Feng Shui Repülőcsillag Iskola 1.

Egy adott helyen tartózkodó, lakó, dolgozó ember és az őt körülvevő tér között kölcsönhatás van. Tudat alatt hat ránk a környezetünk, de a kapcsolat jellegét befolyásolja az időtényező is. Ez a feng shui Repülőcsillag Iskola, vagy „házhoroszkóp” alapja.

Minden időszak – év, hónap, nap, napszak – összefügg az elemekkel, és ezáltal sajátos energetikai minősége van. Egy adott időszak minőségéről az ún. „Ezeréves kínai naptár” ad felvilágosítást. Az idő-tér-ember energetikai struktúrája az Öt elem rendszere alapján kölcsönhatásban van egymással, harmóniát vagy konfliktust teremtve. A Repülőcsillag Iskola természetesen ennél jóval összetettebb ennél, több kötetnyi könyvet tenne ki a teljes leírása, és a legtöbb mester inkább csak szóban tudja átadni, személyes tanácsadás során. Itt most csak egy rövid összefoglalót, ízelítőt adunk át a technikából.

Energetikai váltás – új korszak

Az idő dimenziója 20 éves periódusokból áll. 2004. február 4-én a 8-as periódusba vagy korba léptünk, amely egy kisebb energetikai váltást jelent. Egyes, eddig sikeres vállalkozások vagy személyek, az új korszakban nehezebb helyzetbe kerülhetnek és fordítva, mások, akik korábban csak „döcögtek”, most kedvezőbb energiákat tudnak felhasználni, jobban tudnak profitálni ezekből.

A horoszkóp előállításához szükség van a ház homlokzatának tájolására és az első lakó beköltözésének időpontjára (20 éves periódus).

Lo shu négyzet 1.ábraRajzoljunk fel egy 3×3 rovatra osztott négyezetet vagy táblázatot. Ez a Lo Shu, egy misztikus négyszög, amelyben a számok összege vízszintesen és függőlegesen is 15.

Iránytűvel mérjük be pontosan a ház homlokzatának irányát, és írjuk fel a négyzet mellé a tájolást és az első lakó beköltözésének évét. Minden 20 éves periódushoz tartozik egy szám: ez a periódusszám. (Mivel összesen 9 periódus lehetséges, a 9 után újra 1-es következik majd, 2044-gyel kezdődően.)

1964-1983: 6-os periódus

1984-2003: 7-es periódus

2004-2023: 8-as periódus

2024-2043: 9-es periódus

A középső négyzetbe, alulra írjuk az épület korát. A jobb felső sarokba kerül a Víz csillag, a ház homlokzati irányába eső szám, a bal felsőbe pedig, a vele szemben lévő irány száma kerül, mint Hegy csillag. A számokat „reptetjük” a megfelelő repülési irány szerint. Az egyes égtájakhoz tartozó számok kerülnek a középső négyzet felső sarkaiba, és innen számolunk tovább a repülési sorrend szerint.

Tájolás 2.ábraMinden rovatba 3 szám kerül. Középen, alul: Periódus szám – a Földi erő száma, ebből számoljuk ki a felső kettőt. A bal felsőt, ez a Víz csillag, a gazdagság, gyarapodás csillaga, amit víz elemmel vagy mozgó tárggyal lehet aktivizálni: ez lehet csobogó, ingaóra, örökmozgó stb. A jobb felső, a Hegy csillag, az egészség, kapcsolat, érzelmek csillaga, kristállyal és a föld elemmel harmonizáló színekkel lehet aktivizálni.

A számok repülési sorrendjét a nyilak mutatják a 3-as ábrán, tehát bármely szám áll középen, a további számokat ugyanezen „minta” alapján kell elhelyezni. A „repülés” iránya – csökkenő vagy emelkedő – a pontos tájolástól függ. Ha E-be esik, növekvő (előre), ha H-ba, csökkenő (hátra). (Lásd 2. ábra). Írjuk be a megfelelő számokat a helyükre. Miután megkaptuk a saját testreszabott Lo Shu négyzetünket, helyezzük azt az alaprajzra.

Replési sorrend 3. ábraEgy helyiségben a Hegy csillag vagy a Víz csillag működik attól függően, hogy mire használjuk. Ha aktív a hely: lépcső, bejárat, nagy ablak, munkahelyen szerverszoba vagy ahol olyan munkatársak ülnek, akik nincsenek mindig a helyükön (pl. üzletkötők), akkor a Víz csillagot vesszük figyelembe. Ha a helyiségben nyugalom van vagy nagy felelősséggel járó vezető ül ott, akkor a Hegy csillagot nézzük.

Minden kor saját számát „jó”-nak tekintjük, és a rákövetkező két számot is, így jelenleg, a 8-as periódusban a 9-est és az 1-est. Példa: ha „jó” Hegy csillag van a vezető szobájában, akkor biztos a pozíciója és sikeres, a csapatmunka is összhangban van. Ha „jó” Víz csillag van az aktív helyeken, akkor az jó pénz-energiákat jelent.

Alaprajz, 4. ábraA jó számok jelentése a 8-as periódusban:

1 – jó csillag, szerencsés, nem kell erősíteni. Víz vagy Hegy csillagtól függően aktivizálhatjuk, Víz csillagot víz elemmel, Hegy csillagot föld elemmel (pl. kristály). Ha a Hegy csillag jó és vizet teszünk oda, akkor a vízcsillag tönkre is teheti a jó 1-es hegycsillagot.

8 – legszerencsésebb csillag, maximális szerencse, Hegy és Víz csillag esetében is. Kristály vagy csobogó víz elem aktivizálja, attól függően, melyik pozícióban van.

9 – remek csillag. Jó párkapcsolat vagy pénz.

A rossz számok jelentése a 8-as periódusban:

Akár Víz, akár Hegy csillagban vannak, jelentésüknek megfelelően működnek.

2 – betegség
3 – viták, perek, veszekedés
4 – flört, de tanulmányok is
5 – váratlan események, baleset, sérülés

6 – peres ügyek

7-es, 8-as periódusban – betörés, kellemetlenségek, szexuális probléma, pletyka

A fenti tanácsok alkalmazásával már nagyon sokat tehetünk az üzletmenet vagy életünk egyéb területének fellendítéséért.

(Forrás: Szilvásy Judit: Feng Shui Kalauz, Tippek Irodára, Első Magyar Feng Shui Centrum Kft., 2004)