Mi a kronobiológia? Más ritmusban működünk

Van, aki egy vita után öt perc múlva már azon gondolkodik, mit vacsorázzon. A másik még este is visszahallja ugyanazt az egy mondatot. Van, aki három dolgot csinál egyszerre, és ettől érzi magát elemében; más ugyanettől elfárad. Könnyű ilyenkor arra jutni, hogy valaki túl sok, túl lassú vagy túl érzékeny. De mi van, ha egyszerűen másképp működik?- Holló Mira cikke.

Mi tart össze minket? – A kapcsolódás lélektana

Voltál már úgy, hogy egy mondat hallatán összeszorult a gyomrod, és kúszni kezdett felfelé az az ismerős, szúró, fullasztó, kirobbanni akaró érzés a torkodon? Zsigerből kimondtad, ami benned volt – vagy lenyelted, hogy aztán később, egészen máshol törjön elő. Mi történik ilyenkor közöttünk? Hogyan maradhatunk kapcsolatban, amikor nagyon mást gondolunk?

SOS jelzés érkezett Iványi Gáboréktól

Az adóhivatal inkasszót vetett ki Iványi Gábor MET egyházának és intézményrendszere legfontosabb tagjainak bankszámláira. Ezek az intézmények több ezer, többségében hátrányos helyzetű diáknak, valamint hajléktalan, krízisben lévő, illetve idős embernek nyújtanak pótolhatatlan szolgáltatást. A MET alábbi sajtóközleménye SOS jelzést jelent a közvéleménynek.

Szilveszterre: vidám sztorik az orvosnál

A betegségekkel kapcsolatban többnyire rossz gondolataink vannak, és az orvosi rendelőben, kórházban töltött időre sem túl jó emlékeznünk. Inkább a kellemetlenségek jutnak eszünkbe. Pedig az egészségügyben is előfordulnak derűs pillanatok. Az óévet búcsúztatva – és látogatóinknak boldog új esztendőt kívánva – ilyen történeteket gyűjtöttünk össze.

HolisticNess hétvége

Korunkban, kultúránkban, készen vásárolhatjuk meg mindazt, amiről úgy gondoljuk, hogy szükségünk van rá, és ha valami elromlik, azt kicserélik, megjavítják, vagy kidobjuk, és másikat veszünk helyette. Természetesnek tartjuk, hogy mindenhez mellékelnek használati utasítást, amelyet lelkesen átböngészünk, hogy tökéletesen tudjuk használni az új eszközt.

RENOL

Bioinformációs, komplex gyógynövény-koncentrátum 15-féle gyógynövényből.Mennyiség: 30 ml.Kiemelt hatásterületei: vese, húgyhólyag, prosztata, vérnyomás szabályozása, nyirokrendszer, mozgásszervek.

GYNEX

Bioinformációs, komplex gyógynövény-koncentrátum 15-féle gyógynövényből.Mennyiség: 30 ml.Kiemelt hatásterületei: hormonrendszer, nőgyógyászati panaszok, lelki instabilitás, alkalmazkodás a megváltozott körülményekhez.

KOROLEN

Bioinformációs, komplex gyógynövény-koncentrátum 17-féle gyógynövényből.Mennyiség: 30 ml.Kiemelt hatásterületei: szív, erek, vér, immunrendszer, lelki problémák.

Jogi nyilatkozat és adatvédelmi irányelvek

A Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének kódexe alapján, amelyet teljes egészében elfogadunk, tájékoztatjuk látogatóinkat a Natúrsziget® adatkezelési elveiről, valamint arról, hogy miért tartjuk szükségesnek a regisztrációt oldalunkon. A regisztráció nem kötelező, de bizonyos szolgáltatások eléréséhez (Fórum, Kínai horoszkóp stb.) megkívánjuk. A kódex teljes szövege letölthető a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének oldaláról.

REGALEN

Bioinformációs, komplex gyógynövény-koncentrátum 14-féle gyógynövényből.Mennyiség: 30 ml.Kiemelt hatásterületei: máj, epehólyag, belek, allergia, vér.

Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

Összes elfogadása Csak a szükségesek elfogadása