Beszédben az erő

Tényleg azt mondom, amit gondolok? Érezzük a beszédet, és érzékeljük a szavak minden szándékát, törekvését! Hallgatózzunk befelé, és figyeljük meg a szavak kicsengését! Ízlelgessük a szavakat, hagyjuk, hogy elolvadjanak a nyelvünkön! Finom vagy keserű ízt hagynak hátra? Figyeljük belső énünk reagálását, mert jó, ha tudjuk, hogy a szavak csodákra képesek.

A szavak csodát tesznek

Azt, hogy a szavak csodát tesznek, már tudjuk. Ha máshonnan nem, hát Masuru Emoto kutatásaiból, aki különböző stílusban beszélt a vízhez, majd lefagyasztotta azt, és lefényképezte a világ számára a képződött jégkristályokat.

A testünk 80%-ban vízből áll, s ez a víz másoknak a hozzánk intézett szavaira rezonál – harmonikus hullámokban vagy éles cikkcakkokban. A dicséret serkent, a szidás visszahúz.Nem csak a másikra hat

Érezzük minden érzékszervünkkel

Napjainkban igen fontos szerep jut a kommunikációnak és kapcsolatépítésnek. Naponta tucatjával kapjuk az új információkat. Ez a helyzet lehetőségeket és kihívásokat is hordoz. A szavak hatalommal bírnak – pozitív és negatív értelemben egyaránt. Tényleg azt mondom, amit gondolok? Vagy a szavaim, a mondatszerkezetem és a testbeszédem egymásnak ellentmondó üzeneteket hordoz?

Fontos, hogy a hallgatók számára a megfelelő információ menjen át. Sajnos a folyamatos információáradattal a beszéd minősége háttérbe szorul, holott a szókincs, szóképzés és nyelvtan által minden nyelv rendkívül sok kifejezési módot kínál. Ezek segítségével lehetőségünk van finom kifejezési formákra és pontos ábrázolásra.

Ügyeljünk hát a beszédünkre. Minden szó, minden hang és minden mondat hatással van ránk és a környezetünkre. A beszéd hat és alakítja a valóságot. Minden ember saját világát és személyiségét alkotja meg gondolatai, szavai és cselekedetei által. Már egész kicsi, célzott változások is csodákra képesek. Bármikor nekikezdhetünk a változtatásnak, és hatalmas kincsre lelhetünk. Egy utazás kezdete ez, a saját belső világunkba tett utazásé.

Ismerjük meg saját beszédmintánkat

Az emberek megszokott kifejezésmódjukkal gyakran régi gondolkodás- és viselkedésmódjukat őrzik. A szóválaszték vagy mondatfelépítés célzott változtatásával teljesen váratlan és tartós hatást gyakorolhatunk a gondolatainkra, beszédünkre és cselekedetünkre. Elkezdünk egyre tudatosabban odafigyelni a szavainkra és azok hatására, és ennek megfelelően egyértelműen, világosan és jószándékúan kommunikálni. Az egyéni szókincsünk és mondatfelépítésünk az az építőanyag, melyből egész életünk összeáll. Megéri tehát, hogy egyszer tudatosan végignézzük és alaposan átvizsgáljuk önmagunkat.

Figyeljük a saját beszédünket, gyűjtsük ki a negatív rezgést hordozó mondatainkat, és fordítsuk át pozitív mondatokká. A „Nem akarok késve érkezni” például félelmet sugároz felénk. Ezzel szemben a „Időben ott akarok lenni” változat a határozottság érzetét hordozza.

Pozitív rezgések bevonzása

Tegyük napi gyakorlattá a dicséretet. Válasszunk ki minden nap egy-egy embert a magánéleti és munkahelyi környezetünkből, és bókoljunk neki valamiért. Ezzel a saját életünkbe is bevonzzuk a dicséreteket. Gyakoroljuk a bókok fogadását. Higgyük el azok őszinteségét. Engedjük el önmagunk leértékelését.

Vezessünk négy héten át dicséret-füzetet. Írjuk fel minden nap, kit dicsértünk meg, és hogy éreztük közben magunkat. Bókolhatunk saját magunknak is! Figyeljük meg, mi változott az életünkben ez alatt a négy hét alatt és annak elmúltával. Nagy valószínűséggel azt fogjuk tapasztalni, hogy sokkal jobban figyelünk önmagunkra és másokra.

(Forrás: lingva-eterna, németből fordította: H. Orsi)