Összefüggés lehet a foglepedék és a rák között?

Egy nemrégiben készült svéd tanulmány szerint a fogakon és az ínyen rejtőzködő lepedék növelheti az esélyét annak, hogy az illető rákban fog elhalálozni. Már korábban is számos tanulmány mutatott ki összefüggést a szájhigiénia és a krónikus megbetegedések – például a szívbetegség – között, ám a mostani kutatás ennél messzebb mutat.

Összefüggés lehet a foglepedék és a rák között?A BMJ Open című lapban megjelent tanulmány ugyan nem ok-okozati összefüggést mutat ki a lepedék és a rák között, de kapcsolatot feltételez a kettő viszonylatában.

A vizsgálat során közel 1400 svéd felnőttet követtek nyomon 24 éven keresztül, mely időszak alatt 58 alany hunyt el, közülük 35-en rákban. A kutatásban résztvevőktől megkérdezték dohányzási szokásaikat, illetve egyéb a rák kockázatát növelő tényezőket is összegyűjtöttek róluk, emellett megvizsgálták fogaik állapotát és feljegyezték az esetlegesen előforduló fogkövesedést, az ínybetegségeket, valamint a fogvesztést. A megfigyelések kimutatták, hogy azok között, akik meghaltak, nagyobb arányban fordult elő lepedék a fogakon és az ínyen, sőt a lepedékes fogazattal rendelkezők 79 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg idő előtt.

Amint arról dr. Joel Epstein, a kaliforniai City of Hope Rákközpont igazgatója beszámolt, az ínyen található baktériumok gyulladást idézhetnek elő, és ez a gyulladás ezután tovább terjedhet a szervezetben. Noha azt még korai lenne kijelenteni, hogy a foglepedék közvetlenül rákot okoz, arra mindenkinek érdemes odafigyelnie, hogy megfelelő szájápolással és rendszeres fogorvosi vizsgálattal minimálisra csökkentse szájában a fertőző baktériumok jelenlétét.