Hatásos volt a középkori medicina

Egy német orvostörténész szerint a középkori orvostudomány jobb volt annál, mint amilyen a híre. A köpölyözés sokszor nagyon is indokolt volt, a vérző sebeket összevarrták, a tumort eltávolították, és kihasználták a gombák antibiotikus hatását – áll a tanulmányban.

A Die Welt című német lap internetes változata ír arról, hogy a városról városra utazó sarlatán csodadoktorok és a véres foghúzások, továbbá a boszorkányként megégetett gyógyító asszonyok nem keltették a középkor jó hírét, ebben az értelemben jogos volt a „sötét” kifejezés. Legalábbis ezt hittük eddig.

Gundolf Keil, a Würzburgi Egyetem professzora azonban összegyűjtötte a föllelhető forrásokat, és ezekből azt a következtetést vonta le, hogy az akkori orvosok egyáltalán nem voltak sarlatánok. Akkor vágtak eret a páciensen, ha úgy látták, hogy fertőzés történt, és így segítettek rajta. Ma már tudjuk, hogy a baktériumok annál lassabban szaporodnak, minél kevesebb vasat találnak a vérben.

Magas vérnyomás és túlsúly esetén is használták a köpölyözést, annak ellenére, hogy a gyógyászok nem tudtak vérnyomást mérni. Ugyanakkor azok az emberek, akik piros arccal, meleg, nedves bőrrel kerültek hozzájuk, aligha kerülhették el az érvágást. Manapság ugyanezeket tekintjük kritériumnak, ha a tipikus magas vérnyomásos beteget vizsgáljuk. A vérzéseket akkoriban nyomókötéssel, tűvel és cérnával csillapították. Ennek a módszernek az elsajátítása ma is a medikusok képzésének része, ám régebben a varrást még egy bőrdarabon tanulták.

Keil professzor kutatásai során utalást talált arra, hogy a 14. században Észak-Németországban egy felcser úgy távolított el egy agydaganatot, hogy a páciens ez idő alatt teljes narkózisban volt. Azt már több száz év óta tudták, hogy az úgynevezett altatószivaccsal, amelyet különböző drogokkal – például ópiummal vagy mandragóra borral – itattak át, el lehet altatni a beteget. Kábító hatása megbízható volt, bár több páciens elhalálozott, mert leállt a légzése.

A sebek elfertőződése ellen mézes táptalajon gombákat termesztettek, amelyeket aztán a sebbe vittek. Az köztudott, hogy bizonyos gombafajták penicillint termelnek, ez a mai napig a legismertebb antibiotikum. A középkorban senki nem ismerte ugyan az antibiotikumokat, de azt tapasztalatból tudták, hogy bizonyos gombafajták segítik a sebek gyógyulását – írja a Die Welt online változata.

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Köpölyözés: hogyan működik, mire jó?