesztyűként tengeri szivacsokat használnak. Letörik azokat a tengerfenékről, és az orrukkal belebújva védelmezik azt a sérülésektől, amikor a homokban élelem után kutatnak. A tengeri szivacsok többsége lapos, ám a megfigyelt delfinek a kúp alakúakat keresik, mert csak ezekbe tudják beledugni az orrukat.

A világ legokosabb állata?

A legújabb kutatások szerint lehet, hogy a kaliforniai oroszlánfóka a világ legokosabb állata. Egy Riónak becézett példány kivételes memóriájával döbbentette meg a tudósokat. Pontosan emlékezett egy korábban tanult, összetett trükkre, melyet 10 év alatt egyetlen egyszer sem gyakorolt. Ezzel pedig a legjobb memóriájú nem emberi élőlénnyé lépett elő.

Eredetileg számokat és betűket kellett az állatnak párosítania, és a helyes választásért jutalmat: halat kapott. Egyéb emlősök, például a majmok könnyen betanulják ugyan a mutatványokat, de az emlékezés problematikus számukra. A továbbiakban csak akkor emlékeznek rájuk, ha rendszeresen megerősítik őket arról, hogy mik a szabályok.

Rio azonban 10 év elteltével is habozás nélkül kiválasztotta a betű- és számpárokat: anélkül, hogy közben bármi utalás történt volna a mutatványra. A tudósok ezt azzal magyarázzák, hogy az oroszlánfóka egyes zsákmányállatai csak az év bizonyos szakában találhatók meg élőhelyeiken, így a felismerésükhöz igen jó emlékezőkészség kell.

Ezeket a különleges és kedves élőlényeket védik a Tenger Pásztorai egyre keményedő feltételek között.

„Az erőszak előbb-utóbb kimerül önmagától, de ebből a kimerültségből nem születhet béke.”
(Mahatma Gandhi)

Hajduné Fábián Julianna

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről