Az alap, amely megtámaszt: gyökércsakra

Cikksorozatunk nyitó írásában a gyökércsakráról (más néven alapcsakra, 1-es csakra, muládhára) lesz szó. Ezt úgy képzeljük el, mint egy, az óramutató járásával megegyező irányban forgó és a Föld felé táguló energiatölcsért, amely a gerincoszlop aljáról (vagy a végbélnyílás és a nemi szerv közötti területről) indul ki. Javaslom, hogy a csakrának megfelelő, portálunkról letölthető hangot behunyt szemmel hallgassuk.

Eközben érdemes felidéznünk magunkban a csakra forgó tölcsérét, és jó, ha gondolatban megtöltjük a muládhára saját színének megfelelő, vörös fénnyel.

Mint ismeretes, az ősi indiai gyógyítás, az ájurvéda már több ezer éve ismeri és használja a csakrákat, vagyis a szervezet forgó energetikai központjait, amelyekből 7 fő (és több mellék) csakrát ismertettek a szent iratokban, a védákban. A csakrák a finomtestek fő pszichikai centrumai, a pszichofiziológia irányítói.

A csakrák állapota meghatározza a szervezet finomenergetikai egyensúlyát, valamint elválaszthatatlan a testi szinten jelentkező panaszoktól, betegségektől, sőt a lelkiállapotunktól is. Gondolataink, vágyaink, elképzeléseink erőteljesen befolyásolják a csakrák működését. Testi-lelki értelemben pedig csak akkor lehet valaki tökéletesen egészséges, ha energetikailag is teljesen rendben van, vagyis a csakrái harmonikusan, rendben és egyensúlyban működnek.

Nézzük részletesebben a gyökércsakrát, amelynek harmonikus működése a jó és kiegyensúlyozott hangulat, a bátorság, az önbizalom és az életerő (vitalitás) záloga. A muládhára név két szanszkrit szó összetételéből ered: mulá = gyökér; adhára = támasz, alap.

Vörös fény: a Föld energiájaEz a csakra a Föld erejét, harmóniáját közvetíti számunkra. Fizikai (testi) szükségleteink kielégítéséért felel, így tehát szorosan kapcsolódik hozzájuk (étkezés, alvás, álmodás, életigenlés, túlélés).

Színe a vörös, a hozzá kapcsolódó zenei hang a C, valamint a LAM szócska is tartalmazza a rezgését.

Testi és lelki panaszok

Ha a muládhára csakra működése eltér a kívánatostól, akkor ez testi (fizikai) szinten többek között derékfájásban, isiászban, a szexuális élet zavaraiban, mélyvénás problémákban, végbéldaganatban, krónikus fáradtságban, kimerültségben, alvászavarokban, az immunrendszer gyengébb vagy hibás működésével összefüggő betegségekben mutatkozhat meg. Természetesen ez az összefüggés fordítva is igaz: ha valakinél a fenti egészségi problémák jelentkeznek, akkor biztosra veheti, hogy szüksége van gyökereinek a megerősítésére, alapcsakrája működésének harmonizálására.

Érzelmi, lelki szinten a következő bajok jelzik az 1-es csakra egyensúlyzavarát: depresszió, halálvágy, bizonytalanság. az önbecsülés zavara vagy hiánya, vagyis önmagunk alulértékelése.

Párja az ádzsna csakra

A gyökércsakra párja, amellyel szoros kölcsönkapcsolatban működik, a 6. csakra (homlok- vagy harmadik szem csakra, ádzsna). Ezért érdemes e kettőt párban tekintenünk, illetve ha valamelyik csakrához tartozó testi vagy érzelmi panaszunk van, akkor hasznos, ha az adott csakra párját is a megfelelő hanggal „kezeljük”.

Rezgése 194,18 Hz, de ez a frekvencia egyénenként kismértékben eltérhet. Ezért a portálunkról letölthető hangban 6-féle frekvenciát kevertünk, 194,18 és 199,18 Hz között – ezek közül minden felhasználó szervezete bátran „csemegézhet”. A velünk született tudás, belső bölcsességünk képes lesz kiválasztani ebből a 6-féle frekvenciából azt, amelyik számára az adott pillanatban a leghasznosabb.

Ha a portálunkról letölthető más különleges hangokra is kíváncsi, látogassa meg a pontgyűjtésről tájékoztató oldalunkat.

Kürti Gábor

(Folytatjuk)

Figyelmükbe ajánljuk cikksorozatunk következő írását: Szerelem, vonzalom: szexcsakra.

Ha további jótékony hatású hangokhoz szeretne hozzájutni, megvásárolná őket, írjon az info@rife.hu címre.