Az energiaitalok erősítik a szívösszehúzódást

A német Bonni Egyetem kutatói arra figyelmeztetnek, hogy a koffeinnel teli energiaitalok megváltoztathatják a szívritmust, ugyanis még az italok elfogyasztása után 17 órával is erősebb szívizom összehúzódásokat mértek. A kutatócsoport úgy nyilatkozott, hogy a gyerekek és bizonyos egészségügyi problémában szenvedők emiatt inkább kerüljék ezek fogyasztását.

Az energiaitalok erősítik a szívösszehúzódást„Mostanáig nem tudtuk pontosan, hogy az energiaitalok milyen hatással vannak a szívműködésre. A velük bevitt koffeinmennyiség háromszor akkora, mint amennyi a többi koffeines üdítőben, például a kávéban vagy a kólában található. A magas koffeinterhelésnek számos ismert kockázata van, például a magas pulzus, a szívremegés, a magas vérnyomás, és szélsőséges esetben akár görcsroham vagy akár hirtelen halál is” – magyarázta Dr. Jonas Dorner.

A szakértők 100 milliliterenként 32 milligramm koffeint, valamint 400 milligramm taurint tartalmazó italt adtak a résztvevőknek. Az eredmények alapján a szívkamra, mely a vért pumpálja a testbe, erősebb összehúzódásokat produkált az energiaital elkortyolása után, mint előtte.

„Kimutattuk, hogy az energiaital fogyasztásának rövidtávú hatása van a szívizom összehúzódására. Egyelőre nem tudjuk pontosan, hogy ez a fokozott összehúzódás befolyásolja-e a mindennapi tevékenységeket, illetve a fizikai teljesítményt” – tette hozzá Dr. Dorner. A szívbetegekre gyakorolt hatás ugyancsak ismeretlen. A kutatócsoport azonban azt javasolja, hogy a gyerekek és a szívritmuszavarban szenvedők inkább kerüljék az energiaitalok fogyasztását.