Naponta halljuk: igyunk sok folyadékot; igyunk ásványvizet. Sodródunk az éppen divatos irányzatokkal, ez pedig bajok, betegségek forrása lehet. Vajon mit mond a több ezer éves HKO, a hagyományos kínai orvoslás?

A szervezetben a vizek mozgatásáért először a gyomor felel, amelyet ezért a Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) a Folyadékok Tengerének is nevez. A gyomor annyi folyadékot ad tovább az emésztésnek, amennyire annak éppen szüksége van, a többit továbbítja a belekbe. Ez a víz, amelyet az emésztés sejtszinten felhasznál, már a szűrt és desztillált vízhez hasonló. A benne lévő tápanyagokat a vér adja hozzá.

Az egész keringésből a vese távolítja el a felesleges és megfáradt vizet, egy nap kb. 1,5 l folyadékot képes kiszűrni. A vizek másik útja az emésztés után a tüdő. Ez lefelé vezeti a vizeket kívül, a bőr alatt, mintegy párásítja a belső szerveket. Ennek a víznek a megrekedése okozza a vizek pangását a felsőtesten.

A vizek három helyen állhatnak meg: a lépben (emésztésben), a felsőtesten, a lábakban. A megrekedt vizek hihetetlenül sok mérget képesek magukban tartani, és ezzel folyamatos mérgezési tüneteket hoznak létre. Ha az emésztés, a lép funkciókör hibás, akkor a lábon, hason számíthatunk zsíros, nehéz felgyülemlésre. (Ezt narancsbőrnek szoktunk hívni, az ujjnyomatot nyomás után nem tartja meg.)

A testben felhalmozódó víz

Még „nehezebb”, és a belső hideg hozza létre az ugyancsak a lábban felhalmozódó vizet, amely nyomás után megtartja az ujjnyomot. (Ez szélsőséges Hideg Vese és Lép esetén jön létre.) Ha a víz eléri a szívet, erős szorongásérzet és szívtünetek is társulnak hozzá, pl. szorongásérzet, hidegérzet, nehézségérzet, depresszió stb.

A harmadik esetben a párásítás szenved zavart. Ebben az esetben felső testi, arci ödéma alakul ki. Ilyenkor a víz lefelé nem talál utat, ha ez eléri a tüdőt vagy a szívet, akkor a pára kicsapódhat és a folyadék láthatóvá válik, ún. pangásos szívelégtelenséget, tüdővizenyőt okozva.

Az egész rendszert úgy kell elképzelnünk, mintha a kismedencei terület egy üst volna, amelyben forr a víz, és az egész testben csövek vezetik a meleg vizet. Ugyanakkor gőz keletkezik, amely felszáll, és lecsapódva újra az üstbe kerül. A rendszert tehát a vesén keresztül a hormonháztartás tartja melegen és a tüdő hűti le, közöttük érzékeny és dialektikus egyensúly áll fenn.

Fontos, hogy szomjasak legyünk

Ha a tűz elegendő, akkor a víz keringésben marad. Ha kevés, akkor a víz pangni kezd, károsítva a belső szerveket. Ha a víz túl sok, elárasztja a rendszert, eloltja a tüzet, ha kevés, akkor a rendszer túlmelegszik. Ez természetesen a folyamat nagyon kivonatos leírása, de ebből már érthető, hogy a bevihető víz mennyisége a belső állapottól függ. Sajnos itt, nyugaton ezt általában nem veszik figyelembe, és tönkreteszik az egyensúlyt. A vízivás fontos, de csak akkor, ha szomjasak vagyunk!

Ha nem kívánjuk a vizet, biztosak lehetünk abban, hogy vagy a belsőnk hideg, vagy a nedvesség más okból felszaporodott. Ha ez az állapot sokáig áll fenn, akkor a víz besűrűsödik és nyálkává válik, ami a qi (energia) egy számunkra szinte teljesen halott megnyilvánulása, és rengeteg veszélyt hordoz.

A vízivás tehát fontos dolog, de ne felejtsük el, hogy ha szervezetünk nem bírja a vizeket mozgatni, akkor az „vízmérgezést” is okozhat. Ennek heveny formája az elektrolit-háztartás felhígulása hirtelen nagy mennyiségű víz fogyasztása után. (Fontos emellett, hogy tudjuk: az emésztés lassú égés. A HKO ezt mint parazsat képzeli el, amely a hideget és a nedvességet nehezen tűri. Ezért van az, hogy nyáron a sok hideg víz ivásától feldagadhat a hasunk. Mindenesetre, ha a napi folyadékbevitel másfél litert alá esik, az nem jelent jót.)

Se túl sok, se túl kevés

A szomjúságérzés hiánya ellenére bevitt plusz víz is nagy gondokat okozhat, fontos tehát a belső egyensúly fenntartása, amit a következő módokon segíthetünk elő (betegség hiánya esetén):
– Legalább 1,5 l, legalább testmeleg víz fogyasztása naponta
– A víz forralt legyen (legalább fél óráig), így lágyabbá és meleggé válik, ezzel segíti a biológiai folyamatokat, és nem hűt le bennünket
– A vízhajtók és erős vízhajtó hatású növények használatának elhagyása betegség hiányában, mert ez az egyik legnagyobb ellenségünk
– Fogyókúra esetén a víz legyen jó meleg, mert ezzel támogatjuk az emésztés folyamatát, mely nemcsak építésből, hanem lebontásból is áll. A hideg vizet az emésztésnek fel kell melegítenie, így a lép munkája tökéletlenné válik, és sem az építés, sem a salaktalanítás nem kap elég energiát
– Nem jó dolog evés közben vagy azt követően fél órán belül inni, mert ez is akadályozza a felszívódást. (Ez régen bevett fogyókúrás szokás volt, ám ilyenkor a szervezet nem tud elegendő vért termelni, és ez korai öregedési tünetekhez, betegséghez vezethet.)
– Ne igyunk ásványvizet. Bár ez most divat, de nagyon nagy hiba. A sókkal telített víz már kevésbé aktív biológiailag, így azt az emésztésnek még nagyobb munkába kerül megszűrnie. A legideálisabb a meleg, forralt forrásvíz, nem a tea (Óvakodjunk a ma divatos gyümölcsteák mesterséges íz- és színező anyagaitól!
– Mozogjunk minden nap egy kicsit, hogy izzadjunk! Csak kicsit izzadjunk meg, és azután óvakodjunk a széltől, hidegtől! Ezzel támogatjuk a tüdő „hatáskörében” a megrekedt, elfáradt víz kiürítését. Nem szabad azonban nagyon megizzadnunk, mert a tüdő érzékeny a szárazságra, és a testünk a legkülönfélébb tüneteket produkálhatja.

Tudom, hogy sok állításom szemben áll a mai tudományos ismeretekkel és gazdasági érdekekkel (nagy biznisz a víz eladása), ám a sok száz év folyamatos tapasztalata és az életfolyamatok folyamatos megfigyelése (melyeket egy halottat boncolva nem láthatunk) juttatta el a taoistákat oda, hogy ezeket a szabályokat betartva igyekszenek vízháztartásukat egyensúlyba tartani.

A taoizmus útja tehát az arany középútra és a testünk jelzéseire való odafigyelésre int bennünket a vízivás terén is.

Csörnyei Ida
természetgyógyász, családfelállító terapeuta
Tanácsadás

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről