A túl sok sótól gyorsabban öregszünk

Egy újabb kutatás szerint a túl sok sót fogyasztó túlsúlyos kamaszok gyorsabban öregedhetnek. Kimutatták, hogy ezekben a fiatalokban gyorsabb a sejtek elöregedése. A Georgia Regents Egyetem kutatói szerint a sóbevitel csökkentése lelassíthatja a sejtek elöregedésének folyamatát. Ez a módszer a túlsúlyos és az elhízott emberekben lehet különösen hatékony.

Túlsúlyosnak veszélyesebbAzt már eddig is tudni lehetett, hogy a kromoszómák védelmét biztosító végződések, az úgynevezett telomérek természetes módon megrövidülnek az életkor előrehaladtával, és ezt a folyamatot a dohányzás, a testmozgás hiánya és a túl sok testzsír felgyorsítja. A mostani volt azonban az első olyan kutatás, amely a sóbevitelnek a telomérek hosszúságára gyakorolt hatását vizsgálta.

A kutatásban 766, 14 és 18 év közötti kamasz vett részt, akiket sófogyasztásuk alapján csoportokra osztottak. A kutatók kimutatták, hogy a sok sót fogyasztó elhízott tinédzserek jelentősen rövidebb telomérekkel rendelkeznek, mint azok, akik nem fogyasztanak sok sót. Az is kiderült, hogy az egészséges testsúlyú kamaszokban a nátriumbevitel nem befolyásolja jelentősen a telomérek hosszúságát.

A telomérek a cipőfűző végét védő műanyaghoz hasonló „sapkák” a kromoszómák végein, amelyek a DNS-t védik a károsodástól. Ahogyan öregszünk, a telomérek egyre rövidülnek, így a DNS károsodni kezd, ami megnöveli az Alzheimer-kór, a diabétesz, a szívbetegség és más időskori megbetegedések kockázatát. Az átlagosnál rövidebb teloméreket a rossz egészségi állapot jelének, és a korai halálozás előjelének tartják.

A kutatók az Amerikai Szív Társaság 2014-es Epidemiológia és prevenció/Táplálkozás, testmozgás és anyagcsere című konferenciáján tartott előadásukban azt is elmagyarázták, hogy az elhízás a gyulladás magas szintjével áll összefüggésben a szervezetben, ami szintén felgyorsítja a telomérek rövidülését, és fokozza a sóérzékenységet – ez is megmagyarázza, miért gyakorol nagyobb hatást a magas nátriumbevitel a túlsúlyos emberekre.