Napjainkban felerősödtek a problémák idősek és fiatalok között. A numerológia segítségével beazonosíthatók a generációk, 10 évenként változnak az energiák, amelyeket meg is érzünk. Munkám által sok különböző korú emberrel beszélgetek, és azt tapasztalom, hogy sajnos óriási szakadék tátong a generációk között, ami gyakran a családok széteséséhez vezethet.

A régi korok családmodelljeivel ellentétben a modern család sokkal lazább. Nem élnek együtt nagyszülők, szülők, gyerekek, ritkán találkoznak, főleg akkor, ha a gyerek külföldre megy szerencsét próbálni, ott ragad, és az unokák idegen országban születnek. Így aztán nehéz is együttműködni, szinte nem ismerik egymást a családtagok. Végignézve a 10 éves ciklusokat 2000-ig, érdekes dolgokra bukkanunk, ami sok mindenre választ adhat.

1920-as „évjáratú” ember már nagyon kevés él, annál több az 1930-as, akik a kommunikáció éveiben születtek, magas szellemi energiákkal, tanulási, fejlődési hajlammal. Ők azok, akik idős korukban is képesek szellemileg frissnek maradni, nyelvet tanulni és előadásokra járni. Aki nem teheti meg, hogy kimozdul a betegségei miatt, az is olvas, tájékozódik, keresztrejtvényt fejt. A bulizó kedvük is megmarad, sokat járnak társaságba, klubokba, ismerkednek, barátkoznak. Magam is ismerek 80 év feletti nagyon aktív embereket, akikkel jó együtt lenni, értelmesek, bármihez képesek hozzászólni. Megjegyzem, nagyon sokat számít a személyiségszámuk, mert vannak közöttük kimondottan pletykás, rosszindulatú és irigy emberek is. Természetesen ez minden generációra jellemző, hiszen nem csak pozitív jellemvonásaink vannak, egyéntől függ, hogy mikor melyiket hozzuk működésbe.

Az 1940-es évek korosztálya a stabil alap a családban és a társadalomban. Dolgosak voltak, amíg nyugdíjba nem mentek, sőt sokan most is aktívan tesznek a köz érdekében. Nagyon spórolós generáció, van ingatlanjuk, bankbetétjük, mindig tudnak adni valamit a családjuk megszorult tagjainak. Sokan nyugdíj mellett ma is vállalnak munkát. Állandóan lehet számítani rájuk, biztos pontot jelentenek a családban, munkában. Persze közülük kerülnek ki a fösvények is, akik halálukig ülnek a pénzen, mert imádják birtokolni. Makacs, merev vén emberek, akikkel nehéz együtt élni, mert nem lehet őket semmiről meggyőzni.

Az 1950-es korosztály tagjai szívósak, erősek, igazi túlélők. Komoly vezetői hajlammal élnek, és sosem adnak fel semmit, emiatt még súlyos betegségekből is képesek felállni. Fiatalosak maradnak, ők azok, akikkel tele van a busz a társasutazásokon, minden érdekli őket, legtöbb esetben mozgékonyak, igénylik a teret, a szabad levegőt. Korlátozhatatlanok, és nem való nekik a kötöttség, tehát ők sosem lesznek a családjuk rabjai, sok esetben ki is szállnak a nem működő párkapcsolatukból, házasságukból. Rossz tulajdonságuk, hogy nagyon kritikusak, senki nem áll meg előttük, de ha őket éri megaláztatás, azt nem bírják elviselni. Nehéz őket befogni mondjuk az unokák ellátására, mert sose érnek rá, állandóan programot csinálnak maguknak.

Az 1960-as korosztály a családcentrikus generáció. Ők sokkal tovább bírják rossz házasságban is, mert a család a legfontosabb az életükben. Ritkán válnak, inkább szenvednek az életük végéig. Nagyon jó nagyszülők, mert az unoka boldoggá teszi őket, büszkék rájuk, tanítják és intelligenciát sugároznak, na meg harmóniát is. Ők a családjuk rabjai, áldozatokat hoznak, óriási szeretet lakozik bennük, őrzik a családi hagyományokat, ünnepek hangulatát, remek háziasszonyok, főznek, sütnek. Ők még javában dolgoznak, „hála” a magas nyugdíjkorhatárnak. Oroszlánként őrzik a csemetéket, bármire képesek értük. Sajnos nagyon sok köztük a „házisárkány”! Tisztaság- és rendmániások, mártírok, a családért élnek ugyan, de a gyerekeik szemére is vetik ezt, zsarolják a szeretetért őket, betegségekbe menekülnek, ha nem kapnak elég figyelmet, törődést. Ők sem lesznek egyszerűek idősebb korukban.

Az 1970-es generáció még aktív munkaerő, bőven van még idejük a nyugdíjig. Közülük kerül ki a legtöbb szingli, és a családosoknak huszonéves gyerekeik vannak. A 7-es szám érzelmi hidegsége miatt nehezen mutatják ki az érzéseiket, emiatt aztán sok esetben kihűl a kapcsolatuk. Sokan elérnek magas pozíciókat, aztán egyedül maradnak, mert mire észbekapnak, elszáll felettük az idő. Ez főleg a nőkre jellemző, mire elérnek valamit, 40 évesek lesznek. Ezért van az a sok 40 év feletti szülés mostanában. Rengeteget dolgozó korosztály ez is, ők képesek a komoly áldozatokra a munkahelyért.

Azért írtam ezt a bevezetőt, hogy a kedves olvasók megértsék azt, miért olyanok a mai idősek, amilyenek. Sajnos sok rosszindulatú megjegyzést hallok a részükről, naponta látok is olyan eseteket, amikor idős és fiatal konfrontálódik. Pár nappal ezelőtt találkoztam egy idős hölgyismerőssel, akinek a megjegyzései sütöttek a rosszindulattól, amikor a fiatalokról beszélt. Kijelentette, hogy a mai fiatalok nem akarnak dolgozni, lumpenek, udvariatlanok, nem lehet semmire használni őket.

Megjegyzem, nem először hallok idősektől ilyen kijelentéseket, úgyhogy nagyon felháborított. Ki is kértem magamnak, egy 32 és egy 27 éves gyermek édesanyjaként, ezt a hangot és kritikát. Én ugyanis azt látom, hogy ezek a gyerekek tanulnak, nagyon sokáig, aztán küzdenek azért, hogy megfelelő munkahelyet találjanak, nagyon kevés a fizetésük, alig tudnak megélni belőle egyedül is, nem hogy családdal. Ráadásul kemény pénzekért tanulhatnak, nem úgy, mint régen, amikor az oktatás ingyenes, de legalábbis lényegesen olcsóbb volt. Sok fiatal kénytelen hét közben megkeresni magának a főiskolára valót. Túlóráznak reggeltől estig, hogy bizonyítsanak, és nagyon kihasználják őket. A fiaimnak sincsen magánéletük, és sok fiatal ugyanígy vall erről.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyerekkoromat a 30-as, 40-es évek szülöttei között töltöttem, akkor ők voltak fiatalok. Hát, az ítélkezéshez nincs túl sok joguk, hiszen akkor a szüleimnek sose kellett hétvégeken dolgozniuk, túlórázni is csak ritkán. Biztos munkahelyük volt, az árak alig emelkedtek, tudtak félretenni is. Mindig volt mit ennünk, a boltok hétvégén bezártak, tehát a kereskedelmi dolgozók is pihenhettek, nem úgy, mint manapság. Most már nincs vasárnap, ünnepnap, állandóan topon kell lenni, nem lehetünk betegek sem, mert akkor elveszítjük a munkahelyünket. Édesanyámékkal nyaraltunk minden nyáron legalább két hetet, most sokan évek óta ki se mozdultak otthonról, mert a szabadságot se vehetik ki bármikor.

Az időseknek, akik 50-55 évesen már nyugdíjba mentek, azóta nem kell stresszelniük, a nők a változó kort már nem a munkahelyükön élték meg, mint most. Ők azok, akik megszólják a fiatalokat, hogyan nevelik a gyerekeket, hogyan élnek. Mondtam a hölgynek, hogy nem sokáig lesz gond a nyugdíjrendszerrel, mert szegény fiatalok már most olyan betegségekkel kénytelenek élni, hogy mire élvezhetnék a pihenést, már össze fognak rogyni, nem hogy utazgatnak, tornázgatnak, bulizgatnak, és azt se tudják, mit kezdjenek magukkal.

Személyes sértésnek veszem ezeket a rosszindulatú megjegyzéseket. Természetesen vannak olyan fiatalok is, akik élősködnek a szüleiken, vannak lumpenek, de emlékszem, hogy a mai idősek fiatalon nem voltak különbek, a kocsmák akkor is tele voltak, és sokakat elvittek közveszélyes munkakerülésért. Akkor miről is beszélünk? Én a kiskoromat kénytelen voltam alkoholisták között leélni, mindennaposak voltak a balhék a házban, ahol laktunk. Úgy látszik, ezt már elfelejtették a mai idősek. Ráadásul a mi gyermekeink megpróbálnak külföldön boldogulni, ha valamit el akarnak érni az életben.

Kérdem én, ki fog ránk, 60-70-es évek szülötteire vigyázni, gondot viselni? Örüljenek a mai öregek, hogy mellettük itt vannak a gyerekeik, akiket szidni lehet. Alig akad olyan idős ember, aki ne kritizálná mindenért a gyerekeit. Ők neveltek minket… akkor megint miről is beszélünk? Ha a gyerekeink nem jönnek haza, magunkra leszünk utalva, és az unkokákat is elvétve láthatjuk. Ha a mai fiatalok nem dolgoznak, ugyan ki termeli meg a nyugdíjakat nekik? Szörnyűnek tartom a mai állapotokat.

A gyerekek nevelése is azért nehezebb, mert a szülők estig dolgoznak, hulla fáradtan esnek be az oviba, napközibe a srácokért, semmi erejük nem marad már rájuk. Gyermekekkel foglalkozom, és nagyon jó kapcsolatot ápolok a szülőkkel. Sok édesanyának semmi segítsége nincs. Tisztelet azoknak a nagyszülőknek, akik törődnek az unokákkal és segítik a fiatal pár boldogulását. Az a véleményem, hogy kritizálás helyett összefogás lenne a megoldás. Sajnos a gyerekeinkre kevésbé számíthatunk, nekik nincs szabadidejük, mint a nyugdíjasoknak. Sokáig kell segíteni nekik boldogulni, elindítani az életüket. Ez a szülők dolga! Az a gyermek, akit szeretettel támogatnak, segítenek, nem fogja magára hagyni a szüleit a bajban. Hiszek a fiatalokban, hiszen ők a jövő! Minden esetben megvédem őket a rosszindulatú támadásokkal szemben.

Az 1980-as évek szülöttei a karrierista korosztály, nekik nagyon fontos a siker, az előrejutás. Rendkívüli tempót diktálnak, magukat is agyonhajszolják, de másokat sem kímélnek. Még hogy nem szeretnek dolgozni! Egyik fiam is ehhez a generációhoz tartozik, szépen halad előre, de ennek a kapcsolatai látják kárát. A megfelelési kényszer és a túlhajszoltság miatt sok köztük az autoimmun beteg, főleg az emésztőszervi problémák jelentkeznek náluk, mint pl. a Chron-betegség, ami nem gyógyítható. Sosincs idejük nyaralni, utazgatni, bulizgatni is csak ritkán. Nyilván van köztük olyan, aki alantas úton jut anyagi javakhoz, szélhámoskodik, de ilyen emberek mindig voltak és lesznek is.

Az 1990-es korosztályban hatalmas harci szellem van, ők agresszívabbak, de becsületesek, általában kiállnak magukért és a gyengébbekért. Utálják az árulást és az igazságtalanságot, ők már bátrabban beszólnak a főnöknek, lázadnak a munkaidő és a körülmények ellen. Emiatt sokat konfrontálódnak és szélmalomharcokat vívnak. Sokan már most magas vérnyomással küzdenek, a fejfájás, migrén mindennapos náluk. Kisebbik gyermekem is 1990-es szülött, nagyon kemény ember, most ő is külföldön dolgozik, ott is mindennap harcol valami miatt, a hajszolt munka miatt lefogyott, állandóan fáradt, de megpróbál mindent, mert hamarosan családot szeretne. A férjemmel mi is dolgozunk, állandóan, legtöbbször hétvégén is, mert olyan a munkánk. A fiatalok szintén robotolnak, többek között azért is, hogy a mostani időseknek legyen nyugdíjuk.

Őket szidják, becsmérlik a mai idősek… Azt ajánlom, nézzenek jobban körül, és ha ők elvárják a tiszteletet, ők is tiszteljék a mai fiatalokat, kritika helyett legyenek inkább büszkék a gyerekeikre, unokáikra. Lehet, hogy most nincs háború, mert ők mindig ezzel példálóznak, de a helyzet attól még nehéz. A mai fiatalok életük végéig dolgozhatnak, mert nem lesz biztos a nyugdíj, a 60-as 70-es korosztály itt marad egyedül, ha nem változik a helyzet. A mai 60-70-80 évesek használják ki a békés öregkort, utazzanak, táncoljanak, járjanak színházba, mindenhol ott lehetnek. Nézhetik az unokák fejlődését, ami nem biztos, hogy a fiatalabbaknak megadatik.

Örülök, hogy ismerhetek nagyon kedves, fiatal lelkű idős embert, aki aktív marad, bármeddig él, megőrzi a humorát, egészségét azért, hogy ő segíthessen a gyermekeinek. Az én nagyszüleim szerencsére ilyenek voltak, egy percig nem kételkedtek abban, hogy keményen dolgozunk. Értünk éltek, ha ők nem lettek volna, szegényebb lett volna a gyerekkorom. Igaz, sosem bulizgattak, és sosem volt idejük nyugdíjas összejövetelekre járni, mert minket neveltek szeretettel, örömmel. Aki nem így látja, inkább kövesse ezeket az idős társait, ne legyen megkeseredett, goromba ember, akit valóban nem szeretnek a családtagjai és az idegenek sem. Én személy szerint mindent megteszek azért, hogy sokáig segíthessek, adhassak a fiataloknak, gyerekeknek, mert sok köztük a tehetséges, dolgos, értékes ember, akiket támogatni kell.

Kiresné Vincze Ilona
parapszichológus, szakíró, Reiki mester
(személyiségelemzés, gyereknevelési és párkapcsolati
tanácsadás a numerológia, kronobiológia, asztrológia
segítségével, Bach terápia, Reiki kezelések, képzések)
Egyedi kártyakirakások!
Bejelentkezés: 06 30 570 34 49
szamdoktor@gmail.com

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről