Jobban kezelik a stresszt az optimisták
Nem meglepő, hogy akiknek félig tele a pohár, azok a stresszt is jobban kezelik. A kutatóknak azonban eddig nem sikerült megbízhatóan összekapcsolniuk az optimizmust az egyén biológiai stresszválaszával. A Concordia Egyetem pszichológia tanszékének a Health Psychology szaklapban közzétett kutatása azonban kimutatta, hogy a kortizol „stresszhormon” szintje valóban stabilabb azokban, akik pozitívabb személyiséggel rendelkeznek.
A kutatásban 135 hatvan éven felüli felnőttet vizsgáltak, akikben naponta ötszöri nyálmintavétellel mérték a kortizol szintjét. A résztvevőket ezután arra kérték, hogy számoljanak be az általuk tapasztalt stressz-szintről mindennapi életükben, és ítéljék meg saját magukat egy pesszimizmus-optimizmus skálán. Ezt követően mindegyik alany stressz-szintjét saját átlagához viszonyították. Ezzel valós képet kaptak az egyes személyek stresszkezeléséről, mert az emberek hozzászokhatnak az életükben jellemzően meglévő stressz szintjéhez.
Joelle Jobin, a tanulmány társszerzője elmondta, hogy az eredmények szerint a pesszimista emberek alap stressz-szintje magasabbnak bizonyult, mint az optimistáké, ugyanakkor nehezebben tudták szabályozni rendszerüket, amikor különösen stresszes helyzetbe kerültek. „Azokon a napokon látszik igazán, hogy a pesszimisták stresszválasza sokkal fokozottabb, és sokkal nehezebben tudják lecsökkenteni kortizolszintjüket, amikor az átlagosnál magasabb stressz-szint éri őket. Az optimisták viszont védettek az ilyen helyzetekben” – magyarázta Jobin.
A kutatás egyik meglepő eredményeként azonban az is kiderült, hogy az általánosságban stresszesebb életet élő optimisták röviddel a reggeli felkelés után a vártnál nagyobb mennyiségű kortizolt választanak ki. Jobin szerint ennek több magyarázata is lehet, de a legfontosabb az, hogy ez is megerősíti, milyen nehéz meghatározni ezeknek a bonyolult hormonoknak a hasznos illetve káros természetét. „Az a baj a kortizollal, hogy bár stresszhormonnak nevezzük, ez a ’felébresztő és felrázó’ hormonunk is egyben, ezért többet szabadítunk fel belőle, amikor koncentrálunk a velünk történő eseményekre.”
