Az elveszett gyermekek üzenetei

A nőket lelkileg tartósan és mélyen megviseli, ha elveszítik a gyermeküket – akár haláleset, vetélés vagy abortusz miatt. Ha eltérő formában is, de traumaként élik meg a tragédiát, és sokan szorulnak segítségre a feldolgozásához. A téma ismert szakértőjét, Márkus Barbarát kérdeztük, hogy több mindent megtudjunk erről a sajátos lelki válságról.

- Hogyan került kapcsolatba ezzel a témával?
- Személyes tapasztalat által. Húsz évvel ezelőtt elvesztettem a két és fél éves gyermekemet. Szívbeteg volt. Sajnos túl későn operálták meg. Az agyam és a szívem az első döbbenet és fájdalom után hamar arra késztetett, hogy túléljem, hogy figyelmemet a családomra és az életünk előttünk álló lehetőségeire fordítsam. Józanságom és a megtalált magyarázataim felébresztettek és meggyógyítottak. Nálam ez ösztönös, a túlélés. Bármi áron!

A fájdalomra van gyógyír

- Gondolom, felkeresték sorstársak is.
- Igen. A rendelőmbe, vigaszt és megkönnyebbülést keresve, elkezdtek özönleni a gyászt feldolgozni nem tudó emberek. Én minden felismerésemet megosztottam velük, átöleltem, együtt éreztem és erőt adtam a látszólag lehetetlenhez: elfogadni, elengedni, újra tervezni és élni! Megosztottam mindazt, amit felismertem, a logikus és megnyugtató magyarázatokat, a pozitív szemléletet, a hitet és a bizalmat önmagunkban, az életben és a szeretetben.

Aztán kezdtem felfigyelni rá, hogy olyan nők is érkeznek hozzám, akik egy másfajta fájdalom traumájával és feldolgozásával küzdenek: elvesztették a magzatukat. Egy még meg nem született gyermek elvesztése során nem kerül sor temetésre. Az enyhe megnyugvást nyújtó hely, a sír, ahol fekszik, bármily hihetetlen is, segít: tudom, hol van, hova menjek hozzá, ha lelkemben tátong az űr, amit maga mögött hagyott. Egy férfi sem tud igazán osztozni a fájdalomban, hiszen ő nem érzékelhette a megfogant kis lélek létezését. Nem érezte a szíve alatt létező csodát. Nem értheti mélységeiben az anya fájdalmát, csupán az ölelése és vigasza nyújthat némi könnyebbülést. Aztán a bűntudat: nem tettem meg mindent, nem ettem elég vitamint, nem figyeltem oda, hogy ne emeljek stb. Önvád és önostorozás, számos ok keresése a megmagyarázhatatlanra. Szorongás és félelem.

A legborzasztóbb véglet, amikor egy nő fél az újabb gyermek vállalásától. Fél a megismétlődéstől. Szinte a húsomban éreztem a könnyben úszó szemekkel és szorongó szívvel velem szemben ülő nők fájdalmát. És mindig sikerült! Sikerült felébreszteni a szeretet ereje által a hitet, a reményt, az önelfogadást és a megbocsátást. És lassan-lassan kiengedett a szorítás a szívekből. Az arcokon bizakodó mosoly kúszott elő, a szemekben a remény pislákoló fénye kezdett felderengeni. Új utak nyíltak meg az élet szeretete felé.

- Mindezt érzik azok az anyák is, akik önszántukból döntöttek az „örök elköszönés" (terhességmegszakítás) mellett?
- Természetesen. Csak éppen nem beszélnek róla! Nem sok fórum foglalkozik ezzel a témával ma Magyarországon. Sok ilyen történet láttán elhatároztam, hogy tennem kell valamit, hogy a megnyugvást még több és több nő elérhesse. Gyakran ismerősök körében is került erről szó egy abortusz vagy egy vetélés fájdalmas élménye kapcsán. Ilyenkor mindig azt éreztem, hogy lépnem kell. Elkezdtem megszervezni egy interaktív előadást, melynek keretén belül átadom a lelki gyógyulás lehetőségét a trauma feldolgozására.

- Úgy tudom, a gyógyító munka mellett tanít, könyvei jelentek meg.
- Igen, két könyvem jelent meg. Az első „Kettős valóság" címmel, amely a szeretet és a hit erejéről szól. Az életem történetein keresztül kalauzolja el az olvasót a lélek erejéhez. A második könyv a „Kezedben az egészséged" címet kapta, hiszen életmód-tanácsok, méregtelenítő technikák, egészségmegőrző programok kaptak helyet a lapjain. Mindkettőt szeretettel ajánlom mindazoknak, akik szeretnének pozitív szemléletbeli lépést tenni életminőségük jobbá tételére. Most írom a harmadik könyvemet a testi-lelki boldogságról, amely már egy magasabb szinten közelíti meg a test, a lélek és a szellem összefüggéseit.

- Hol találhatják meg Önt azok, akiket e témák mélyebben érdekelnek, érintenek?
- Megtalálható vagyok a Facebookon a „Boldogság titka – Márkus Barbara életmód moderátor" oldalon, valamint a www.markusbarbara.hu weboldalon. Ezeken a fórumokon folyamatosan tájékozódhatnak arról is, hogy mikor, merre vannak előadásaim különböző aktuális, széles rétegeket érintő témákban. Ilyen pl. a párkapcsolat, az életvezetés, a pozitív életszemlélet, a boldogság, az egészség.

Nagy Ildikó

 

Bejelentkezés

Hírlevél fel/leiratkozás

Videó ajánlatunk

Biofizikai állapotfelmérés felsőfokon
A videóhoz kattintson a képre!

Kiemelt ajánlatunk

Már tudok segíteni magamon

Már tudok segíteni magamon

Megosztom Önökkel az akut húgyhólyag-gyulladással kapcsolatos tapasztalataimat. Éppen a hétvégi házunkat készítettük fel a téli időszakra, és eközben észre sem vettem, hogy teljesen átfagyott a lábam. Két nap elteltével alhasi fájdalomra ébredtem. Görcsölt is meg nem is, kicsit nyomott is, olyan érzés volt, amilyet korábban soha nem tapasztaltam.

Heti horoszkóp

Heti horoszkóp

Eseménynaptár (ma és holnap)

Találkozzunk a Facebookon is!

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés