Kedves Látogatóink! Finanszírozási nehézségeink szponzor híján – 15 éves működés után – bennünket is arra kényszerítenek, hogy fogjuk vissza a tempót. Ezért már nem közlünk új cikkeket, de továbbra is elérhetők a keresőink, a holdnaptár, a kínai horoszkóp és a másfél évtized alatt megjelent írásaink.
Reméljük, hogy hamarosan lesz olyan üzleti partnerünk, aki akár tulajdonosként, akár üzemeltetőként lát fantáziát a Natúrszigetben, és kész tovább működtetni, fejleszteni az oldalunkat.
Továbbra is vigyázzanak magukra és szeretteikre!

Láss, ne csak nézz: harmadik szem csakra

Cikksorozatunkban eljutottunk a homlokcsakrához (harmadik szem csakra, 6-os csakra vagy ádzsna). Úgy képzeljük el, mint két, az óramutató járásával megegyező irányban forgó és kifelé táguló energiatölcsért. Az elülső csakratölcsér a homloknak a két szemöldök közötti magasságából kissé felfelé, a hátulsó tölcsér viszont a tarkótól indul, tágul, kissé lefelé.

Javaslom, hogy a csakrának megfelelő, portálunkról letölthető hangot behunyt szemmel hallgassák. Eközben érdemes elképzelniük a csakra – a homlokunk előtt és a tarkónk mögött forgó – két energiatölcsérét. A csakratölcséreket gondolatban töltsük meg az ádzsna saját színének megfelelő, ibolya (lila) fénnyel.

Fotó: dreamstimeMint ismeretes, az ősi indiai gyógyítás, az ájurvéda már több ezer éve ismeri és használja a csakrákat, vagyis a szervezet forgó energetikai központjait, amelyekből 7 fő (és több mellék) csakrát ismertettek a szent iratokban, a védákban. A csakrák a finomtestek fő pszichikai centrumai, a pszichofiziológia irányítói.

A csakrák állapota meghatározza a szervezet finomenergetikai egyensúlyát, valamint elválaszthatatlan a testi szinten jelentkező panaszoktól, betegségektől, sőt a lelkiállapotunktól is. Gondolataink, vágyaink, elképzeléseink erőteljesen befolyásolják a csakrák működését. Testi-lelki értelemben pedig csak akkor lehet valaki tökéletesen egészséges, ha energetikailag is teljesen rendben van, vagyis a csakrái harmonikusan, rendben és egyensúlyban működnek.

Nézzük most részletesebben a harmadik szem csakrát, amelytől függ az elme megtisztítása. Figyelem, kedves Hölgyeim! Önöknél aktívabb ez a csakra, mint a férfiaknál – másképp fogalmazva a nők intuíciója fejlettebb, mint a racionálisabb férfiaké. (E sorok írója ennek alapján is úgy véli, hogy a világ irányítását, a politikai döntéseket és persze az igazi gyógyítást is inkább a nőkre kellene bízni, akkor mindenki jobban járna…)

Az ádzsna szanszkrit szó, szó szerinti jelentése: tudni, követni – átvitt értelemben pedig azt jelenti: parancsnoki, ellenőrző, irányító központ.

Színe az ibolya (lila), a hozzá kapcsolódó zenei hang az A, valamint az AUM (OM) szócska (egyben a legismertebb mantra) is tartalmazza a rezgését.

Testi és lelki panaszok

Ha az ádzsna működése eltér a kívánatostól, akkor testi (fizikai) szinten jelentkezhet többek között agydaganat, stroke, látás- és hallásproblémák, vakság és süketség, rohamok, gerinc- (főleg nyaki gerinc) problémák, tanulási nehézségek, pánikjelenségek, depresszió.

Természetesen ez az összefüggés fordítva is igaz: ha tehát valakinél a fenti egészségi problémák lépnek fel, akkor biztosra veheti, hogy szüksége van a harmadik szem csakra megerősítésére, működésének harmonizálására.

Az ádzsna egyensúlyzavara lelki, érzelmi tünetekben, panaszokban is megnyilvánulhat: a fegyelem (önfegyelem), az értékelő- és ítélőképesség zavara, félelem az igazságtól, az érzelmi intelligencia, illetve a realitásérzék hiánya, zavarodottság érzése. Az ilyen érzések, élethelyzetek előbb-utóbb testi, fizikai szintű panaszokhoz is vezetnek.

Az ádzsnát „felébreszthetjük”, aktívabbá tehetjük – magyarán fejleszthetjük az intuíciónkat – a tobozmirigy segítségével, amely közvetlen kapcsolatban áll az agyalapi miriggyel (vagyis a hipofízissel). A tobozmirigy aktiválására szolgáló gyakorlatok egyes jógarendszerek, valamint ezoterikus tanítások részét képezik.

Akinek a harmadik szeme teljesen „nyitva van”, az tisztán lát, vagyis az élet realitásait, törvényszerűségeit a legmagasabb szinten érti meg, és képessé válik arra, hogy azoknak megfelelően éljen, cselekedjen. Az ilyen látásmódot harmadik szemes látásnak is hívják, azokat az embereket pedig, akik így „működnek”, látóknak nevezzük. A látók maguktól és biztosan tudják, mi az, ami igazán fontos, és mi az, ami lényegtelen az életben.

Milyen tökéletes a magyar nyelv, amikor mélyebb értelemben is megkülönbözteti egymástól a nézést és a látást! Bródy János szép dalszövegével: „Láss, ne csak nézz…”

Párja a gyökércsakra

A homlokcsakra párja, amellyel szoros kölcsönkapcsolatban működik, az 1. csakra (gyökércsakra, alapcsakra vagy muladhára). Ezért érdemes e kettőt párban tekintenünk, illetve ha valamelyik csakrához tartozó testi vagy érzelmi panaszunk van, akkor hasznos, ha az adott csakra párját is a megfelelő hanggal „kezeljük”.

Az ádzsna rezgése 221,23 Hz, de ez a frekvencia egyénenként kismértékben eltérhet. Ezért a portálunkról letölthető hangban 6-féle frekvenciát kevertünk, 221,23 és 226,23 Hz között – ezek közül minden felhasználó szervezete bátran „csemegézhet”. A velünk született tudás, belső bölcsességünk képes lesz kiválasztani ebből a 6-féle frekvenciából azt, amelyik számára az adott pillanatban a leghasznosabb.

Ha a portálunkról letölthető más különleges hangokra is kíváncsi, látogassa meg a pontgyűjtésről tájékoztató oldalunkat.

Kürti Gábor
(Folytatjuk)

Figyelmükbe ajánljuk a csakrákról szóló cikksorozatunk előző írásait is:
Az alap, amely megtámaszt: gyökércsakra
Szerelem, vonzalom: szexcsakra
Helyünk a világban: napfonat csakra
Szeretet, nyitottság: szívcsakra
Torokcsakra: „Legyen meg a Te akaratod”
Ha további jótékony hatású hangokhoz szeretne hozzájutni, megvásárolná őket, írjon az info@rife.hu címre.