A Disznó éve margójára

Hamarosan vége a Föld Disznó évének, amely 2020. január 24-ig tart. Lehet, hogy megéri kicsit megtolni a szekeret, hátha az igyekezetünket extra bónusszal értékelik, amiből félretehetünk a következő évekre. Fogjuk meg a munkát, tartsunk ki, még ha nem is mindig esik jól. A jókedv és a vidámság a Disznó jellemzője lehet. Mire koncentráljunk még január végéig?

Pénzügyek

Amennyiben az év folyamán jól sáfárkodtunk a vagyonunkkal vagy ésszel fektettünk be, akkor már akár idén is lehet ebből némi anyagi szerencsénk. A következő két Fém évben (Fém Patkány és Fém Bivaly) hasznát vehetjük annak, ha kihasználjuk a Disznó évének energiáját. Persze, most nem a vakszerencsére bízzuk magunkat, nem feltétlenül a lottó vagy a kaparós sorsjegy a legjobb befektetés, sem a hazárdjáték. Jobb, ha inkább félreteszünk abból, ami az év végén – akár meglepetés bónuszként – csurrant-cseppent. Bár a gyors észjárású Patkány évében az eszünkre továbbra is szükség lesz, a megfontoltságot jobb, ha már most gyakoroljuk. A következő években ugyanis szükség lesz erre az erényünkre. Legyünk kedvesek, adakozhatunk is, de ne szórjuk el a pénzünket esztelenül. Nagyon nagy, csillogó, fényes bálokat és eseményeket ne tervezzünk, tartalékoljuk inkább a pénzt a jövőre, semmi esetre se pazaroljunk.

Karrier és a munka

Bár alapvetően a Disznó nem a munka hőse, most az év végéig (a kínai újév január végéig tart!) lehet, hogy mégis megéri kicsit megtolni a szekeret, hátha az igyekezetünket extra bónusszal értékelik még, amiből félretehetünk a következő évekre. Fogjuk meg a munkát és tartsunk ki még egy kicsit, ha nem is mindig esik jól. Néha, főleg így az év vége felé, lehet, hogy kissé elfáradtunk, jólesne a pihenés, de ne adjuk fel. Sokakon most akár ólmos nehézség lehet úrrá. Ha van rá lehetőség, válasszuk most a home office-t, vigyük haza a munkát, ne hagyjunk ott csapot-papot. Akkor talán jut is, marad is. Legyünk becsületesek akkor is, ne éljünk vissza a vezetőnk bizalmával.

Ha még az év végén is be kell járnunk a munkahelyre, akkor pedig próbáljunk meg némi vidámságot csempészni a mindennapokba. Ha valami, akkor a jókedv és a vidámság a Disznó jellemzője lehet. Nem kell feltétlenül kaszinót csinálni a munkahelyből, de egy kis csapatépítő tréning vagy egy közös mulatságnak biztos nincs akadálya. Ha még van szabadságunk és meg is kapjuk, lehetőleg töltsünk egy kis időt a családdal, vagy szervezzünk közösségi programokat. Mivel a Disznó éve kedvez a csapatszellemnek, bármilyen csoportmunka vagy közösségi esemény jó ötlet lehet, álljunk akár a kollégákkal, céggel egy jó ügy mellé: adakozzunk, vagy vállaljunk önkéntes munkát. Aki teheti, jótékonysági bált is rendezhet, vagy találjunk ki játékos kampányokat.

Törekedjünk békére

Bár a Disznó alapvetően nem harcos típus, egy jó ügyért bármikor hajlandó kiállni. Ha valakinek nekimegy, kimutatja a foga fehérjét, és nem kíméli az ellenfelét. Ez az év – gondoljunk bele, nem volt szűkében olyan eseményeknek, amikor egy közös ügyben valaki kiállt és keményen nekiment az ellenfélnek: gondoljunk csak a törékeny, 16 éves Greta Thunbergre, aki keményen kiosztotta a világ politikusait és felelős személyeit a bolygó jövője érdekében, és klímasztrájkok is akadtak bőven. Ezzel együtt, bár voltak a világban szikrák, nem tört ki komolyabb háború – persze azokon túl, amelyek már folyamatban voltak. A Disznó általában békére törekszik, hallgat a megérzéseire. Talán ennek is köszönhető, hogy ezt az évet így kihúztuk. Bár a nagy politikai játszótéren néhányan komolyan feszegetik a húrt, remélhetőleg nem mennek egymásnak.

Privát életünkben is törekedjünk még az év hátralevő részében békés megoldásokra, akkor is, ha vitázunk. Inkább éljünk humorral, üssük el a dolgok élét, ha az helyénvaló egy helyzetben, vagy lépjünk hátrébb, ne menjünk neki vaddisznó módon az ellenfelünknek. Gondoljunk arra, hogy megéri-e felrúgni egy kapcsolatot: akár munkáról, akár barátságról vagy párkapcsolatról van szó. Ha lehet, kezeljük inkább az ügyeket toleranciával, nyugalommal, vegyünk egy mély lélegzetet és higgadjunk le. Év végén már mindenki fáradt, feszült, vezessük le az energiánkat nevetéssel, sporttal – főleg, mert ebben az évben lehet, hogy kicsit fel is jöttek a kilók. Energiánkat is tartalékoljuk inkább hasznosabb dolgokra, mint a viaskodás. Este menjünk inkább társaságba vagy maradjunk a családdal.

Egészség

Az év végi nagy dínomdánomban nem árt kicsit visszafognunk magunkat, ha nem akarunk kellemetlen helyzetbe kerülni. Mind az étkezés, mind az italozás terén tartsunk mértéket, nehogy az egészségünk és/vagy a jó hírünk lássa kárát. Senki sem örül, ha le „részeg disznózzák”. Vigyázzunk a gyomrunkra és a súlyunkra is, nehogy az ünnepek alatt túlegyük magunkat. Kerüljük az édes, túl sós, hizlaló és zsíros ételeket.

A Föld Disznó évében a gyomrunk, a lép és a hasnyálmirigy egyébként is érzékenyebb lehet (Föld elemű szervek), de az ajkunk (Föld), a fogaink, csontjaink (Víz) és az izomzatunk is figyelmet igényel. A Tűz elemű szervek, a szív, vékonybél is érzékenyebb lehet – ezért is jobb, ha aktívak maradunk és nem adjuk meg magunkat a mozgásszegény életmódnak. Ezen kívül a Víz elemű vese és húgyhólyag is figyelemért kiálthatnak. Figyeljünk arra, hogy elegendő tiszta folyadékot vigyünk be, és ez lehetőleg inkább víz legyen.

Lelki egészségünkkel leginkább akkor teszünk jót, ha valamilyen relaxáló terápiát vagy módszert elsajátítunk: meditálunk, moxa terápiával, autogén tréninggel vagy más, elmét kikapcsoló módszerrel igyekszünk kikapcsolódni. Jót tehet egy kiadós masszázs is, vagy Reiki. Bármi is történik, lehetőleg ne pánikoljunk, vegyünk mély levegőt, és nyugtassuk magunkat. Töprengjünk el a dolgokon.

Jót tehet valamilyen vizes wellness kikapcsolódás is, termálfürdő, sóbarlang, vagy egyszerűen csak menjünk vízpartra. Ha utaznánk, menjünk Észak, Észak-Nyugat vagy közép felé, azaz valamelyik földrész közepe vagy az Egyenlítő felé, kiránduljunk dombos területre, fennsíkra, netán az Alföldre vagy sivatagos területre (Közel-Kelet). Hideg és nyirkos helyeken öltözzünk fel alaposan.

Párkapcsolat

Jó alkalom lehet az év vége egy kis közös kiruccanásra, a kapcsolat elmélyítésre is, ha eddig nem nagyon volt rá idő. A Disznó éve sokszor inkább a kissé felszínesebb, lazább kapcsolatokat támogatja. Meglévő, tartós kapcsolatok is könnyen fellazulnak, az újak nehezebben mélyülnek el, ezért nekünk kell jobban odafigyelni erre. Könnyen elkényelmesednek, ellaposodnak a kapcsolatok. Közös feladatok, utazás vagy kikapcsolódás, vagy egy közös hobbi segíthet ilyenkor. Ha mégsem jön minden össze, ne vegyük nagyon a szívünkre, lelkünkre, ne erőltessünk semmit. Ha éppen most jutunk abba a szakaszba, hogy egy kapcsolat elmúlik, engedjük el, vagy csak hagyjuk pihenni. Bízzunk a másikban, legyünk vele kedvesek, becsületesek akkor is, ha nem minden fenékig tejföl. Az élet folyamatos változás, bízzunk a szerencsénkben, hogy még találhatunk jobbat is. Ne engedjünk most a veszekedéseknek, csatározásoknak, mert annak rossz vége lehet. Kezeljük inkább higgadtan a veszteséget is. A „Hagyd magad, előbb szabadulsz” elv alapján méltósággal lépjünk tovább, ha úgy alakul, hogy az év végével a kapcsolatnak is vége. Ha még menthető a kapcsolat, akkor próbáljunk ideiglenes megalkudni, akkor is, ha nem ez az alaptermészetünk. Az idő majd megoldja helyettünk a problémák egy részét (a Szaturnusz az idő ura most „otthon” van, a Bakban a nyugati asztrológiában is, és nagy elrendező szereppel rendelkezik – a Föld).

Babusáné Gazdik Ágnes
Öko-Piac-Tér.net