Aminosavak – az élet építőkövei

Az aminosavak magatartása

A triptofán termeli a szerotonin boldogsághormont, valamint a alvásért felelős melatonin nevű hormont. Ezen kívül a triptofán fontos a máj funkciójában is. Ez az aminosav megtalálható a répában, paradicsomban, banánban, valamint a spenótban. A lizin felelős a kötő- és izomszövet állapotáért. A szintézis során a lizinből karotin keletkezik, amit előszeretettel használnak a fogyásnál és a testépítésnél. Triptofánt tartalmaznak a babfélék, narancs, mandarin, valamint a zeller. A phenylalin támogatja a vörösvértestecskék és fehérvérsejtek képződését, valamint a veseműködést. Nagymennyiségű phenylalin van a szójában, sertéshúsban, lazacban, tojásban, tökmagban, továbbá a tehéntejben. A treonin glicinné metabolizálódik a szervezetben, amely nyugtatja az idegeket. Ezen túlmenőleg segíti a csontképződést, valamint az antitestecskék képződését. A treonin megtalálható a papayában, sárgarépában és spenótban.

Szemiesszenciális: arginin és tirozin

A tirozin valamint az arginin az újszülöttek szervezetében nem képződik, ezért nevezik ezeket az aminosavakat szemiesszenciálisnak. Az arginin az izomszerkezet támogató funkciójáról ismert. Ezen túlmenőleg az arginin ösztönzi a testnövekedést. A tirozinból képződnek a pajzsmirigy fontos hormonjai.

Különösen a sportolóknál nagyon kedvelt az aminosav-pótlás. Ugyanis az izmok gyors növekedésében és állományuk megtartásában ugyancsak a proteinek felelősek. Így egyenes kívánalom a testépítőknél és teljesítmény-sportolóknál bizonyos aminosavak célzott bevitele.

Izomnövekedés elősegítése

Különböző kereskedők porokat és italokat ajánlanak sportolóknak azzal az ígérettel, hogy a bennük lévő aminosavak az izomzatot fejleszteni fogják.

Az aminosavak nélkülözhetetlenek a szervezet számára, de nem csodaszerek. Testmozgás nélkül az aminosavak sem varázsolják elő a kívánt izomzatgyarapodást. Azonban az aminosav-kombináció, megfelelő koncentrációban segíthet a sportolóknak. Éppen intenzív edzés után a test jobban megterhelt, mint előtte. Közvetlenül egy ilyen terhelési szakasz után képes a szervezet a szükségesnél háromszor nagyobb mennyiségben aminosavakat felvenni az izomzatba, mint előtte. A regeneráció szakaszában meg kell lennie a vérben az összes szükséges aminosavnak, hogy az az izomzatot lehetőség szerint támogassa.

Aminosavak és fitnesz

Éppen közvetlenül az edzés után lenne ideális időpont a sportolók számára a szervezetet aminosavakkal ellátni. Persze edzés előtt is hasznos lehet aminosav-fogyasztás, az idő előtt elfáradás lehetőség szerinti elkerülése érdekében. Azonban a szakértők javasolják a táplálék-kiegészítőket jobban szemügyre venni és a bennük lévő aminosav-profilt ellenőrizni. Egyidejűleg tanácsos sok vizet is inni, mert a test a nagy mennyiségű proteint nem tudja kellően hasznosítani. Ezeket karbamidként választja ki aztán a vese. A vese felesleges terhelésének elkerülése céljából, valamint funkciója támogatására kell ilyenkor több folyadékot inni.

Fogyás aminosavakkal

Nemcsak az izomépítésben, hanem a fogyásban is fontos szerepük van az aminosavaknak. Egyes aminosavak szelektíven serkentik a szervezet abban, hogy megfelelő hormonokat termeljenek. De pontosan úgy, mint az izomfejlesztésnél, a fogyásnál sem lehet ördöngösséget elvárni az aminosavaktól. A fogyás érdekében pontosan adagolt aminosavak támogatólag hatnak. Követelmény a folyamatos fogyás és a zsír izomtömeggé konvertálásában a sporttevékenység és az étrendváltoztatás. A fogyást segítő aminosavakat vagy közvetlenül táplálékként, vagy táplálék-kiegészítőként por és tabletta formában lehet bejuttatni a szervezetbe. Kedvelt a célzott fogyásnál a lizin aminosav szintéziséből származó karnitin. Ez az izomzat felépítésén túl a zsírtartalékok elégetésében is pozitívan befolyásolja a szervezetet. Ezek közé tartozik az arginin aminosav is, mely a lizinnel együtt támogatja a növekedési hormont. Ez alakítja át az alvás regenerációfázisában a zsírt energiává.

Befolyásolható az éhség érzet?

A phenylalin aminosav hatással lehet a cholecystokinin hormonra a gyomor-bél tápcsatornában. Ez részese a jóllakottság érzésének, amivel az éhségérzet is befolyásolható. A pajzsmirigyben is termelődnek különböző hormonok, melyek szintén átveszik a zsírégetés feladatát. Ehhez e hormonok folyamatosan a vérbe kerülnek. Ennek következtében nő a test hőmérséklete, növekszik a szívvérkeringés-rendszer teljesítménye, valamint fokozódik a zsírégetés. A fontos hormonok pajzsmirigyben történő képződésében a jód mellett a tirozin aminosavnak is szerepe van. Következtetés: még a táplálkozáshoz és fogyáshoz is fontos, hogy minden szükséges aminosavat elegendő mennyiségben rendszeresen megkapjon a szervezet.

(Németből fordította: Koncz László)

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Aminosavak hiánya – ritka, súlyos betegségek