Az e-cigaretta egészségtelenebb, mint a hagyományos

Az elektromos cigarettát szívók több nikotint és egyéb mérget lélegeznek be – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint ők többet pöfékelnek, mélyebbre szívva a füstöt. Az e-cigaretta emiatt már nem tekinthető egészséges leszokási alternatívának, sőt, az azt használó diákok 12 százaléka sosem szívott hagyományos cigarettát.

Az e-cigaretta egészségtelenebb, mint a hagyományosBár az elektromos cigarettát úgy reklámozzák, hogy egészségesebb a szokványosnál, a mostani kutatási eredmények szerint azok is komoly veszélyben vannak, akik ezt választják. Az egyesült államokbeli szakértők adatai alapján ugyanis magasabb koncentrációban jut nikotin a szervezetükbe, csakúgy, mint más méreg. 

A nikotin egyszerre addiktív és mérgező is, míg az e-cigarettában található többi anyag közül néhányról rákkeltő hatást feltételeznek. A New York Egyetem tudósai úgy találták, hogy „a füstölés gyakoriság” és a „leszívás mélysége” miatt az e-cigarettát pöfékelők nagyobb károsanyag-veszélynek vannak kitéve, mint a hagyományos terméket fogyasztók. Eddig viszont úgy tekintett a közvélemény az elekromos cigarettára, mint egy egészségesebb, dohánymentes lehetőségre a leszokásra törekvőknek. 

Az általános nézet változni látszik, mivel egyre többen vannak, akik sosem szívtak hagyományos cigarettát, kizárólag „gépi” változatot. „Rendkívül aktuális és gyors kivizsgálást igénylő problémáról van szó, hiszen egy friss kérdőíves kutatás alapján nyolc egyesült államokbeli főiskola hallgatói közül az e-cigarettázók 12 százalékának sosem volt dolga másfajta dohánytermékkel” – magyarázta Dr. Deepak Saxena

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal, valamint az Amerikai Tüdő Társaság figyelmeztette a lakosságot, hogy az e-cigarettával tudtukon kívül méreganyagokat juttathatnak a testükbe. 

Az elektromos cigaretták egy hevítő eszköz segítségével párologtatják a nikotint és a többi összetevőt, hogy dohány nélkül imitálják a cigarettázás képi, érzékszervi és magatartásbeli vonatkozásait. Az ilyen gépek működési mechanizmusának lényege, hogy a folyékony nikotint be- és kilélegezhető füstté változtatják. Az e-cigarettákban egy patron 200-400 pöfékelésre alkalmas – körülbelül annyira, mint 2-3 doboz cigaretta.