Folytatva a női elvű kollektív archetípusok ismertetését, elérkeztünk sorozatunk utolsó szereplőjéhez, a határok radikális átlépésében érdekelt, ősi, emocionális energiákkal dolgozó, átalakító Plútóhoz.

Hasonlóan Neptunuszhoz (Poszeidón), Plútót (Hádész) is férfiistenként képzeli el a patriarchális görög-római mitológia, holott a Plútó az agresszió tipikusan női elvű megnyilvánulása. Jelentéstartalma összetett, ezért alaposabb vizsgálódást igényel.

Plútó: az élet sötét oldala?

Szaturnusz fiai közül Plútó (Hádész) kapta az alvilágot, így vált metaforájává mindannak, ami a kollektív tudattalan legmélyebb pontjaként elképzelhető. Elrabolja és feleségül veszi a Hold és a termékenység istennőjének (Démétér) lányát (Kóré). Démétér azonban fellázad Hádész ellen, és így válik Kóréból minden évben a természet téli halotti állapotának közvetett okozója. Hádész kénytelen kompromisszumot kötni Démétérrel, ezért az év egyharmadában (téli hónapok) Kóré Perszephoné néven az Alvilág úrnője lesz. Kóré beszélő név: gabonaszemet, éretlen gyümölcsöt jelent, melynek a föld alá kell kerülnie, hogy megteremtődjön a metamorfózis lehetősége.

Ez az átalakulás mindig radikális formában történik, ezért nem meglepő, ha Plútó (Hádész) birodalmának megítélése ambivalens. Homérosz szerint Hádész (Plútó) birodalma a kétségbeesés helye. Platón másként gondolja: „A lélek pedig, a láthatatlan, mely egy ilyen másik, nemes és tiszta és láthatatlan helyre, Hádészhoz költözik, valóban a láthatatlanhoz, a jó és bölcs istenhez.”

A mindennapi gondolkodás Homérosz megközelítését követte, ezért Hádész elszigetelődött. Egyre inkább kiszorult a tudatból, földalattivá, a sötét urává vált. Mára már pszichológiailag az élet sötét aspektusait jeleníti meg (sötét érzések, veszteség, düh, féltékenység, gyász, halál). Az asztrológiában a gyökeres átalakulást, a megoldást követelő válságokat képviseli. Analógiában tehát közel áll a Skorpió jegyéhez. Ritkán ábrázolták, akkor is elfordított fejjel. A neki áldozott állatok rendszerint feketék voltak. Jelképe a láthatatlanná tevő sisak volt.

Nem csak elvesz, hanem ad is

A Plútó segítségünkre van abban, hogy hagyjunk meghalni valamit magunkban. Ilyenkor erejét jobban befelé fordíthatja, a gyökerekbe. Ha ezt a folyamatot felismerjük és támogatjuk, akkor profitálhatunk a Plútó átalakító erejéből. Valójában nem elvesz tőlünk, hanem ad is nekünk. Minél jobban megtanul egy ember elengedni és adni, annál kevesebb fájdalommal éli meg életében a Plútó átalakító erejét.

B. A. Mertz így ír erről: „Soha nem ér célba, aki félúton megáll, s ezzel belső, lelki öngyilkosságot követ el. Túl korán jut el határaihoz, anélkül hogy mindent kihasznált volna. És még valami: aki fél a sötétségtől, az éjszakától, az soha nem fogja lelkének csakis az éjszakában megújulni képes mélységét megtapasztalni. Visszariad, mert újra kell járnia a megismerés útját. Természetesen minden út a sötétség felé is tart. Át kell azonban jutnunk rajta, nem ijedhetünk meg a sötétségtől. Elszáll félelmünk, ha elegendő önuralommal és önismerettel rendelkezünk. Ennek megszerzése igen nehéz feladat, hiszen egyértelműen megmutatja korlátainkat. Ez a kígyó és a sas általunk Skorpiónak nevezett szakaszának értelme.”

C. G. Jung elgondolása szerint a Kígyó archetípusa négy archetípus (a Krisztus, az Ördög, az Eredendő ember, a Természetbe Alászálló Ember) kereszteződésében, középpontjában áll. A Kígyó olyan mértékű ellentmondást képvisel a hétköznapi ember számára, amelyet az képtelen elviselni, és a tudattalanjába száműzi. Rátalálván a középpontra, az ember maga válik a világ tengelyévé. Ebben a pillanatban, rálátva a lét teljességére, önnön lényének gyökerére (radix: gyökér), az nyomasztó súlyként nehezedik rá. Megérezve életének paradox voltát, melynek egyetlen megoldása csak a halál lehet, a végletes megoldások felé fordul.

A kollektív tudattalan gazdagsága

Plútó az alvilág ura. Ő őrzi az összes ásványi kincset mélyen a föld alatt (pluton: gazdag). A Plútó a lélek legsötétebb zugába vezet. Annak, aki saját, mélyen elrejtett kincseit akarja felfedezni és felszínre hozni, rendelkeznie kell azzal a bátorsággal, hogy leszálljon a saját „alvilágába”. Eljuthat legmélyebb és legszörnyűségesebb érzéseihez és vágyaihoz. Felismerheti legsötétebb motivációit, és ekkor meg lehet a bátorsága ahhoz, hogy a benne levő sötétséggel szembesüljön. A legalul lévőt felszínre kell hozni, meg kell nevezni, ezáltal alakul át, válik fényessé és világossá, életet adó erővé. A Plútónál az elengedésről van szó. Ám csak azt tudjuk elengedni, odaadni vagy átalakítani, amit előzőleg megszereztünk, illetve ami lélektani értelemben a birtokunkban van.

A Plútó azt mutatja meg, mely területen tapasztal az ember élete folyamán belső átalakulást. Ha önkéntesen gyakorolunk elengedést, akkor az átalakulással járó fájdalom konstruktív lehet. Ám a legtöbb ember mereven ragaszkodik régi szokásaihoz, érzéseihez, gondolkodás- és viselkedésmintáihoz. Ekkor a Plútó ereje láthatóvá válik, változást kényszerít az életbe, kíméletlenül elvesz mindent, ami többé már nem felel meg az időnek és a szituációnak. Ami szolgálatát betöltötte, annak meg kell halnia. A Plútó tehát a személyi horoszkópban az átalakító erőt, az ösztönzéseket, motivációikat és a vágyakat, lemondásokat szimbolizálja. Az érintett horoszkópház mutatja meg, hogy mely életterületen mutatkozik meg túlnyomórészt ez az átalakító erő. „A Plútó olyan erőt képvisel, amelyet csak akkor tudunk alkotó módon hasznosítani, ha kellően spirituális irányultságúak vagyunk, mert csak a spirituális fejlődés és a mélységében való gyógyítás élményterületei azok, ahol a Plútó energiáit negatív következmények nélkül lehet felhasználni.” (Stephen Arroyo)

Válság: veszély és esély

A plútói változás (válság) ugyancsak a (régi) struktúrák, életformák megszüntetését hordozza magában, ám ez a lebontás energikusabb, végletesebb és egyben egyfajta potenciális minőségi megújulást is feltételez a személyiségfejlődés során.

Piaget egy tanulási forma leírásában szemléletesen ábrázolja azt a válsággal együtt járó pszichés változást, ami a Plútó sajátja is lehet. A folyamatot két állapot váltakozásával jellemzi:

Asszimiláció: a bennünk létező pszichostruktúra, az, amivel megpróbáljuk megérteni a világot, illetve egymást. Amíg a világ komplexitása megfelel saját komplexitásunknak, azaz képesek vagyunk azt asszimilálni, addig minden rendben van. Nehéz ezt az állapotot feladni, hiszen örülünk, hogy értjük a „világot” és benne önmagunkat.

Akkomodáció: a személyiség fejlődésével a világ is egyre bonyolultabb lesz, ezért az asszimiláció is egyre inkább akadozó, és ez elvezet a válsághoz. A válság egyfajta megsemmisülés, miután magasabb színvonalon egy új struktúra jön létre (akkomodáció), amivel egy ideig megint jól asszimilálhatjuk a világot. Feldmár András szerint egyszer a világot emésztjük, másszor a világ emészt minket. Aki megakad valamelyik ponton, annak nagy baja lesz.

Aki megakad, az ellenáll a plútói kihívásnak. A Plútó elvárja, hogy elhagyjuk az elavult, élettelen struktúráinkat, hogy felvállaljuk az éppen aktuális akkomodációs válságot, aminek végeredményeként egy, a személyiségfejlődés aktuális szakaszának megfelelő pszichostruktúra jöhet létre. Nincs olyan tudati mechanizmus, amely arra reagálhatna, amit a Plútó mutat (aidész: láthatatlan). Tranzitjai idején gyakran ismeretlen lelki energiákkal szembesülünk. Nem tudhatjuk, hogy mi jön, sérülékenyek vagyunk, védekező mechanizmusunk csődöt mond. Az eddig láthatatlannal szembesülünk, ezért a Plútó tranzitja idején tudatosodhat, ami elfojtott, ami titkolt.

(Felhasznált szerzők: Hamvas Béla, C. G. Jung, Kerényi Károly, B. A. Mertz, dr. Süle Ferenc)

A sorozat befejező részében megvizsgáljuk a tárgyalt archetípusok viszonyát, kölcsönhatását a pszichében.

Tick Ervin
asztrológus
Stellium Asztropszichológia
Tel.: (30) 66-220-33
http://www.stelliumpress.hu

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről