Szerencsét próbált Ámerikában

Portálunk szemtréner tanácsadója és állandó cikkírója egy Amerikába kivándorolt, valószínűleg magyar származású kisfiú látásának csodaszámba menő javulásáról ír. Az egyik szemére vak fiú több mint 80 éves sztorijára a Bates-dokumentumok között bukkant rá Vén Péter.

A „Jobb Látás” (Better Eyesight) havilap 1925-ös évfolyamában (ez volt a címe a szemtréning „atyja”, dr. Bates folyóiratának – a szerk.) értékes dokumentumra leltem. A januári számban egy talán magyar fiúcskáról lehet szó, egy fél szemére vak gyerekről.

Stephen Bodnar – avagy Bodnár István története

Neve Stephen BODNAR. Az iskolában, az év elejei látásvizsgálaton kiderült: még a közvetlenül a szeme elé tartott tesztkártyából sem lát semmit.

A pedagógus beszámolója avval folytatódik, hogy másnap az iskola udvarán újból tesztelte a gyerkőcöt. Napfény felé fordította arcát, és mozgatta a kezét a világtalan szem előtt. István árnyékról és fényről kezdett beszélni, miközben a jó szemét sapkájával takarták el.

A következő napon a tanáriban próbálkozott a pedagógus egy nagyobb lappal, az ablakból jövő fény előtt. 6A3 volt ráírva, de ez mellékes, csak arra volt kíváncsi, milyen távolban látja még a lapot a kisfiú, ha előbb az orránál, majd lassan egyre távolabb ingázik vele. Kiderült, alig 70 cm, és a gyerek már nem látott semmit. Majd hirtelen megszólalt: látja a tanárnőt, és sötét ruha van rajta, világos mintákkal. Az ablakból meg hirtelen látta a gyerekeket az udvaron, sőt az épületeket és egy fát is.

Fénylő zsebóra, fekete zsinórral

Másnap megismételték az egészet. Ingázott a fiú is, meg a lapot is állandóan mozgatták. Pár perc elteltével Pisti – nevezzük így – képes volt felismerni a lapon lévő A-betűt, a 6-ost, de a kis számot nem. Látta, hogy van ott valami, de nem tudta kivenni… Az udvarra kinézve viszont képes volt megszámolgatni az épületek ablakait.

Újabb próba következett. Megkérte a tanítónő, nézzen rá, és mondja meg, mit lát. Pisti állította, egy fénylő zsebórát lát a hölgy nyakában, fekete zsinórral. „Nem egy nagy sárga gombot látsz?”, próbálta megtéveszteni a gyereket, de ő erősködött, hogy az csakis egy zsebóra lehet, mert látja a felhúzóját. Pár napig még folytatták az ingázás és szemeltakarás gyakorlatait. A magyar gyerek olyan eredményeket produkált, hogy ellenőrizni kellett, nem használja-e valamilyen módon a másik szemét. De nem. Alig telt el egy hét, és Bodnár István már 5 méterről is végig látta a tesztet, és olvasási távolságban tartotta a könyveit.

A tanítónő beszámolója így végződik: ha nem látom magam, hanem valaki elmesélte volna a történetet, kapásból azt mondom, szkeptikusnak kell lenni ilyen esetben.

Kovácsok, Baloghok, Magyarok – és 123 Bodnár István

A magyar név eddig valahogy elkerülte a figyelmemet. Tudjuk, hogy a XX. század első évtizedeire másfél millió magyar tántorgott ki Amerikába. Az új világot akkor még csak hajón és csupán New Yorkon keresztül lehetett elérni Európából. A kikötőben egy parányi szigetre érkeztek a bevándorlók, szó szerint a Szabadságszobor árnyékába. A sziget neve: Ellis Island.

Nevét majdnem elfelejtette a történelem, mert több mint 60 évi nyitva tartás után, mialatt több mint 12 millió érkezőt regisztráltak, 1954-ben bezárta kapuit. Jó 30 év elteltével az omladozó falakra és szétmálló félben lévő irattömegre valahogy rámosolygott a szerencse. Megmentették a bevándorlási központot, és ma mint múzeum dolgozza fel az amerikai földrész bevándorlási hullámainak történetét. A szigeten óriási fémtáblák sorakoznak a gyepen. Rávésve sok-sok ezer név, köztük szép számmal magyaroké: rengeteg Kovács, Balogh, Magyar. És természetesen a Bodnár.

Csak Bodnár Istvánból 123 érkezett az új világba a kimutatások szerint. Bár lehet, hogy a fiúcska már kint született, miután szülei bevándoroltak egy óceánjáró gőzösön szerencsét próbálni.

Találja meg Ön is ősét, rokonait Amerikában!

Mindezen már a múzeum amerikai honlapját böngészve merengek, miközben régi útlevelek, regisztrációs lajstromok és bevándorlók reményteli csoportjairól készült százéves fotók között matat villanyegerem.

Mindenki lekérheti őseinek adatait a világ négy sarkából, ha a feldolgozás már lehetővé tette, állítja a reklámjuk. Persze nem ingyen.

Elmosolyodom a születési helyek ma már kedvesnek ható elírásain: Tornanjfaln, Sziplak, Sajokerentur. Persze az utaslistákat „ezerrel” másolták, szláv, német, francia, holland kikötőkből indultak az óriási utasszállító hajók. Megérkezéskor újabb lajstromok készültek, az elcsigázott bevándorlók nagy része írni-olvasni sem tudott. A bábeli nyelvzavar mellett gondolni kell a nagy-magyarországi nyelvjárásokra is. Csoda, hogy el-elveszett egy-egy betű, s elírták néha a nevet vagy a helynevet?

Vén Péter
szemtréner
Tanácsadás