Hétszázezres hónaljkezelés dezodor helyett?

A fokozott verejtékezésben szenvedők számára kezelési alternatívát jelenthet az az új technológia, amely sebészeti beavatkozás nélkül segít a problémájukon. Alice Smellie, a Daily Mail újságírója próbaképpen az egyik hónalján kipróbálta az új generációs eszközt, miközben a másikon még dezodort sem használt, hogy össze tudja hasonlítani a hatást.

Hétszázezres hónaljkezelés dezodor helyett?A hiperhidrózisért egyébként a verejtékmirigyek hibás idegi impulzusai felelnek. A pácienseknek naponta legalább kétszer át kell öltözniük, és erős izzadásgátló készítményt használniuk – de az óvintézkedések sem vezetnek mindig eredményre. A hosszú távú megoldások között szerepel fájdalmas és költséges lehetőség is, például az idegekre vagy a verejtékmirigyek eltávolítására irányuló műtét, esetleg a botox injekció. 

Alice úgy nyilatkozott a beszámolóban, hogy már csak a vezetékneve miatt is (hiszen a „smelly” szó angolul büdöset jelent) úgy érzi, mindig virágillatúnak kell lennie, így örömmel fogadta el az alkalmanként több mint 170 000 forintnyi összegbe kerülő eljárást, amiből legfeljebb négy alkalmon kell átesni a sikerhez. 

„Kétféle verejtékmirigy létezik” – tette hozzá Ashley Grossman endokrinológus professzor. „Az ekrin mirigyek 2-6 milliméterrel a bőrfelszín alatt vannak, és sűrűn helyezkednek el a sarok, a tenyér és a homlok tájékán. Az apokrin típusúak pedig 6-8 milliméterrel a hónalj és a nemi szervek felszíne alatt. A verejtékezést általában az idegrendszer irányítja, az apokrin izzadást pedig a nemi hormonok” – magyarázta a szakértő. 

Az Alma SweatX technológia lényege, hogy elektromágneses energiával célozzák a verejtékmirigyek körüli vízmolekulákat, felhevítve és deaktiválva azokat. Alice beszámolója alapján olykor hő okozta bizsergést érzett, és mivel csiklandós, végigkuncogta a kezelést. 

„Néhány nap múlva kezdtem érezni a különbséget. Senki sem nézett rám furcsán a reggeli rohanás közepette, pedig egyáltalán nem használtam izzadásgátlót. Futás közben pedig határozottan éreztem a különbséget a két hónaljam nedvessége és szaga között. Aztán elmentem egy bálba, ahol két órán keresztül táncoltam, de a kezelt bal hónaljam teljesen száraz és jó illatú maradt. Megkértem néhány barátomat is a szagpróba elvégzésére, s mindannyian egyetértettek a megfigyelésemmel” – írta Alice.