Zenével a gyógyulásért

Ed Buckley egy súlyos autóbaleset során szerzett agysérülésekből a Coldplay segítségével gyógyult meg. Minden rajongó számára hihetetlen az a pillanat, amikor találkozik kedvenceivel, azonban Ed Buckley (22) története talán még meghatóbb. Hosszú út vezetett ahhoz az alkalomhoz, amikor Ed egy londoni díjkiosztó gálán meglátogathatta a Coldplay énekesét, Chris Martint.

Zenével a gyógyulásértA Leedsi Egyetem hallgatója 17 hónappal korábban egy buliból sétált haza, amikor elütötte egy sebesen hajtó taxi. Ezt követően a fiú hathónapos kómába esett, a jelentkező görcsös rohamok következménye akár fatális is lehetett volna, így a szülők már a legrosszabbra készültek.

A negatív kilátások ellenére Ed végül magához tért, azonban nem volt képes beszélni, járni, sőt, a legelemibb cselekvések kivitelezése is nehézséget jelentett számára. Emellett a központi idegrendszer károsodása miatt emlékezetét is elvesztette. Mára szerencsére minden probléma megoldódott, ehhez pedig egy alternatív módszert használt: a zeneterápia erejét. Először csupán hallgatta kedvenc zenekara, a Coldplay számait, mire a ködön keresztül felsejlett saját neve. Később már tolószékhez kötve próbálta zongorán lejátszani az együttes akkordjait – melyeket még a baleset előtti zeneórákon tanult. 

Mielőtt még beszélni, vagy járni tudott volna, elsőként beugrott neki a Beatles Let It Be című slágere: a kottára vissza tudott emlékezni, de semmi másra nem. Aztán jött a Coldplay, és ahogy egyre jöttek az akkordok, a járás és az emlékek rehabilitációja is haladt. A zene segítségével más koncentrációs állapotba került, és ez megnyitotta az agya előtt az utat.