Minden szülő ismeri az érzést, ahogyan egyre kétségbeesettebben próbálja megfékezni engedetlen gyermekét. Az orvosok szerint azonban vannak olyan kicsik, akik egyszerűen képtelenek bármilyen utasítást teljesíteni. Jelenleg még keveset tudunk a kóros utasításmegtagadási tünetegyüttes (PDA) nevű állapotról, a The Times nevű brit lapban megjelent cikk szerint azonban az eddig felismert esetek csupán a jéghegy csúcsát jelentik.
„Rengeteg olyan PDA-s gyermek van, aki nem kapja meg a megfelelő segítséget, mivel egy alig felismert betegségről van szó. Százból egy gyermek mutat autisztikus tüneteket, ám azt még nem tudjuk, közülük hányan érintettek a PDA-ban” – nyilatkozta Phil Christie, az Elizabeth Newson Központ Gyermekosztályának pszichológusa, ahol először diagnosztizálták ezt az állapotot.
A legtöbb szülő egyszerűen csak rosszaságnak fogja fel a helyzetet, pedig ezen gyermekek alapvetően képtelenek megfelelni más emberek követeléseinek és elvárásainak, ami olykor extrém mértékű szorongást okoz náluk.
Chrrstie és kollegái tapasztalatai szerint ezek a gyerekek tüneteik alapján az „atipikus autisták” egyre növekvő számát gyarapítják. Ők azok, akik szokatlan ellenállást mutatnak bármilyen utasítás iránt, még akkor is, ha az adott tevékenységet egyébként élveznék. Egyébként társaságkedvelő kicsikről van szó, akik azonban gyakran manipulálják a környezetüket, és figyelmen kívül hagyják az íratlan viselkedési szabályokat. Hangulatuk ingadozó, és sokszor keverik a képzeletet a valósággal.
A szófogadatlanság egy bizonyos fokig természetes velejárója a gyermeki fejlődésnek. A PDA azonban igen komoly formában hozza elő a jelenséget, és a kisgyermekkoron túl is megmarad. A legtöbb gyerek vagy magától növi ki az engedetlenséget, vagy jutalmazás és büntetés következetes alkalmazásával, magyarázással és a kortársak nyomására leszoktatható róla. A PDA-soknál ezek a módszerek nem működnek, a szülők elsődleges feladata ilyenkor inkább a szorongás csökkentése.
A brit Nemzeti Autizmus Társaság nemrég egy egész konferenciát szentelt a PDA témájának, és a szigetországban már egy könyv is megjelent róla Understanding Pathological Demand Avoidance Syndrome in Children (A gyermekek kóros utasításmegtagadási tünetegyüttesének megértése) címen.
Medipress egyéb cikkei:
- Öt tipp, hogy túléld az allergiaszezont
- Butít a cukor
- Hogyan alakítjuk át a kalóriát hájjá már három órával az étkezés után?
- Egyénre szabott hüvelyi baktériumok
- Hatással lehetnek a mi életünkre is a történetekben szereplő karakterek
- Az apákat is érintheti a gyermekágyi depresszió
- Az ólomszennyezés és az erőszakos bűncselekmények kapcsolata
- Naponta egy hal az orvost távol tartja?
- Legalább öt évvel hosszabbítja meg az életet a kocogás
- Rövidebb ágyban töltött idő lehet a válasz a gyermekek alvászavarára
1 hozzászólás
-
Hsz. link
2012. január 11. szerda, 18:34
Beküldte
Gloria
Úristen, már megint kitaláltak egy újabb betegséget, hogy lehessen gyógyszerezni! És ezt még komolyan is gondolják....
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.












