Falatok emlékével fogyhatunk

Az elfogyasztott falatok felidézése állítólag segíthet az éhségrohamok nélküli fogyásban. Akik felidézik, mit ettek aznap, azoknak elmegy a kedvük a későbbi túlevéstől. A memória és a tudatos táplálkozás kapcsolata nem újdonság, akik minden falatot kiélveznek, három órával később kevesebbet esznek, 30 százalékkal kevesebb nassolnivalót tüntetnek el.

Falatok emlékével fogyhatunkAz éhség meglehetősen egyszerű ösztönnek tűnhet, hiszen feltételezhetjük, hogy az elfogyasztott ételmennyiségen alapszik, mennyire (nem) kívánunk a nap során még többet. Az étvágy ezzel szemben mást jelent: táplálkozási vágyat, ami legalább annyira a fejünkben kel életre, mint a hasunkban. Olyannyira, hogy az elfogyasztott falatok felidézése segíthet az éhségrohamok nélküli fogyásban.

Az Oxfordi Egyetem friss kutatásából kiderül, hogy akik tevőleges felidézik, mit ettek aznap, azoknak elmegy a kedvük a későbbi túlevéstől.

A kísérlet során a résztvevők evés közben hangutasítást hallottak, az eredmények szerint pedig ez hozzájárult, hogy az elhízott nők tudatosabban falatozzanak. A háromperces felvétel arra buzdította őket, hogy összpontosítsanak az érzéki élményre, tehát az étel látványára, ízére és illatára.

Bebizonyosodott, hogy akik minden falatot kiélveztek, három órával később kevesebbet nassoltak: egész pontosan 30 százalékkal csekélyebb mennyiségű nassolnivalót tüntettek el, mint a kontrollcsoport tagjai. A tanulmány szerzőinek következtetése szerint a tudatos étkezés és a korábbi menü észben tartása segít szabályozni az éhségérzetet, ami kulcsfontosságú, ha kevesebbet akar enni az ember.

A memória és a tudatos táplálkozás kapcsolata nem újdonság. Neurológusok már rámutattak, hogy az amnéziában vagy rövidtávú memóriazavarban szenvedők gyakran egyik ételsort eszik végig a másik után, mert nem működik náluk a jóllakást jelző szignál.