Gyakran túlkezelik a magas vérnyomást

Úgy tűnik, hogy a 120 higanymilliméter alatti szisztolés vérnyomásnak már nincsenek további jótékony hatásai a magas vérnyomásban szenvedők esetében. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy azoknak a pácienseknek, akiknek a szisztolés vérnyomása (ez az első, mindig magasabb érték) már a 120 és 139 közti zónába esik, nem lenne szüksége további gyógyszerekre.

Gyakran túlkezelik a magas vérnyomást„Egy kissé meglepőek voltak ezek az adatok – nyilatkozta Dr. Carlos Rodriguez, a több mint két évtizedig tartó kutatás vezetője – Arra számítottunk, hogy közvetlen összefüggés lesz a vérnyomásértékek, valamint a szív- és érrendszer állapota között. Az alacsonyabb vérnyomás jótékony hatásai azonban 120 higanymilliméter alatt teljesen eltűnnek.”

A kezeletlen magas vérnyomás növelheti a szívelégtelenség, az agyi érkatasztrófa és a szívroham kialakulási esélyét. A szisztolés vérnyomás a vérnyomás felső értéke – ez az artériák nyomása a szívizom összehúzódásakor. Az alsó érték a diasztolés érték, ami az artériák nyomása a szívdobbanások között.

Eddig az orvosok úgy gondolták, hogy minél alacsonyabb egy páciens vérnyomása, annál jobb. „Mindent megtettünk, hogy a páciensek vérnyomását csökkenteni tudjuk – nyilatkozta Dr. Andrew Freeman, az Országos Zsidó Egészségügyi Központ kardiológusa – Pedig úgy tűnik, a gyógyszeres kezelés esetében is a kevesebb néha több.”

A kutatás során a tudósok összesen 4480 páciens egészségügyi állapotát kísérték figyelemmel 22 éven keresztül. A betegek átlagéletkora 55 év volt a vizsgálatok kezdetén.

Az adatok megerősítették a feltételezést, ami szerint a magas vérnyomás növeli a szívroham és az agyi érkatasztrófa kialakulási esélyeit, és annál nagyobb a betegségek kialakulási esélye, minél magasabb a páciens vérnyomása.

„140 fölött már vigyázni kell, de 160 fölött kezdődnek az igazi gondok” – nyilatkozta Donna Arnett, az Amerikai Szív Szövetség volt elnöke. Érdekes módon azonban a 120 és 139 közti értékek alatt az egészségügyi előnyök stagnálni kezdtek. „Az optimális szisztolés érték tehát 120 és 139 között van, ennél alacsonyabbra nem érdemes beállítani a páciensek vérnyomását” – nyilatkozta Rodriguez.

„Ha a páciensek szisztolés vérnyomása 140 alá csökken, az egészségügyi előnyök tisztán mérhetőek. Az tehát nyilvánvaló, hogy a 140-nél alacsonyabb szisztolés értéket kell becélozni a gyógyszerek beállításánál. 120 alá azonban már nem érdemes menni.”

A kutatás részletes leírása a JAMA Internal Medicine című orvosi szaklap online felületén jelent meg június 16-án.