Tojásteszt

A gyártók és csomagolók megtévesztő képekkel és nevekkel igyekeznek elfeledtetni velünk, hogy a többségében ketreces tartásból származó tojások milyen körülmények között „készülnek” – ez a legfőbb tanulsága a TVE (Tudatos Vásárlók Egyesülete) tojástesztjének.

Tojástesztünkben 20 különféle tojást vizsgáltunk és pontoztunk fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi szempontból, a dobozon, illetve a tojáson feltüntetett információk alapján. A vizsgálatba a nagyobb élelmiszerüzletekben (CBA, Kaiser’s, Lidl, Match, Penny Market, Spar, Tesco), valamint egy nagy bioboltban (Bioritmus) kapható 6, illetve 10 darabos kiszerelésű tojásokat vontuk be.

Összességében elmondhatjuk, hogy a tesztelt termékek a jogszabályban előírt tájékoztatás tekintetében megfeleltek. Mindössze egy-egy esetben tapasztaltuk, hogy a csomagoláson nem szerepelt az amúgy kötelezően feltüntetendő lejárati idő, a tárolásra vonatkozó tanács vagy a tartásmódok betűjelét magyarázó táblázat.

Ezzel szemben a nem szabad állattartásból származó tojásoknál a névvel és a csomagoláson lévő képpel való trükközés több esetben is előfordult. Öt terméknél (Wellness E-vitaminos Farm tojás, 10 db mélyalmos Farm tojás, 10 db Extra Sárga Farm tojás, szalmonella ellen kezelt Farm tojás, 6 db Farm tojás) a név volt megtévesztő. Ezeknél a név könnyen azt a hitet keltheti a fogyasztóban, hogy kifutón élő tyúkok tojásairól van szó, holott a termékek 2 esetben mélyalmos, 3 esetben pedig ketreces tartásból származtak.

A tartásmódot jelző számok:

0 – biotojás, ökológiai tartásból
1 – szabadtartás, kifutós tartási rendszerből
2 – alternatív vagy mélyalmos tartási mód
3 – ketreces tartásmód.

Megtévesztő képet szintén öt esetben (Tesco Friss tojás mélyalmos tartásból, 10 db magyar friss tojás, Spar 10 db Friss tojás, 6 db Farm tTojás, 10 db friss tojás) figyeltünk meg, ebből egy volt, amelyiknél a nevet is megtévesztőnek tartjuk. A zöld mezőt vagy zöld mezőn kapirgáló tyúkot ábrázoló képek négy esetben ketreces, egy esetben mélyalmos tartásból származó termékhez tartoztak.

A minták negyede műanyag dobozban volt. Ez környezetvédelmi szempontból aggályos, mivel településenként változik, hogy milyen típusú műanyagot lehet szelektíven gyűjteni. Ezzel szemben a papír alapút bárhol bedohatjuk, mert újrahasznosítják.

Árak, minőség

A vizsgált termékek közül az ökológiai tartásból származó tojások egyértelműen a felső árkategóriába (67-75 Ft/db) tartoznak. A ketreces tojások között több olcsóbb (30-45 Ft/db) termék volt, ugyanakkor van egy sáv, ahol az ára átfed a mélyalmoséval (40-51 Ft/db). Vagyis nem mondhatjuk, hogy az ár akadálya lehet az állatvédelmi szempont érvényesítésének a vásárlás során.

Legmagasabb pontszámot a Farm Tojás Kft. Biotojása és Omega-3 tojása, valamint a Spar Natur Pur Biotojás érte el. A jó helyezést indokolta, hogy ezek a tojások bio- vagy mélyalmos gazdálkodásból származnak, illetve további hozzáadott értékkel rendelkeznek pl. omega zsírsavakat tartalmaznak. A csomagolás környezetvédelmi szempontból nem volt kifogásolható. A dobozon feltüntetett információk fogyasztóvédelmi szempontból megfeleltek, megtévesztő információt nem tartalmaztak sem a dobozok, sem a tojások.

(A folytatást, illetve a táblázatokat itt találják.)

(Forrás: Tudatosvásárló.hu)