A szakemberek nem értenek egyet, hogyan kell fogat mosni

A University College London kutatói szerint kimondottan aggasztó, hogy a felnőttek és a gyerekek egyaránt ellentmondásos üzenetekkel találkoznak azzal kapcsoltban, hogy hogyan is kellene fogat mosniuk. A fogorvos szakma nem csak abban nem ért egyet, hogy milyen gyakran érdemes fogat mosni, hanem az is vita tárgyát képezi, hogy mi a helyes fogmosási technika.

A szakemberek nem értenek egyet, hogyan kell fogat mosniA kutatók több fogorvos szövetség, fogkefe gyártó cég és fogászati tankönyv témába vágó tanácsait is megvizsgálták, és rájöttek, hogy igazából egyetlen megbízható tanulmány sem létezik, amely precíz tanácsokkal tudna szolgálni a megfelelő fogmosás technikáját illetően.

„A probléma voltaképpen az, hogy szinte minden forrás mást állít, ugyanakkor semmilyen bizonyíték nem áll egyik társaság birtokában sem, hogy az általuk javasolt technika a leginkább eredményes” – állítja Dr. John Wainwright, a kutatás egyik vezetője. A szakember és társa, Aubrey Sheiham professzor összesen hatvanhat szakmai forrás tanácsait vizsgálta meg a világ különböző szegleteiből, majd a British Dental Journal című szaklapban írtak a tapasztalataikról.

„A leggyakrabban ajánlott módszer az, hogy a fogkefét vízszintesen tartjuk, és körkörös mozdulatokkal, lassan tisztítjuk meg a fogakat, emellett azonban hat további fogmosási technika is megjelenik, és pontosan senki sem tudja, hogy melyik a leginkább hatékony. A legfontosabb ezzel együtt nem is az volna, hogy a fogorvosok egy egészen új technikát tanítsanak meg a pácienseiknek, hanem inkább az, hogy megmutassák, melyek azok a területek, amelyekre a legjobban kell figyelni” – vélekedik Dr. Wainwright.

A szakember azt is elmondta, hogy gyakori tévhit, hogy minden cukros étel fogyasztása után érdemes azonnal fogat mosni, ez azonban többet árthat, mint amennyit használ. A baktériumok savtermelése ugyanis néhány perccel a táplálkozást követően megkezdődik, ami gyengíti a fogzománcot – éppen ezért a túl korai fogmosás károsíthatja a fogzománcot. Érdemes inkább egy-két órát várni, mielőtt fogat mosunk étkezés után.