Amit terhessége alatt eszik a mama, azt később a baba is szeretni fogja!

Már a várandóság, illetve a szoptatás idején is érdemes olyan ételeket fogyasztaniuk a kismamáknak, amiket szeretnék, hogy a kisbabájuk is megegyen, mivel a legújabb kutatások szerint már ilyenkor is hatással lehetnek az ételek a baba ízlelésének kialakulására.

Amit terhessége alatt eszik a mama, azt később a baba is szeretni fogja!A legtöbb szülő hatalmas csatákat vív azért, hogy gyermeke az olyan egészséges ételeket is megegye, mint például a brokkoli vagy más zöldségek. Most azonban a tudósok meglepő javaslattal álltak elő, miszerint az anyák a várandóságuk idején fogyasszanak olyasmit, amit szeretnék, hogy a kicsi a születése után kedvelje. A Philadelphia-i Monell Chemical Senses Center kutatói ugyanis úgy gondolják, hogy azt, hogy a gyermek milyen ízeket fog szeretni, már az anyaméhben is befolyásolhatják a mamák. Legújabb kutatásuk során azt találták, hogy az anyák által elfogyasztott a vanília, a menta, az ánizs, vagy éppen a fokhagyma íze a magzathoz is eljut, mivel kimutathatóak voltak a magzatvízből, sőt még az anyatejből is.

A kutatás során fokhagyma – illetve cukor – kapszulát vettek be várandós nők, majd a tudósok a magzatvízből nyert minta illatát megszagoltatták egy másik csoporttal. „A csoport tagjai könnyen azonosították az illatokat, ami azt jelenti, hogy a megszületendő kisbaba is ugyanígy érezheti” – mondta a kutatás vezetője, Julie Mennella, aki szerint ezekre az illatanyagokra később is emlékezi fognak a kicsik.

A kutatók egy másik vizsgálat során három csoportra osztotta a várandós nőket. Az első csoportnak naponta kellett répalevet innia a terhessége ideje alatt, a másodiknak csak a szoptatás alatt, míg a harmadik csoport tagjait arra kérték, hogy egyáltalán ne fogyasszanak répalevet. Később az derült ki, hogy azok a gyermekek, akiknek az édesanyjuk az első két csoportba tartozott, sokkal jobban szerették a répalevet, mint a harmadik csoport tagjai.

A tudósok szerint ezek az eredmények a jövőben segíthetnek majd a szülőknek, hogy könnyebben hozzászoktassák a gyermekeiket az egészséges ételekhez, melyek hosszú távú hatással lehetnek a gyerekek egészségére.

(Forrás: Medipress)