A meditáció erősebb a morfiumnál?

Már napi 20 perc meditáció is hatékonyabban csillapítja a fájdalmat, mint a morfium erősségű gyógyszerek. A mindfulness technika egy friss kutatás szerint kétszer hatékonyabb a gyógyszereknél a fájdalomcsillapításra. A szakértők 75 egészséges, fájdalom nélkül élő embert toboroztak, négy csoportra osztották őket, hogy teszteljék a fájdalomra adott válaszukat.

Az első csoport tagjai mindfulness meditációt végeztek, a másodiknak a tagjai „placebo” álmeditációt, a harmadikba kerülők vazelines placebo krémet kaptak, a negyedik pedig a kontrollcsoport volt.

Egy agyi régió kikapcsolA bőrükhöz érintettek egy 49 fokos tárgyat, ami már fájdalmat okoz. A résztvevőknek értékelniük kellett a fájdalom intenzitását, a testi érzetet, valamint a kellemetlenséget is. Bebizonyosodott, hogy a megfelelő légzési és relaxációs technikák birtokában csökkenteni lehet a fájdalomra reagáló agyi területek aktivitását.

Meditáció során egyébként ez az agyi régió kikapcsol – állítják az észak-karolinai Wake Forest Baptist Medical Centre-ben dolgozó dr. Fadel Zeidan és munkatársai.

Korábbi eredmények szerint az ópiátok 22 százalékkal csökkentik a testi fájdalmat. Mindfulness meditációval ez az arány 27 százalék volt, az érzelmi válasz pedig 44 százalékkal csökkent. A placebó krém viszont csak 11 százalékkal csökkentette a negatív testi érzetet, 13 százalékkal pedig a lelkit – olvasható a Journal of Neuroscience hasábjain.