Alacsony spermiumszámot okozhat a túl sok tévézés

Egy szűk körű kutatás azt mutatja, hogy a heti 20 órát tévéző férfiak fele annyi spermiummal rendelkezhetnek, mint azok, akik alig néznek tévét. Jó hír viszont, hogy heti 15 óra közepes/élénk edzéssel akár 73 százalékkal is javítható a spermiumszám. „Srácok, kapcsoljátok le a tévét, és vegyétek elő a futócipőt” – tanácsolja a British Journal of Sports Medicine februári számában megjelent tanulmány szerzője, Dr. Jorge Chavarro, a Harvard Egyetem Orvostudományi Karának kutatója.

Alacsony spermiumszámot okozhat fiatalokban a túl sok tévézésA TV spermiumszámra gyakorolt hatásának vizsgálatához a kutatók 189 fiatal, 18 és 22 év közötti férfit kérdeztek meg tévézési és testmozgási szokásaikról. Az alanyok más szokásaikról, például a dohányzásról és az étrendről is beszámoltak, és azt is elmondták, tapasztaltak-e már termékenységi zavart, továbbá mennyire vannak kitéve stressznek.

Az eredmények azt mutatták, hogy azokban a férfiakban, akik hetente legalább 20 órát töltenek a TV előtt, 44 százalékkal alacsonyabb a spermiumszám, mint azokban, akik kevesebbet tévéznek. A kutatók ugyanakkor hozzátették, hogy bár a spermiumszám esetükben alacsonyabb, a spermiumok mozgékonyság, forma és mintatérfogat tekintetében egészségesek voltak. Az is kiderült ugyanakkor, hogy a hetente legalább 15 óra edzést végző férfiakban egészségesebbek a spermiumok, és számuk is magasabb. Ez azonban csak közepes/intenzív testmozgás esetén figyelhető meg, az alacsony intenzitású edzés nem befolyásolja a spermiumszámot.

A kutatók nem tudják pontosan megmagyarázni, miért áll összefüggésben a tévénézés az alacsony spermiumszámmal, de úgy vélik, valószínűleg más tényezőket jelezhet.

Dr. Pravin Kumar Rao, a Johns Hopkins Egyetem urológusa szerint túl sok a tényező ahhoz, hogy kijelenthessük, a TV felelős egymagában az alacsony spermiumszámért. Lehet összefüggés, de nem feltétlenül ez az ok. „Az eredmények fiziológiai szempontból hihetők, de nehéz biztosan megmondani, vajon tényleg a tévézés csökkenti-e a spermiumszámot” – állítja a szakértő. Más tényezők is szerepet játszhatnak az összefüggésben, például az, szenvednek-e a tévénéző férfi résztvevők valamilyen nem diagnosztizált betegségben, például cukorbetegségben vagy magas vérnyomásban, amelyek szintén befolyásolhatják a spermiumszámot. Rao úgy véli, a testmozgás és az ülő életmód valószínűleg hatást gyakorol a termékenységre, de nem lehet pontosan meghatározni, melyik tényező milyen mértékű befolyással bír.