Boldogabbak azok, akik eleget alszanak

A boldogság titka a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. Több mint 7000 ember megkérdezése alapján kiderült, hogy azok, akik többet alszanak, általában jobban is érzik magukat. Az amerikaiak 42 százaléka hét óránál kevesebbet alszik, ami az Országos Alvás Alapítvány ajánlása szerint a minimum alvásmennyiség lenne a 18 évesek és azon felüliek számára.

Boldogabbak azok, akik eleget alszanakA Gallup és Healthways Intézetek kutatói az alanyok társas kapcsolataira, anyagi helyzetére, életcéljaira, a közösségben való szerepeire, illetve fizikai egészségére kérdeztek rá, és ezek alapján állították össze az általános jó közérzet ismérveit, melyre maximum 100 pontot lehetett kapni. Az eredmények azt mutatták, hogy aki éjszaka 8 órát aludt, az átlagosan 65,7 pontot ért el, míg, aki 7-et, az 64,2-t, aki pedig csupán 6-ot, annak a „boldogság-pontja” 59,4 volt.

A felmérésből az is kiderült, hogy az amerikaiak 42 százaléka hét óránál kevesebbet alszik, ami pedig az Országos Alvás Alapítvány ajánlása szerint a minimum alvásmennyiség lenne a 18 évesek és azon felüliek számára. Azt, hogy valaki mennyit alszik, számos tényező befolyásolhatja, többek között az illető munkahelyen eltöltött ideje, a családi kötelezettségek, az esetleges zavaró tényezők, például álmatlanság, illetve az egészségi állapot. A felmérés készítői szerint, mivel egy egyén általános közérzete nagyban összefügg azzal is, mennyi időt kell a munkahelyén töltenie, a munkaadók részéről fontos lenne, hogy minél rugalmasabb munkaidőt biztosítsanak dolgozóik számára, hogy így ők jobban tudjanak egyensúlyozni a munkahelyi és otthoni teendőik között, és alvásra is több idejük jusson.