Nem csak az számít, hogy mit eszünk és mikor, úgy tűnik, hogy az sem mindegy, milyen tempóban fogyasztjuk el az ételt. Aki ugyanis túl gyorsan eszik, több kalóriát fogyaszt. A Rhode Island Egyetem két új kutatása szerint valóban összefüggés van az étel gyors elfogyasztása és a testsúly között. A vizsgálatokból ugyanis kiderült, a férfiak alapvetően gyorsabban esznek, mint a nők, valamint az is, hogy a finomított gabonákat rövidebb idő alatt fogyasztjuk el, mint a teljes kiőrlésűeket.
A vizsgálatban résztvevő önkénteseket először arra kérték, hogy értékeljék saját evési sebességüket, majd különböző ételek elfogyasztása közben megfigyelték őket. Kiderült, hogy a gyorsevők percenként 90 gramm élelmiszert fogyasztottak, a közepes sebességgel étkezők 72 grammot, a lassú evők pedig 58 grammot. Ezek az értékek az alanyok BMI-jéhez (testtömegindex) is igazodtak.
„Nagyon nagy különbséget láttunk a nemek közt is. Míg a nők 52 kalóriát, addig a férfiak 80 kalóriát fogyasztottak el percenként” – mondták el a kutatók. Egyébként azok a férfiak, akik lassú evőknek tartották magukat, pontosan olyan tempóban étkeztek, mint a gyorsevő nők. „Az egyik elméletünk szerint a gyors evés kapcsolatban lehet a magasabb energiaszükséglettel. Mivel a férfiak nehezebbek, eleve több energiára is van szükségük” – tették hozzá a szakemberek.
Persze az is igaz, ha túl gyorsan eszünk, az agyunknak nincs is ideje feldolgozni, hogy már nem üres a hasunk, vagyis idő kell a jóllakottság érzésének a kialakulásához. A kutatók remélik, hogy az eredményeik segítenek a fogyni vágyókon, akiket ha rávesznek a lassabb evésre, várhatóan valóban kevesebb kalóriát fognak elfogyasztani.
Medipress egyéb cikkei:
- Butít a cukor
- Egyénre szabott hüvelyi baktériumok
- Hatással lehetnek a mi életünkre is a történetekben szereplő karakterek
- Az apákat is érintheti a gyermekágyi depresszió
- Az ólomszennyezés és az erőszakos bűncselekmények kapcsolata
- Legalább öt évvel hosszabbítja meg az életet a kocogás
- Rövidebb ágyban töltött idő lehet a válasz a gyermekek alvászavarára
- Jót tesz a szívnek a keserű csokoládé











