Leszokás a dohányzásról – 12 javaslat

Senki sem állítja, hogy a dohányzásról könnyű leszokni. Ha azonban siker koronázza a próbálkozásunkat, mindent meg kell tenni az eredmény megőrzésééért. A dohányzásról való leszokás befejezése után stabilizálni kell a sikert, hogy elkerüljük a visszaesést, meg kell próbálni beépíteni az új viselkedési mintákat a mindennapi életbe cigaretta nélkül.

Ha lehet, vonjuk be a környezetet is, és jutalmazzuk meg magunkat a sikerért, mert büszkék lehetünk arra, amit elértünk. Tudatosítsuk magunkban, hogy sokkal egészségesebben fogunk élni!

Hogyan lehet leszokni a dohányzásról és emellett jól is érezni magunkat?

  1. Adjunk meg egy dátumot – a legegyszerűbb az egyik napról a másikra abbahagyni. Válasszon egy napot a következő két-három héten belül.
  2. Foglalja el magát, hogy ne kelljen a dohányzásra gondolnia. Szedje össze az összes hamutartót ahelyett.
  3. Igyon lehetőleg sokat; mindig készítsen elő egy pohár vizet vagy gyümölcslevet, és kortyoljon időről időre. Váltogassa az ízeket.
  4. Az emberi psziché megvesztegethető, és rövid távú pozitív következményeket akar! Használja fel azt a pénzt, amit egyébként cigarettára költött volna, hogy valami különlegességgel jutalmazza meg magát!
  5. Mozogjon többet, sportoljon! A fizikai aktivitás ellazít, javítja a hangulatot, egészséges, elvonja a figyelmet, és megakadályozza az enyhe súlygyarapodást! Így üthet több legyet egy csapásra, annak érdekében, hogy egészségesebb életet élhessen!
  6. Ügyeljen az egészséges, kiegyensúlyozott étrendre is, sok gyümölccsel és zöldséggel – ha édesség iránti vágyat érez, akkor használjon cukormentes rágógumit.
  7. Kerülje el azokat a helyzeteket, amelyekhez szorosan társul a dohányzás! Inkább igyon például egy csésze teát kávé helyett, és kerülje a társalgókat, ahol sokan a dohányoznak!
  8. Ha úgy érzi, hogy szükséges, tudatosan fordítsa figyelmét valami másra! Nincs értelme elképzelni, milyen szép lenne valami, amit valójában nem akar többé tenni! Összpontosítsa tehát a gondolatait valami szépre, amelyet tiszta lelkiismerettel és teljes szívvel megtehet. A vágy támadása csak rövid ideig tart, függetlenül attól, hogy dohányzik-e vagy sem.
  9. Legyen tudatában az elvonási tünetek fontosságának! A szervezet ezzel jelzi, hogy a legjobb úton jár a gyógyulás felé, élvezze tehát ezt a helyzetet! Ezek a mellékhatások általában rövid idő múlva eltűnnek.
  10. A leszokási folyamat megkönnyítése érdekében a cigarettából származó nikotint helyettesítheti nikotinos gyógyszeres kezeléssel. Ez a nikotinpótló kezelés enyhíti az elvonási tüneteket. Kérjen tanácsot gyógyszerészétől!
  11. Legyen kitartó! Sem jó, sem rossz hír vagy pillanatnyi hangulat miatt ne mondja, hogy „csak egy cigarettát” szív el, mert hamarosan még egyet akar majd…
  12. Élvezze a teljes tudatosságot minden nap, azt, hogy szabad, és nem kell többé cigaretta! Minden nap jót tesz az egészségének, embertársainak és pénztárcájának – büszke lehet magára.

(Németből fordította: Koncz László)

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Szokj le a dohányzásról elvonási tünetek nélkül