Nem csak a vonzó külső miatt szexelnek sokat az olimpikonok

A londoni olimpiai játékok idején is jócskán előtérbe került a testiség és a szexualitás: a Durex például kellemetlen helyzetbe került, amikor termékei mellett egy másik, ausztrál cég óvszereit is ingyen osztogatták a különböző helyszíneken, erre azonban valószínűleg szükség is volt, hiszen Ryan Lochte amerikai úszó szerint a versenyek idején a sportolók 70-75 százaléka él nemi életet.

Valóban létezik szexfüggőség?

Amerikában egyre nő azok száma, akik szexfüggőségük miatt fordulnak szakemberhez, így az ezzel foglalkozó terapeuták száma is több mint kétszeresére nőtt az elmúlt öt év során. Szexfüggőség akkor áll fenn, ha valaki képtelen ellenállni testi vágyainak, még akkor is, ha az saját életét is veszélybe sodorhatja. De vajon valóban létezik ez a betegség, vagy egyesek csupán ezzel próbálják palástolni önnön gyengeségüket?

Vajon tényleg létezik a hüvelyi orgazmus?

A vita legalább Sigmund Freud óta tart: vajon a nők valóban képesek elérni az orgazmust pusztán a hüvely falának az ingerlésétől? Tényleg van különbség az úgynevezett klitorális és vaginális orgazmus között? „Számos bizonyítékot találtunk arra, hogy van különbség a két orgazmus, a klitorális és a vaginális között” – mondta el Emmanuele Jannini, az olasz Aquila Egyetem endokrinológus professzora, aki közreműködött a témát feldolgozó új esszésorozat elkészülésében.

Serkenti a nők szexuális képzelőerejét az ovuláció

Egy friss tanulmány szerint, a nők termékeny időszakukban gyakrabban fantáziálnak szexuális tartalmú dolgokat, és ebben az időszakban sokkal sűrűbben jelennek meg férfiak a vágyálmaikban. Samantha Dawson, a kanadai Lethbridge Egyetem kutatója munkatársaival együtt azért a szexuális fantáziálgatásra fordították figyelmüket, mert az nem függ attól, hogy valakinek éppen van-e párja vagy nincs, vagyis az álmodozás sokkal reprezentatívabb mintát tud adni, mint az, hogy éppen mennyi valódi szex van egy nő életében.

Miért veszítik el a nők a szexuális érdeklődésüket?

Szakértők szerint, ha elfogadjuk a tényt, hogy a legtöbb nő egy idő után veszít a szex iránti érdeklődéséből, felkészültebben érhet bennünket ez az élethelyzet. A kanadai Guelph Egyetem kutatói, Sarah Murray és Robin Milhausen kapcsolatban élő egyetemisták között végezte el felmérését. Nemi életükkel kapcsolatos elégedettségüket egy skála segítségével osztályozták.

60 éve nem találják a G-pontot

Sok nő esküszik rá, hogy ő bizony megtalálta a saját G-pontját, de egy új izraeli-amerikai tanulmány feldolgozta az elmúlt 60 év szexuális témájú kutatásait, és arra a következtetésre jutott, hogy a tudomány még mindig nem találta meg egyértelműen a misztikus pontot. A kutatók összesen 96 korábban publikált tanulmányt dolgoztak fel az új kutatásuk során, melyek mind a hüvelyfalon található, feltételezhetően orgazmikus területet próbálták pontosan behatárolni.

Pszichénkre is előnyösen hat a szex

Sokan tudják, milyen fantasztikus fizikai hatásai lehetnek a szexnek, azt azonban csak kevesen, hogyan befolyásolja a mentális egészségünket. Limor Blockman szexuális és házassági tanácsadó azt állítja, hogy a szex erős stresszoldó hatással jár. „Az orgazmushoz érve testileg és lelkileg egyaránt megnyílunk egy folyamatos boldogság ciklus felé” – állítja a szakértő. „A stresszoldásra szolgáló szex gondolata azonnal megszünteti a frusztrációt, és lehetővé teszi, hogy a csúcspont a jó öreg boldogság hatalmas, megerősítő adagjában részesítsen bennünket.”

Meditációval az orgazmusért

A meditáció mára széles körben elterjedt módja lett a stressz legyőzésének és a mentális egészség megőrzésének. Úgy tűnik azonban, hogy a gyakorlat nem csak a pihenést és a relaxációt segíti elő, hanem a kiegyensúlyozott szexuális élet egyik kulcsa is lehet. Azok a nők, akik képesek a szeretkezésre összpontosítani a gondolataikat, sokkal nagyobb élvezetet lelnek az aktusban – állítólag.

Fantáziadúsabbak az ágyban a nők

Egy új kutatás szerint a nők többet beszélnek csúnyán az ágyban, és jobban is kedvelik a különleges szexuális helyzeteket, mint a férfiak. A K-Y Good in Bed (Jó az ágyban) oldal által vezetett felmérés szerint a nők nem csak hogy jobban szeretik a férfiaknál a változatosságot, de több csúnya szót is használnak, és gyakrabban osztják meg partnerükkel a szexuális fantáziáikat.

Aki sok pornót néz, már nem képes az igazi szexre

A internetes pornográfia a fiatal férfiak egész generációját termeli ki, akik reménytelenül alulteljesítenek a hálószobában, állítja egy új tanulmány. A szexuális tartalommal megtöltött képek és az új média pornófilmjei érzéketlenné teszi a férfiak egy részét, mivel szinte képtelenek izgalomba jönni a hagyományos szexuális együttléttől egy hús-vér női partnerrel, állítja az új tanulmány.