Hatékonyabb a fokonkénti lépcsőzés

Aki egyesével szedi a lépcsőfokokat, és nem kettesével-hármasával, az több kalóriát éget el – derült ki egy új tanulmányból. Érdemes tehát több időt szánni a gyalogos közlekedésre. A Roehamptoni Egyetem kutatói kiszámolták, hogy öt lépcsősor (15 méternyi magasság) heti ötszöri megmászása 302 kalória elégetését eredményezi átlagosan, ha azt fokonként teszi meg az ember.

Hatékonyabb a fokonkénti lépcsőzésKettesével szedve őket azonban csak 260 kalóriát. Dr. Lewis Halsey összehasonlító és környezeti fiziológus elmondta: „Nagyon érdekelt bennünket, hogy összességében mi jár nagyobb energiafelhasználással: gyorsan túllenni az egészen, vagy komótosan fellépdelni a következő szintre. Kutatásunk során felmértük az elégetett kalóriákat és a lépcsőzés potenciális fogyasztó erejét a rendszeres és gyakori végrehajtása során. Megvizsgáltuk azt is, mi a különbség az egyes módszerek között. Az eredmény pedig: aki egyesével végigjárja az összes lépcsőfokot, az égeti el a legtöbb kalóriát.”

Azt is hozzátette, hogy ez valószínűleg részben annak köszönhető, hogy így tovább tart felérni a lépcsősor tetejére. A jelenség hátterében azonban biomechanikai magyarázat is állhat. A fokonkénti lépcsőzés során gyorsabb tempóban rövidülnek az izmok, ami fokozza az energiafelhasználást. Az Ulsteri Egyetem korábbi felméréséből kiderült, hogy a rendszeresen lépcsőt használó irodai alkalmazottak állóképessége javult. Két csoportra osztották őket. Az egyik csoport gyalog tette meg a 145 fokot a nyolcadik emeletig. Először csak naponta egyszer hajtották végre a gyakorlatot, majd a következő 5 hét során napi háromra növelték az edzésadagot. Átlagos sebességük 75 lépcsőfok volt percenként. A kísérlet végére a lépcsőző csoport várható VO2 max. értéke 10 százalékos javulást mutatott. Ez a mutatószám a pulzus mérése által mutatja ki az oxigénfelvétel és –felhasználás hatékonyságát.

A kutatás vezetője, Rodney Kennedy a következőket fogalmazta meg: „Mivel a javulás mindössze heti 30 perces, közepes erősségű testmozgás következményeként állt be, a munkahelyeken ösztönözni kellene a lépcsőzést, mint kedvező hatású mozgásformát.”