Gyógynövénykincseink: amit az ősz kínál

Az őszi kertek, ligetek és erdők számtalan értékes gyógynövényt kínálnak mindazoknak, akiknek a szíve és a lelke nyitott a természet kincseinek befogadására. Németh Imréné Éva fitoterapeuta természetgyógyász ezúttal főként a galagonya és a csipkebogyó gyógyhatásait ajánlja figyelmünkbe, és természetesen a teakészítés fortélyainak megosztásáról sem feledkezik meg.

„Elért az ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az úton
Tréfás falevelek…”
(Ady Endre)

Aligha létezik olyan költő, akit nem ihletett meg az őszi természet színkavalkádja. Azokban, akik szabadidejüket szeretik a parkokban, az erdők, ligetek friss levegőjén eltölteni, mindig új és különleges érzéseket kelt ez az évszak. Egyedi élmény azért, mert már nem a forróság uralja a levegőt, szemünk előtt változnak át a színek az uralkodó zöldből halványzöld, sárga, aranysárga, piros és bordó, majd lila és barna színekbe vagy ezek változatos elegyeibe.

A növények, fák, bokrok termései is eleven színekben pompáznak, nem rejti őket a lomb. A barna vadgesztenyék, a tölgyfák zöldesbarna makktermései, a galagonyabokor tündöklő piros vagy a csipkebogyó élénkpiros termése mindenképp jelzi, hogy az adott növény idén is elvégezte feladatát, amit a természet szabott ki rá az évszakok során.

A sokoldalú galagonya idén is a barátunk lehet

„Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.
Zúg a tüske,
Szél szalad ide-oda,
Reszket a galagonya
Magába…”
– de sokszor hallottuk ezt a Weöres Sándor-verset, vagy a Sebő Ferenc által megzenésített változatait…

A galagonya (Crataegus monogyna) a népgyógyászatban is jól ismert, régóta használt gyógynövényünk. Alkalmazták érelmeszesedésre, nyugtatóként, vesekőre, vizelethajtásra, menstruációs görcsökre, hasmenésre és hasi fájdalmakra, emésztési panaszok, szorongás kezelésére is. Teákat már a tavaszi, zsenge fehér virágaiból és virágos hajtásvégekből is lehet készíteni – ezek szíverősítőként hatnak. Érdemes virágzáskor is gyűjteni belőle, majd gondos szárítás után tárolni a későbbi teázáshoz.

A galagonya érett, piros bogyói a madarak kedvenc eledelei közé tartoznak. Ezek az értékes termések alapanyagot biztosítanak különféle gyógyszerek előállításához, emellett alkoholos kivonatok is készíthetők belőlük későbbi felhasználásra. A ma már népbetegségnek számító magas vérnyomás is szelíden karbantartható a galagonyával, illetve a galagonya az egyik fő összetevője lehet olyan teakeveréknek, amellyel elkerülhetjük, megelőzhetjük a később jelentkező vérnyomásproblémákra felírt gyógyszerek alkalmazását.

Mi mindent tud ez a tövises cserje?

A szívizomra hat. Javítja a szívkoszorúérben a véráramlást. Lelassítja a gyors szívverést, tágítja a szív koszorúsereit, csökkenti a feszültséget, vízhajtó hatása szintén nagyban segíti a szív munkáját. Az enyhe vagy középsúlyos szívelégtelenségben szenvedő betegeken végzett klinikai vizsgálatok során tudományosan is bizonyították a hatásosságát. Javítani volt képes a fizikai erőnlétet, a szív összehúzódó képességének, teljesítményének javulása révén. A szívizom erősítésével javítja a szív koszorúsereiben a véráramlást, ezzel növelve a szív teljesítményét. Igazolást nyert a vérnyomást, a koleszterinszintet, valamint a vérzsírszintet csökkentő hatása, sőt az is, hogy a galagonyát használók terhelhetősége ugyancsak jelentősen megnőtt.

Dr. Peter Theiss szerint különösen ajánlott szorongás esetén idősebb korban, amikor ez a kellemetlen érzés már vérkeringési panaszokkal, a koszorúserek meszesedésével járhat. Számos klinikai vizsgálat szerint legalább 2 hét, erősebb problémáknál 6 hét is szükséges lehet a gyógyhatás teljes eléréséhez (pl. magas vérnyomás, szívelégtelenség). Teája – az előírt adagok használata mellett – akár évekig is iható anélkül, hogy bármiféle mellékhatás fellépne.

Hogyan alkalmazzuk a galagonyateát?

Mikor és mennyit használjuk? Az előbbiekben már említett eseteken kívül szívritmuszavar, angina pectoris, keringési és vérnyomászavar jelentkezésekor egyedileg vagy kombinációs szerként is hasznos összetevője a teakeverékeknek. Alkalmas műtétek utáni lábadozás időszakára szíverősítésre, infarktus utáni utókezelésre stb.

A tea elkészítése:
1 csapott evőkanálnyi mennyiséget kb. 2 dl vízzel leforrázunk, lefedve 10-15 percig áztatjuk, majd leszűrjük és naponta 2-3 alkalommal ihatjuk ezt a mennyiséget.

Vérnyomáscsökkentő gyógyszert szedőknek is ajánlott. Ahogy javulnak a tünetek és csökken a vérnyomás, úgy célszerű fokozatosan mérsékelni a szintetikus szer adagját, de a módosítást a kezelőorvossal egyeztetve javasolt elvégezni.

Csipkebogyó, te csodás!

„Csipkebogyó finom, édes,
kis mókusnak egészséges.
Pofazacskóm jól megtömöm,
vagy lenyelem, vagy kiköpöm.”
(Aranyosi Ervin)

Az első fagyos hajnalokat követően érdemes a vadrózsa élénkpiros bogyóit begyűjteni. Szinte kizárt a tévesztés lehetősége, ugyanis a már majdnem kopasz, levelüket vesztett dús hajtású rózsabokrokon tűnnek elő.

A csipkebogyó a Rosa canina áltermése. Íze enyhén savanykás. Gyűjtés után a bogyókat érdemes félbevágva szárítani úgy, hogy már eltávolítjuk belőlük a kemény, feltűnően szőrös magocskákat. Az így kezelt termés vékony húsos rétegét megszáríthatjuk későbbi teakeverékekhez vagy lekvárkészítéshez előkészítjük. Őszintén szólva, ez aprólékos és fáradságos munka, de mindenképp megéri! Az értékes magokat semmiképp se dobjuk el, később kiderül, hogy miért…

A csipkebogyó magas C-vitamin-tartalmáról ismert. Az „Észak citroma” elnevezést is kiérdemelte, hatékonyságához más vitaminok jelenléte is hozzájárul. Tartalmaz még B1-, B2-, K- és P-vitamint, továbbá festékanyagokat. A magjában E2-vitamin is jelen van.

Az említett vitaminok elősegítik a jobb felszívódást, hasznosulást. A vitaminpótlás mellett a csipkebogyónak enyhe gyulladáscsökkentő, vese- és húgykőoldó hatása is van.

A csipketea elkészítése

A tea elkészítése eltér a megszokottaktól, ugyanis C-vitamin-tartalmának megőrzése céljából nem főzzük, nem is forrázzuk, hanem az 1 evőkanálnyi csipkebogyót (össze is törhetjük, ha szárított) 2 dl langyos (felforralt és visszahűtött) vízben áztatjuk kb. 6-8 órán keresztül. Naponta akár 5 alkalommal is ihatunk 2 dl mennyiséget. Kellemes, szomjoltó italt kapunk, ami jelentős vitamintartalmával támogatja az egészségünket.

Ha a csipkebogyó vesekő- és/vagy húgykőoldó hatását szeretnénk érvényesíteni, akkor az előző arányok szerint 15 percig főzzük a teljes, magozatlan bogyókat és gondos leszűrést követően fogyaszthatjuk el a teát (a magokból főzéssel tudjuk kivonni a kőoldó összetevőket). Főzés előtt a korábban félretett magokat is hozzáadhatjuk, 1 adag teához egy csapott evőkanálnyit.

* * *

Az az ember, aki a természettel tudatosan együtt, szimbiózisban szeretne élni, gondolkodásában is a gyógyfüveket részesíti előnyben, komoly és felelős gondolkodásúnak mondható a mai világban.

Vigyázzunk a Földre, a minket körülvevő világra, a természet értékeire, a tisztaságára, hogy a jövőben is legyen miből energiát meríteni testünknek, lelkünknek.

Németh Imréné Éva
fitoterapeuta, aromaterapeuta, természetgyógyász, Energy Belváros klubvezető
Tel.: +36 (20) 974 2394
E-mail: nemeva54@gmail.com
Tanácsadás

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Szilva: finom és az egészség gyümölcse

Ajánljuk még a Gyógynövénykeresőnket.