Külön ágyban, közel a szülőkhöz alszanak a legbiztonságosabban az újszülöttek

Szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy ötszörösére nőhet a hirtelen csecsemőhalál kockázata, ha a szülő egy ágyban alszik újszülöttjével. Ez a veszély mértéke abban az esetben is fennáll, ha a szülők nem dohányoznak, nem isznak és drogot sem fogyasztanak – olvasható a BMJ Open folyóiratban megjelent tanulmányban. Az Egyesült Királyságban jelenleg hatályban levő hivatalos szakvélemény szerint az újszülött számára a legbiztonságosabb az, ha a szülővel egy szobában, de külön kiságyban vagy bölcsőben alszik.

Gyerekek: a fejlettség mérésének öt fő területe

Újszülött koruktól hétéves korukig a gyermekek hatalmas fejlődési utat járnak be. A folyamatos tanulás során egyre bonyolultabb készségeket sajátítanak el: előbb megtanulnak kúszni, mászni, majd járni, később beszélni, ugrálni és nagyobbacska korukra már a cipőjüket is képesek önállóan megkötni. Minél bonyolultabb egy feladat, elvégzéséhez annál több terület összehangolt működésére van szükség, ami csak akkor lesz tökéletes, ha az egyes területek érettsége önmagában is megfelelő.

Hahó, megérkeztem!

Végre együtt vagyunk. Megszületett, egészséges, gyönyörű. Itthon vagyunk. Anyuka, apuka boldog. Vagy mégsem? Az első néhány hét keményebb, mint gondoltuk volna.