Egy lépéssel közelebb a kopaszság ellenszeréhez

Amerikai és brit tudósok által nemrégiben közölt eredmények szerint egy lépéssel közelebb kerültünk a kopaszság gyógymódjának kifejlesztéséhez. A kutatócsoportnak nemrég sikerült szövetmintákból hajat előállítania. Természetesen még számtalan kutatás szükséges a későbbiekben, de a szakértők szerint a technológia lehet a kopaszság elleni kezelés kulcsa.

Egy lépéssel közelebb a kopaszság ellenszeréhezSzámtalan kezelési módszer létezik a kopaszság kezelésére: vannak például olyan gyógyszerek, amik csökkentik a hajhullást, illetve az egyik legnépszerűbb módszer a hajátültetés, aminek során a kopasz foltokat a fej hátsó részéről átültetett hajjal fedik be. A Durham Egyetem, és a Columbia Egyetem Egészségügyi Központjának tudósai azonban elhatározták, hogy mostani kutatásuk során új hajszálakat fognak növeszteni.

A tervük az volt, hogy a bőrből kinyert szövetmintákat felhasználva állítanak elő új hajszálakat. Emberi hajat azonban a sikeres állatkísérletek ellenére is rendkívül nehéz növeszteni, a szőrtüszők alapját jelentő hajszemölcsökből kinyert szövetek ugyanis hajlamosak haj helyett bőrré alakulni. De a tudósok most rájöttek, hogy egy úgy nevezett 3D szferoid módszer segítségével képesek úgy összeilleszteni a sejteket, hogy azok megtartsák haj-jellegüket.

A kutatók hét embertől vettek mintát, és ezeket tenyésztettek ki, majd a kapott hajszál-kezdeményeket kísérleti egerek hátára varrt emberi bőrbe ültették be. Hat héttel később a hétből öt bőrminta esetében új szőrtüszők képződtek, amikből apró hajszálak kezdtek nőni.

Colin Jahoda, a Durham Egyetem professzora szerint elképzelhető, hogy ez jelentheti majd a kopaszság ellenszerét, de a férfiaknak azért még korai lenne örülniük. „Közelebb kerültünk a megoldáshoz, de még mindig sok munka vár ránk, mert az emberek valószínűleg olyan hajszálakat szeretnének majd, amik szerkezetükben, színükben és formájukban is hasonlítanak az eredeti hajukra, ennek kivitelezése pedig komoly mérnöki munkát igényel.”

„Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy egy nap képesek leszünk majd gyógyítani a kopaszságot” – tette hozzá Jahoda professzor. Természetesen a biztonság is fő szempont, mint minden esetben, amikor a laboratóriumban tenyésztett sejtek átültetésre kerül sor.

Ráadásul a tudósok célja jelenleg nem is a kopaszság gyógymódjának megtalálása, hanem a súlyos égési sérülések után maradt bőrfelületek regenerálása. „Ez a módszer idővel teljesen átalakíthatja az orvosi okból kialakuló haj- és szőrveszteség kezelését” – nyilatkozta Angelo Christiano, a Columbia Egyetem professzora.

A kutatás részletes leírása a Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos szaklapban olvasható.