Lisztérzékenység: 20 év után gyógyult
A lisztérzékenység is olyan betegség, amit az emberek szomorúan vesznek tudomásul, majd panaszkodnak, hogy milyen drága a diéta… Csak az nem jut eszükbe, hogy nem kell elfogadni ezt, mint egy stigmát, hanem érdemes tenni valamit, hogy a helyzet megváltozzon.
Sokszor hallottam már: „az orvos azt mondta, ez nem gyógyítható”. A bélbolyhok elcsökevényesedtek, vagy már teljesen sima a vékonybél felülete, tehát nincs visszaút. Aki ezt elhiszi, elfogadja és beletörődik, annak valóban nem tudok segíteni. Elmondok azonban most egy olyan történetet, amelyben másképp alakultak a dolgok.
Lányom egyik ismerőse eljött hozzánk, hogy együtt vegyenek részt egy közös programon. Mint jó házigazda, meg akartam kínálni valamivel, ám közölte, nem biztos, hogy tartok itthon olyasmit, amit megehet. Elmondta, gyerekkora óta lisztérzékenységben szenved. Ennek most már 20 éve. Szigorú diétát tart, mert ha elcsábítja egy-egy falat vagy ital, akkor annak csúnyán megfizeti az árát. Kemény megpróbáltatás ez, főleg társaságban. Nézni, amint mindenki más büntetlenül tömi magába a csábító étkeket, miközben ő előveszi a kukoricalisztből sütött, fűrészpor ízű kenyérből készült szendvicsét. Hiába tartja a diétát, sportol keményen, az arca beesett, hamuszínű, testalkata soványnak mondható.
Elkezdtem beszélni neki az Energy termékeiről, és arról, hogy hasonló esetekben milyen jó eredményeink vannak. Magam lepődtem meg a legjobban, amikor a fiú azt mondta: „Én hiszek az ilyesmiben, szívesen kipróbálom!” Öregem, Te most kezdtél el gyógyulni, villant át az agyamon, és már vettem is elő a szekrényből a Korolent. A teszt azt mutatta, hogy napi 1 cseppet kell használnia kétszeres hígításban. Hiába, 20 év nagy idő, nem lehet csak úgy ajtóstul rontani a házba…
Telt-múlt az idő, már el is felejtettem a fiút, míg össze nem futottam vele az utcán. Azonnal feltűnt, hogy az arca a korábbihoz képest kikerekedett, színe is élettel telibb. Ekkor már 7 hónapja szedte a cseppeket. Tíz hónap után szólt, hogy elfogyott az üveg, szeretné folytatni, mert úgy érzi, sokat segít. Felemeltem az adagját 3 cseppre. Nagyon pontosan megtartotta a szüneteket is, és soha nem felejtette el bevenni. Ismét eltelt csaknem egy év, amikor egyszer csak azt látom, hogy a lányom ugrál örömében, fülén a telefonnal. Jó hírt kapott: a fiú kezelőorvosa a javulás miatt teljes kivizsgálást rendelt el, és megvannak az eredmények. Teljesen negatív. Az orvos elkezdi visszaállítani a normál étrendre.
Noha a Korolent még mindig szedi, mert nem meri elhagyni, ennek a fiúnak az esete példa lehet azon szülők előtt, akiknek a gyermeke ebben a betegségben szenved – és persze ama felnőtteknek is, akiknél most jelent meg ez a betegség.
Sokat gondolkodtam azon, vajon ezek az emberek miért nem keresik a megoldást, miért nyugodnak bele állapotuk visszafordíthatatlanságába. A vékonybél meridiánjához tartozó megerősítő mondat így hangzik: „azt teszem, amire szükségem van!” Talán ezek az emberek nem ismerik fel, hogy mire van szükségük, és inkább azt teszik, amit mások mondanak nekik. Nem tudják elfogadni önmagukat, nem találják a helyüket az életben, és nem azzal foglalkoznak, amit úgy hívunk: önmegvalósítás.
Segítsünk nekik, ha tehetjük!
Hiszen tudunk segíteni, mert van Korolenünk.
Maraboszi
(x)
