Nyaralás = pihenés? Vagy ott a stressz is?

Egész évben a nyaralást várod, aztán a második napon már pattanásig feszülnek az idegeid? A gyerek hisztizik, a párkapcsolati sebek felszakadnak, te pedig nem érted: nem pihenni jöttünk? Nem vagy egyedül: a stressz rögzült mintáinak továbbélése sokkal gyakoribb, mint gondolnád, és mély biológiai okai vannak. Heinrich Nóra kineziológus, EFT mester cikke.

Mit (t)ehettünk volna másként Görögországban

17 napot volt szerencsém Görögországban, Pargán tölteni előszezonban, ahol gyönyörű időt fogtunk ki. Megjegyzem, hogy olyan áron, ami sajnos kis hazánkban 5 napra sem lenne elegendő. Így folytatódik – ezúttal az étkezésről és a napozásról szóló gondolatokkal – Sztojalovszky Gábor természetgyógyász útibeszámolója, amelynek első része júniusban jelent meg.

Homeopátiás úti patika: fontos a nyaraláshoz

Ne hagyjuk, hogy nyaralásunkat bármi is megzavarja! Vigyünk magunkkal homeopátiás úti patikát! A sérülések, rovarcsípések mellett gondolnunk kell az esetleges bőrpanaszokra, a napszúrásra, leégésre, az emésztés zavaraira éppúgy, mint az úgynevezett utazási betegségre és a velünk utazó gyerekekre is. A Magyar Homeopata Orvosi Egyesület összefoglaló cikke.

Így nyaraljunk kutyával!

A kutya a legtöbb helyen családtagnak számít, akitől nem szívesen válunk meg a nyaralások alkalmával sem, akár még akkor sem, ha külföldre utazunk. Mire figyeljünk oda utazáskor, főként repüléskor, mi legyen az úti patikában, legyen érvényes kutyaútlevél – az alábbiakban összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a témával kapcsolatban.

Késői nyaralás – allergia nélkül

Aki csak most az ősz elején tud elmenni egy késői nyaralásra, bizonyára most nem lesz melege. Az őszi pollenszezon azonban még javában tart, ezért az allergiás betegnek nagyon fontos időben informálódni, illetve jól megválasztani az úticélt, hiszen pontosan tudnia kell, hogy ahová utazik, ott mire is kell számítania, mit vigyen magával.