Öltöztessük ünneplőbe a lakást!

Karácsonykor nem csak a szívünket és a karácsonyfát öltöztetjük ünneplőbe, hanem a lakásunkat is. Ez az az alkalom, amikor bőven adagolhatjuk a csillogást, a színeket. Szép párosítás a fehér-ezüst-kék, vagy az arany, pirossal és zölddel. Sokan választják a lilát, rózsaszínt, de dönthetünk úgy is, hogy a természetes anyagokat, a fát, a vesszőt, a csuhét, a terméseket részesítjük előnyben.

A boltokban bárki talál ízlésének és pénztárcájának megfelelő díszeket, de akinek van kedve, ideje, készíthet maga is. A gyerekek mindig lelkes segítők, s a közös alkotás nem csak az adventi időszakot teszi szebbé, de hosszú távon is kedves emlék marad.

Filcből díszek

Vékony filcet számtalan színben vásárolhatunk. Vágjunk ki belőle két egyforma alakzatot, kezdjük el körbevarrni pelenkaöltéssel. Amikor elértünk a feléig, tömjük ki egy kis vattával, majd folytassuk a varrást. Ne felejtsünk el akasztónak való szaténszalagot is varrni bele. Díszíthetjük még apró gyöngyökkel, flitterekkel, hímzéssel is. A csillagot, fenyőt, hóembert, egyujjas kesztyűt, mézeskalács figurát, szívet, harangot formázó díszeket felakaszthatjuk ajtóra, ablakra, a szoba hosszában kifeszített díszszalagra.

Hópelyhek

Vékony, fehér gépíró- vagy selyempapírból vágjunk ki négyzetet. Hajtsuk félbe az átló mellett, majd ismét félbe. Ha ezután megint félbe hajtjuk, nyolcágú hópelyheket kapunk, ha a háromszög mindkét felét kétharmadig hajtjuk be, a valós hópelyheknek megfelelő hatágú díszek lesznek belőle.

A meghajtogatott háromszögeket fantáziánk szerint vágjuk csipkésre, majd széthajtogatva máris gyönyörködhetünk a művünkben. Az így elkészített hópelyhet ablakdísznek ideálisak.

Díszgömb

Hungarocell golyót sokféleképpen díszíthetünk. Bevonhatjuk szalaggal, befedhetjük flitterrel vagy gombokkal, melyeket színes fejű, rövid (úgynevezett patchwork) gombostűvel szurkálhatunk fel a gömbre. Vigyázat! Ha normál hosszúságú gombostűket használunk, széttöredezhet a hungarocell golyó.

Még egyszerűbb megoldás, ha gömböt egyszerűen egy mintás, négyzet alakú textildarabba csomagoljuk, amúgy batyu módra.

Só-liszt gyurma díszek

Sóból és lisztből 1:1 arányban, annyi vízzel, amennyit felvesz, formázható masszát gyúrunk. Kinyújtjuk, süteményszaggatóval mintákat vágunk ki belőle. Ha kiszaggatás előtt csipketerítőt nyomkodunk a tészta felületére, érdekes mintázatot kapunk. Szívószállal lyukat szúrunk a darabokba, hogy felfűzhessük. Hagyjuk kiszáradni, vagy langyos sütőben picit süthetjük. A megszáradt darabokat akrilfestékkel megfestve díszítsük.

Kellemes adventi készülődést!

H. Orsi