A kutya is emlékszik rá, mit teszünk

Meglepő, de a kutyák képesek arra, hogy emlékezzenek egy ember viselkedésének részleteire, még akkor is, ha nem számítanak arra, hogy tesztelik a memóriájukat. Az emberek nagyon részletesen tudják előhívni emlékeiket, még ha az adott esemény nem is volt túl jelentős számukra. Úgy tűnik, hogy a kutyáknak szintén van „epizodikus memóriájuk”.

Mindez azt mutatja, hogy több a hasonlóság az állat és az ember között, mint gondolnánk – mondja a kutatást vezető Claudia Fugazza, a budapesti ELTE (MTA kutatócsoport) etológus szakembere.

Emlékszik, mint mi

A Do as I Do nevű tréningprogram keretén belül a kutyáknak lehetőségük nyílik arra, hogy végignézzék, amint az ember végrehajt egy feladatot, majd ezután maguk is elismétlik az adott cselekvéssort. Például a gazdi ugrik, majd kiadja az utasítást: Do as I do (tégy úgy, ahogy én), és a kutya ennek megfelelően maga is ugrik.

Az, hogy a kutyák ezzel a módszerrel képezhetők, nem csak arra utal, hogy az emberhez hasonló epizodikus memóriával rendelkeznek. Kiderült ugyanis, hogy a kutyák akkor is emlékeznek arra, hogy mit csinált az ember, ha nem jutalmazzák őket a feladat végrehajtásáért.

Úgy néz ki tehát, hogy ez a fajta epizodikus memória nem az ember, de nem is csak az emberszabásúak sajátja: vélhetően több faj is hasonlóképp működik e téren, mint mi.