Ha reggelenként megszólal az órám, a telefonom után nyúlok, hogy bekapcsoljam. Megnézem, érkezett-e üzenetem, amíg aludtam. Megmosakszom és felöltözöm. Amíg a wc-n ülök, végiggörgetem az Instagram fotókat. Reggeli közben ellenőrzöm és megválaszolom az emaileket. Beteszem az ebédemet, a mobilomat és a hordozható töltőmet a táskámba, és indulásra kész vagyok.

Amint a bejárati ajtót bezárom magam mögött, kinyitom a táskámat, hogy újra ellenőrizzem, a telefonom tényleg benne van-e. Amikor a megállóban buszra várok, újra előveszem a mobilom, és megnézem a Facebookot. A buszon el akarom olvasni a legrrissebb híreket. Nem találom! Ellopták? Pánikba esem, és vadul átkutatom a táskám. Amikor végre megtalálom, fellélegzek, és hatalmas kő esik le a szívemről.

Ismerős Önnek bármi a fentiekből? Az okos kütyünket már nem csak telefonálásra használjuk, hanem ez egyben a naptárunk, a jegyzetfüzetünk, a fényképezőgépünk, a címjegyzékünk, a lexikonunk, a játékkonzolunk és még sorolhatnánk. Összeköt minket a közvetlen környezetünkön kívüli világgal. A hollandok 80%-ának van okostelefonja, ennek használata már teljesen beépült a mindennapi életbe.

A diákok átlagosan napi 9 órát töltenek a telefonjukkal. Olyan sokat használják, hogy valószínűleg ez a legelterjedtebb olyan függőség, amely nem kábítószerhez kötődik. A használók több, mint a fele kellemetlenül érzi magát, ha épp nincs nála a mobilja, néhány embernél pedig ez akár szélsőséges méreteket is ölthet. Ők attól félnek, hogy valami miatt nem tudják használni a készüléket, például lemerült az akkumulátor, nincs lefedettség. Ők nomofóbiától szenvednek, ez a „no mobile phone phobia”, vagyis a telefon nélküli léttől való félelem.

A nomofóbiáról 2010-ben írtak először. Habár alapja az erős félelem, mégsem említik a betegségek listáján a DSM-ben (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders). Sok kutatást végeztek már a témában, melyekből kiderül, hogy a fiatalok és kamaszok körében nagyobb az esély erre a betegségre, mint más életkorban. Akkor is kialakulhat nomofóbia, ha valaki szociális fóbiában vagy félelemzavarban szenved, vagy a személyiségében hasonló karaktervonások fedezhetők fel. Az alábbi panaszok gyakran együtt járnak a nomofóbiával:

• Félelem
• Hiperventilláció
• Remegés
• Izzadás
• Szapora szívverés
• Nyugtalanság
• Zavartság
• Depresszió
• Pánik
• Függés
• Magány
• Elutasítottság érzése
• Kevés önbizalom
• Alacsony önbecsülés

A nomofóbiában szenvedőknél azokban a helyzetekben, ahol nem lehet náluk a telefonjuk, például reptéri vámvizsgálatnál, munkában vagy kórházban, ez a kellemetlen érzés felerősödhet. Az a kényszer, hogy mindig elérhetőnek kell lenniük, olyan erős, hogy emiatt a telefonjuk mindig be van kapcsolva, még éjszaka is. A kijelzőt gyakran ellenőrzik, hogy lássák, van-e nem fogadott hívásuk, vagy kaptak-e üzenetet akkor is, ha nem hallottak csengőhangot.

A mobilhasználók több, mint fele érzi magát függőnek erre vonatkozóan. Ez nem azt jelenti, hogy ők mind nomofóbiában szenvednek és megoldást kell keresniük, de aki akar ellene tenni, az kezeltetheti magát. A kezelés kognitív viselkedésterápiából és/vagy meditációból áll.

(Hollandból fordította: Rebecsák Anita)

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről