Szagos müge: illatos zselébe, frissítő italba

Májusfű, borvirág, csillagos májfű – ezeken a neveken is ismert az erdőkben májusban, júniusban virágos szőnyeget alkotó illatos növény, a szagos müge (Galium odoratum). A kistermetű évelő növényt gyógynövényként való alkalmazása mellett számos egyéb célra is felhasználhatjuk. Bogárűző hatása mellett például számos étel kellemes zamatát biztosítja.

A növény aromáját egy kumarin nevű vegyület adja, de a szagos müge illata csak a levelek szétdörzsölése után érződik, mert a kumarin csak így szabadul fel.

Óvatosan a kumarinnal!

A kumarin azonban nem csak az aromát és illatot adja. Az 1980-as években az állatkísérleteknél károsodást állapítottak meg a májban, és azt feltételezték, hogy rákkeltő. Későbbi vizsgálatok cáfolták ezt a feltevést. Mindazonáltal a kumarint óvatosan kell alkalmazni, mert a nagy dózis fejfájást, szédülést és hányingert okoz. A törvényi meghatározás szerint élelmiszerek esetében legfeljebb 2 mg kumarin lehet 1 kg élelmiszerben.

Kivételt képeznek az édességek és az alkoholtartalmú italok, amelyek felső határértéke 10 és a rágógumi, 50 mg kumarin/kg tartalommal. Az élelmiszeripar a nem toxikus anyagokat, a kumarinsavat és a 6-metil-kumarint is használja. A kumarinhoz hasonlóan mindkettő mesterségesen előállítható.

A szagos müge sokoldalúan felhasználható

Különösen ismert a szagos müge a bólékban, Németországban a Maibowle (májusi ital) fogyasztásáról már a 845-ös évektől vannak feljegyzések. A népi gyógyászat értékeli a müge keringést elősegítő, görcsoldó, emésztést segítő, pihentető és nyugtató tulajdonságait. Ezenkívül a szekrénybe helyezett csokrok pusztítják a molylepkéket.

A házi készítésű italhoz, Maibowle bóléhoz az erős aroma érdekében elegendő 3 gramm (kb. tíz növény) friss szagos müge. Ez a mennyiség nem okoz semmilyen nemkívánatos mellékhatást. Az alkohol nagyobb kockázatot jelent, mint a kumarin…

Tortákban, pudingokban és likőrökben is szívesen használják a szagos mügét. Aki receptet keres, hamar megtalálja az interneten.

Recept: bólé szagos mügével

Íme egy alkoholmentes, frissítő recept:

Egy csokornyi szárított szagos mügét belelógatunk egy liter almalébe úgy, hogy a szárak ne érintkezzenek a folyadékkal.

Fél óra-két óra elteltével távolítsuk el a szagos mügét, adjunk hozzá az almaléhez citromlevet és ásványvizet ízlés szerint, és tálaljuk szagos müge levelekkel vagy citromkarikákkal.

Zselé szagos mügével

A szagos mügével ízesített almaléből igazi remegős zselé főzhető. Ehhez keverjünk össze zselatint, keményítőt vagy agar-agart a meleg, illetve forrásban lévő almalével, majd kihűlés után tegyük hidegre. Mivel a házi zselében nincs ételszínezék, természetesen nem olyan zöld, mint a szupermarketből származó. De finom!

Figyelem: a szagos müge könnyen összetéveszthető az erdei galajjal, ugyanazokon a területeken nőnek. Mivel a galajból hiányzik a kumarin prekurzora (a prekurzor egy másik vegyületet előállító reakcióban részt vevő anyag), a levelei összezúzva nem adnak aromás illatot.

(Németből fordította: Koncz László)

Számos gyógynövényről olvashat fontos tudnivalókat a Gyógynövénykeresőnkben.

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket is:

Májbetegségek otthoni kezelése