Rosszabbul olvasnak a dohányzó kismamák gyerekei

Külföldi kutatók kimutatták, hogy azok a gyerekek, akiknek az édesanyja terhessége során napi egy doboznál több cigarettát szívott el, nagyon rossz eredményeket értek el az értő, hangos olvasás terén. A közelmúltban megjelent tanulmány során a szerző, dr. Jeffrey Gruen professzor és munkatársai több mint ötezer gyereket követtek nyomon, akiket egy 1990-92 között végzett hosszú távú felmérés résztvevői közül válogattak ki.

Rosszabbul olvasnak a dohányzó kismamák gyerekeiDr. Gruen és a kanadai Yale és Brock Egyetem munkatársaiból összeállt csapat hét különböző területen mérte le a gyerekek képességeit, azaz tesztelték az olvasás sebességét, az egyes szavak beazonosításának képességét, a betűzést, a pontosságot, a hangos és a néma olvasást, valamint a szövegértést. Emellett, többek között összegyűjtötték az arra vonatkozó adatokat, kinek dohányzott az édesanyja várandósan is, milyen társadalmi-gazdasági helyzetben van a család, illetve hogy milyen az anya és a gyermek kapcsolata egymással.

Az eredmények azt mutatták, hogy azok a gyerekek, akik már az anyaméhben is ki voltak téve a nikotin hatásának, 21 százalékkal rosszabb eredményt értek el azoknál az osztálytársaiknál, akiknek édesanyja nem dohányzott. Dr. Gruen hangsúlyozta, hogy a lemaradás igen nagymértékű volt, ráadásul éppen abban az életkorban – a méréseket a gyerekek hét, illetve kilenc éves korában végezték el -, amikor a tanulók számára különösen fontosak lennének a sikerélmények.

A vizsgálatok közben arra is fény derült, hogy a terhesség során történő dohányzás káros hatása leginkább azoknál mutatkozott meg, akik valamilyen beszédhibával is rendelkeztek, ami arra utal, hogy a környezeti és az örökletes tényezők együtt még nagyobb hátrányt okozhatnak egy kisgyerek teljesítőképességében.