Bőrráknál is segíthet a napsugár

Régóta ismert, hogy az akár halálos kimenetelű bőrrák (melanoma) szempontjából komoly kockázati tényezőnek számít a napsugárzás. A legújabb kutatásokból viszont kiderült, hogy a napsugár segíthet is a betegeknek a túlélésben. Egy másik tanulmány ugyanakkor azzal a következtetéssel zárult, hogy a napozás csökkentheti a nyirokrendszeri rák kockázatát. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy – minden korábbi intelmet feledve – mindenki süttesse pirosra magát a nappal.

Igazán előnyös az lenne, ha sikerülne kiaknázni a napozás előnyeit, miközben nem szembesülnénk a veszélyeivel. Az új kutatásokról beszámoló szaklap, a Journal of the National Cancer Institute 2005. februári száma mindenesetre új szempontokat villant fel. A kutatók 528 melanomás beteg öt éven át tartó vizsgálata nyomán rájöttek, hogy a napozás növelte a túlélők arányát. A magyarázattal azonban egyelőre adósak maradtak, bár feltételezik, hogy a nap hatására a bőrben keletkező D-vitamin segít a sejtnövekedés szabályozásában, és hozzájárul a rákos sejtek önmegsemmisítő mechanizmusának (apoptosis) beindításához. A másik elmélet szerint a napsugarak hatására fokozódik a bőrben a kollagén lebontása (elastosis), és ennek következtében a melanoma rákos sejtjei nehezebben kerülnek át a vér- és a nyirokkeringésbe.

Az egyik kutatást Marianne Berwick, az Új-mexikói Egyetem munkatársa vezette, a másikat Karin Eckstrom Smedby, a svédországi Karolinska Intézet szakértője irányította.

A második vizsgálatban 3 ezer nyirokrákos és ugyanannyi egészséges ember vett részt Dániából és Svédországból. Kiderült, hogy azoknak az embereknek a körében, akik gyakrabban napoznak, ritkábban fordul elő az egyik nyirokrendszeri rákbetegség, a non-Hodgkin lymphoma.

Természetesen a mostani eredményeket sok szakember vitatja. Például a Vanderbilt Egyetem munkatársa, Kathleen M. Egan kijelentette: „A napfény, különösen az ultraibolya sugárzás, jól ismert karcinogén (rákkeltő – A szerk.) hatású, és a legújabb tanulmányokban nincs semmi olyan, ami ezt a tényt megcáfolná.”

Natúrsziget