Egyre több a mérgezés az e-cigitől

A legfrissebb hivatalos jelentés szerint az elmúlt néhány évben egyre több ember szenvedett mérgezést elektromos cigarettától. Az Egyesült Államokban az e-cigarettában lévő folyadék által okozott mérgezések miatt kezdeményezett segélyhívások száma 2010 szeptemberében még csak havi egy volt, 2014 februárjában azonban már havi 215-re ugrott a hívások száma.

Egyre több a mérgezés az e-cigitőlAz Amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) statisztikái szerint a segélyhívások több mint a fele öt éven aluli gyermekekre vonatkozik. Negyvenkét százalékuk azonban 20 éven felüli felnőttekkel áll összefüggésben. Úgy látszik, minél népszerűbbé vált az e-cigaretta, annál jobban megnőtt a mérgezéses esetek száma is.

A CDC kutatói elemzésükben a toxikológiai központok teljes havi hívásainak számát vizsgálták az e-cigarettával és a hagyományos cigarettával kapcsolatban, és kimutatták, hogy az e-cigaretta mérgezésekre vonatkozó vészhívások száma a 2010-es 0,3 százalékos arányról 2014 februárjára 41,7 százalékra ugrott.

A hagyományos cigarettával összefüggő mérgezések többnyire abból következnek, hogy kisgyermekek megeszik a cigarettát. Az e-cigarettával kapcsolatos mérgezéseket viszont az eszközhöz használt nikotintartalmú folyadék okozza. Ez háromféleképpen következhet be: lenyeléssel, belégzéssel vagy felszívódással a bőrön illetve a szemen keresztül.

„A jelentés az e-cigaretta újabb veszélyére hívja fel a figyelmet, mégpedig arra, hogy az eszközben használt nikotintartalmú folyadék egészségügyi veszéllyel járhat” – nyilatkozta a CDC igazgatója, Tom Frieden. „Mivel egyre népszerűbbé válik az e-cigaretta, a mérgezéses esetek száma tovább fog nőni. Az e-cigarettákba való folyadék jelenleg azért veszélyes, mert a gyártóktól nem követelik meg, hogy gyerekbiztos formában készítsék el, ráadásul gyümölcs és egyéb ízesítésben készülnek, ami vonzó a gyerekek számára.”

Az e-cigaretta okozta mérgezések miatt kezdeményezett vészhívásokban leggyakrabban megemlített tünetek a hányás, a hányinger és a szemirritáció.

Néhány nappal ez előtt a walesi kormány bejelentette, fontolóra veszi, hogy az e-cigarettára is kiterjesztik a dohányzási tilalmat. A miniszterek azért tiltanák be az elektromos eszközök beltéri használatát, mert úgy vélik, pozitív színben tüntethetik fel a dohányzást, ami utat nyithat a hagyományos cigaretta felé.