Laár András életerőről, egészségről

Egy februári hír kapcsán kezdjük a beszélgetést Laár Andrással, akit sokan és sokféle oldaláról ismernek szerte az országban. Zenekarának Tündértantra című CD-jét a Fonogram éves gáláján beválogatták a legjobb lemezek közé, a világzene kategóriában ötödmagával jelölték Az év lemeze címre.

Sok arca van Laár Andrásnak: KFT, L’art pour l’art, Besenyő Pista bácsi, Tompika, emellett felszentelt buddhista pap, a hinduizmus jó ismerője és a legújabb, számomra kimondhatatlan nevű zenekar, a Sat-Chit-Ananda Bhajan Band vezetője. Hogyan fér meg ennyi minden egyetlen emberben? Mindegyik szerep egyformán közel áll Önhöz?

Mondjuk úgy, hogy nem is a különböző szerepek, inkább az irányultságok állnak közel hozzám. Igen fontosnak tartom a magam életében a filozofikus hozzáállást és a szellemi gyakorlatokat, azokat az erőket, melyeket a vallásokon keresztül ismertem meg. Ugyanakkor viszolygok a szenteskedéstől, főleg az álszenteskedéstől. Mindig is gyanakodva szemléltem azokat a szenteskedő, ájtatoskodó embereket, akik a vallást ilyen természetellenes módon gyakorolják. Ebből következik, hogy nagyon közel áll hozzám a másik oldal, az abszurd humor is, amely viszont éppen kifigurázza ezeket az álszent pózokat. De mind közül az első és legfontosabb számomra: a zene. Ez olyan terápiás eszköz, amely kamaszkorom óta segít abban, hogy egyáltalán éljek.

20100323-energy-laar1Alapélményem volt a spirituális utam kezdetén, hogy ez a világ élő valóság, nem halott teremtés, hanem itt egyben minden létező egy szerves életnek a része is. Ezt a szerves egész életet az egyszerűség kedvéért hívhatjuk Istennek. Nem ódzkodom ettől a kifejezéstől, de elfogadom különféle vallási megközelítések különféle elnevezéseit. Gondolok itt arra, hogy én például buddhista vagyok, a buddhisták pedig nem Istenben gondolkodnak, hanem a tudat teremtő erejét és képességeit próbálják felszínre hozni, a tudatukat átalakítani – anélkül, hogy ehhez egy külső istent hívnának segítségül.

Mikor nyílt meg Ön előtt ez az út?

Már 16-17 éves koromban, de persze akkor még nagyon picike volt a kapu. Igazán határozott erővel 1985-ben a Krisna-tudat követőin keresztül lépett be az életembe a keleti gondolkodás. Egy idő után járni kezdtek hozzánk a krisnások. Az ő hatásukra lettem nagyon hamar vegetáriánus. Ehhez hozzájárult a szellemiségnek az a része, hogy náluk találkoztam először egy olyan Isten-képpel, amit el tudtam fogadni. Sajnos olyan tapasztalataim is adódtak velük kapcsolatban, amelyek továbblépésre sürgettek. A mostani Krisna-tudatú hívők sokkal toleránsabbak, sokkal nyitottabbak más vallások felé, de a korábbiak, akiket akkor megismertem, elég türelmetlenül viselkedtek. Soha nem gondoltam, hogy bármelyik vallás hívei kijelenthetnék magukról: ők képviselik az egyedüli igaz utat. Hiszen oly sok vallás van, és mindegyiken keresztül igen magasra lehet eljutni.

Fél év után továbbléptem a buddhizmus irányába. Végül is a buddhizmusban találtam meg azt a világnézetet, amelyet mindenféle fenntartás nélkül, azóta is folyamatosan el tudok fogadni. Ez annyira tiszta belső, szellemi út, és semmiféle negatív értelemben vett hit nem tartozik hozzá. Van persze olyan hit is, amelyik a vakhittel azonos, míg a buddhizmus hite egyfajta energia, amely a meggyőződésen alapul. A buddhista törekvő akkor hisz valamiben, ha a saját tapasztalataiból meglátta, megismerte, és megvannak az átélt tapasztalatai. Azért hisz benne, mert tudja, hogy úgy van, vagyis meggyőződésből, nem pedig valami külső dolgot hisz el. Buddhista értelemben tehát a hit azt jelenti, hogy az ember nem felejti el a saját tapasztalatát. Ha már átélt egy magasztos tapasztalatot, akkor nem engedi, hogy az kimenjen a fejéből. A hit ebben az értelemben élő erő, ami újra meg újra kapcsolatot teremt a saját, korábbi tapasztalatainkkal.

Milyen a buddhizmus egészségfogalma? Mit tart az egészségről? Azért is kérdezem ezt, mert az Energy talán az egyetlen olyan cég, amelyik az energia fogalmát összeköti az egészséggel és a gyógynövényekkel, és mindezt a hagyományos kínai orvoslás felfogásával, fogalmaival hozza össze.

A buddhizmus azt mondja, hogy a tudat az, amelyik megbetegszik, és a tudat betegségéből, a hibás beidegződésekből, hibás gondolatokból, téveszmékből következnek többek között a betegségek.

Európai fogalmakkal élve ezt úgy szokták kifejezni, hogy a lélek betegíti meg a testet.

Így is lehet mondani. A buddhizmus tehát a gyökerekkel foglalkozik a gyógyítás szempontjából. Az egyik megközelítés – a Gyémánt Út Buddhizmus szempontjából – az, hogy mindennek oka van. Egy betegségnek egy vagy több oka, tehát a tudatból kiindulva ezeket az okokat kell megszüntetni, és ha a tudati okok megszűnnek, akkor megszűnhet a betegség is. A másik felfogás szerint viszont maga a betegség nincs, nem létezik. Ez valójában azt jelenti, hogy az ember tudatosítja magában az egészségenergiát, tehát egyszerűen elsöpri a betegséget. Vagy ha az már kialakult, akkor direkt tagadással olyan szemléletet vesz fel, hogy a betegség egyszerűen nem létezik.

Ez működik az ön életében?

Igen, ez is működik.

Magyarán: soha nem szokott beteg lenni?

Igen ritkán vagyok beteg. De ha beteg vagyok, akkor egészen pontosan tudom, hogy miért. Pici betegségeim, kis megfázás jellegűek szoktak lenni, és azok is olyankor, amikor egyszerűen már-már kénytelen vagyok kiszakadni abból a nagyon sokirányú, mindenféle tevékenységből, ami körülvesz. Vagyis a szervezetem tiltakozik az ellen, hogy újra meg újra csak használom.

Mi kell ahhoz, hogy az ember ezeket az elveket, ezt a megközelítést a saját életében meg is tudja valósítani? Miként kell ehhez élni?

Fenn kell tartani az energiák harmóniáját, ami nagyon fontos. Teljesen egyetértek az Energy cég filozófiájával, amikor az energetikával magyarázza a dolgokat. Mondok erre konkrét példát, párhuzamot. Szellemi irányultságom egyik ága a javas út. Az ősi magyar javas gyógyászat útján végeztem tanulmányokat, és kapcsolódom is a mai magyar javasokhoz. Ott a három elemi energia egysége képezi azt a harmóniát, amire az egészség épül. Ez a három elemi energia – és most nem elemekről, hanem elemi energiáról beszélek – a tűz, a víz és a levegő. E három egysége és harmóniája eredményezi az egységet, és az egység megbomlása vezet a betegséghez. De megközelíthetem a dolgot onnan is, hogy ha én energikus vagyok, vagyis az életerő felfokozottan működik bennem, akkor meg sem érint a betegség. Egyszerűen olyan nagy az emberben az ellenálló erő, akkora energiát tartalmaz, hogy a külső ártó tényezők gyakorlatilag leperegnek róla.

A saját maga energetizálásához szükséges dolgok hogyan foglalhatók össze? Mi ennek a titka vagy módja: elsősorban a meditáció, esetleg a jóga?

Jógázom és meditálok is rendszeresen, 1985 óta szinte mindennap meditálok. A táplálkozásomban vegetárius életmódot követek, és leépítettem az életemet komolyabban mérgező tényezőket. Például már jó ideje nem dohányzom, és nem használok bódító szereket. A mérgek kikerülése nagyon hasznos. Nagyon veszélyesnek tartom a mentális mérgeket is. A tudatot nem szabad szennyezni, meg kell őrizni a tudat tisztaságát. Hogyan? Én már 15 éve médiaböjtön vagyok. Nem nézek televíziót, nincs is tévém. Ha bármiféle kulturális élményben szeretnék részesülni, hát ott a DVD lejátszó, vagyis filmeket meg tudok nézni. Ha akarok, elmegyek színházba vagy koncertre. A rádiót be sem kapcsolom, vagy ha igen, akkor csakis céltudatosan, ha előre tudom, hogy valamit meg akarok hallgatni.

Ha történik valami a világban vagy Magyarországon, akkor erről hogyan értesül? Más emberektől?

Így van, egy-két napos késéssel én is mindenről tudok, vagy ha akarok, akkor az Interneten bárminek utánanézhetek.

Szépek, jók és hasznosak a mentális technikák, de úgy gondolom, hogy az anyagi világunkat, a testünket is valamilyen módon gondozni kell. Lehet, hogy erre a jóga a legjobb módszer, de a gyógynövények is rendkívül fontosak. Az Energy pedig éppen erről szól: a gyógynövények, az információk és a hagyományos kínai orvoslás együttese, ez a három egyesül benne.

Én is nagyon jó tapasztalatot szereztem az Energy-vel. Marosi Zoltán igazgató úr adott nekem egy kis promóciós csomagot, amikor megjelentünk az évzáró rendezvényükön. Van az a Tűz típusú termékük, a Korolen, én ezt próbáltam ki. A múlt év végén, amikor egy kicsit besokalltam, mert rettentő sok dolgom volt, elkapott egy jótékony influenza, bedurrant az arcüregem, a garatom, és a betegség 4-5 napra otthon tartott. Ekkor ezt a készítményt, a Korolen-t használtam: miután elolvastam, mi mindenből áll, éreztem, hogy éppen nekem való. Nagyon jó tapasztalatot éltem meg vele. A nyelvem alá csöpögtettem mindennap egy kicsit belőle, és szinte pillanatról pillanatra éreztem, ahogy múlik a baj. Számomra a Korolen tehát meggyőzően jó készítmény.

20100323-energy-laar2Itt kapcsolnám a gyógyításhoz, illetve a gyógyuláshoz a zenét, ami nekem 17 éves korom óta az életben maradás egyik legfontosabb támasza. A Tündértantra CD, amiről korábban beszéltünk, gyakorlatilag valóban gyógyító hatású, ez a visszajelzésekből teljesen egyértelmű. Különben élőben ezeket a dalokat már régóta játszom. Badzsanokkal többször gyógyítottam embereket, és számos olyan régebbi tapasztalatom van, hogy emberek konkrétan meggyógyulnak ezektől a zenéktől.

Vannak gyógyító erejű dalok, amelyek általános szinten segítenek az egészség visszaállításában. A Tündértantra CD-nk két erős tapasztalatot hozott. Egy srác, akivel buddhista körökben találkoztam, vett egy ilyen CD-t. Két hétre rá újra találkoztunk, és megemlítette, hogy évek óta tartó fejfájása a CD hallgatása óta elmúlt. A másik tapasztalatom pedig az, hogy amikor a zenét felvettük, a kannás, ütőhangszeres fiú komoly hasfájással érkezett a stúdióba. Ott a buddhista gyógyító mantrát énekeltük, és egy fél óra után – ahogy hallgatta ezt a zenét – helyben elmúlt a hasfájása. Tökéletesen, tünetmentesen, makkegészségesen ment haza. Rengeteg nagyon erős és határozott tapasztalatot szereztem arról, hogy maga a zene is gyógyító. Ez biztos, hogy így van.

Végül is mi minden kell az egészséghez? Az igazán holisztikus szemlélet az, hogy az ember minden oldalról megfogja a dolgokat. Egyrészt életmód, másrészt energetika, aztán gyógynövények, egyfajta spirituális hozzáállás, spirituális segítő erők, például a zene. Tegyük hozzá, hogy a világban minden rezgés, voltaképpen az anyag is valójában rezgés. Nem fizikai, objektív részecskékről beszélünk, tehát nem szilárd építőkövekből, hanem rezgésből állunk mi magunk is. Ezért a rezgések segítségével nagyon sok minden megoldható. És ezeket a dolgokat mind együtt kell kezelni. Néha a súlypont átkerül ugyan erről arra vagy arról erre, de végül is, ha megvan az egység, akkor az egészség fenntartható.

Néhány évvel ezelőtt, egy másik interjúban elérendő célként jelölte meg a szintézist. Úgy érzi, hogy ez már megvan önben?

Igen, úgy érzem, hogy megvan.

Vagyis megérkezett, készen van? Mondhatjuk így?

Már hogy mondhatnánk ezt? Hogyan volnék készen? Az ember akkor van készen, amikor meghal. Azt mondom inkább: jól vagyok. Rendben vagyok. Újra meg újra találkozom mindenféle fontos irányokkal, és ezek mind-mind beépülnek ugyanabba az egységbe. Azt gondolom, hogy a magyar őshagyománynak nagyon szoros kapcsolata van a buddhizmussal, és miközben a magyar őshit is Isten-hit, mégis nagyon erősen buddhisztikus. Ugyanakkor a kereszténységgel is kapcsolatot lehet találni a magyar ősvallás szempontjából. Ez az egész tehát egy helyről ered és egy helyre fut be. Az egységet kell keresni, és ha az megvan, akkor már minden az egységről szól.

Mit tanácsolna az Energy ismerőinek, használóinak: a gyógynövény alapú szerek szedése mellett milyen úton járjanak ahhoz, hogy biztosan egészségesek maradjanak és szellemileg fejlődhessenek?

Találják meg a kapcsolatot a legfelsőbb erővel, az ősforrással, akit lehet Istennek vagy őstudatnak nevezni. De mindenképpen saját magukban keressék ezt a legfelsőbb forrást, mert ott van. Ehhez gyakorlatnak nagyon jó a jóga, a meditáció, a szent zenék hallgatása. És persze szedjék a jó gyógynövényes termékeket, amelyek használnak nekik.

További információ az Energy menüpontunkban, valamint a cég honlapján.

(x)