Gyógyító barna víz

Egy évvel ezelőtt még nem is hallottam a humátfürdőről, de ma már szívesen pihengetek, rendezgetem a gondolataimat, és gyógyítom a testem ebben a barna vízben. A BALNEOL-t a barátnőm javaslatára kezdtem használni, ő már évek óta élvezi e készítmény áldásos hatásait. A fürdő nyugtat, oldja a stresszt, ápolja a bőrt és csillapítja a fejfájást is.

A Streptococcus legyőzője

Az IMUNOSAN-nal győzedelmeskedtünk! Az ellenálló baktériumok, melyeket még az antibiotikumok sem voltak képesek legyűrni, visszavonulót fújtak. Húsz éves óvodai gyakorlattal és húsz éves HKO terapeuta múlttal magam mögött, ma már terapeuta magánpraxisomban találkozom gyerekekkel és szüleikkel. A hozzám ellátogatók gyakran a rám bízott óvodások szülei.

Egyensúly és harmónia

Az ENERGY két készítménye, az AUDIRON és a SPIRON segít visszaállítani egészségünk elvesztett egyensúlyát. Az AUDIRON a hallással kapcsolatos problémákban, míg a SPIRON a légzéssel összefüggő diszfunkciókban nyújt villámgyors segítséget. Mindkettő segít az immunrendszer erősítésében és a fáradtság leküzdésében, a testi és lelki erő visszanyerésében.

Harc a kórokozók ellen

A szervezet ellenálló képességének támogatása, a fertőző betegségek megelőzése, a fertőzések kezelése és a lábadozás felgyorsítására válasszuk a természetes készítményeket! Hogyan lehetséges, hogy egyesek azonnal megbetegednek, amint beköszönt a rosszabb idő, másoknak viszont egy osztálynyi fertőzött gyerek közelében sem történik semmi bajuk?

Visszarázódás a dolgos hétköznapokba

A meleg nyári napok, a szabadságolások és a nyaralások után nem könnyű visszarázódni a dolgos hétköznapokba. Mit tehetünk, hogy könnyebb legyen a visszaállás? Az egészséges táplálkozáson kívül a rendszeres testmozgással is sokat tehetünk testünk és lelkünk egészségéért. A táplálkozáson és a mozgáson kívül az Energy termékeit is segítségül hívhatjuk!

Sporttáplálkozás nyáron

A nyár gyakran extrém meleg időjárása a sportolókat sem kíméli. Sok sportágban a nyár és az ősz eleje jelenti a versenyidőszakot, amikorra a csúcsformát kell időzíteni. Ez több szempontból sem egyszerű feladat! A nem profiként versenyző sportolók is rendkívül keményen edzenek, azonban kevesebb esetben áll mellettük sporttáplálkozás terén jártas szakember.

A dietetikus tanácsai: nyári hidratáció

A nyári kánikulában időről időre újra fel kell hívni a figyelmet arra, hogy szervezetünknek megfelelő mennyiségű folyadékra van szüksége. Essen most szó tehát újra a hidratációról, az elegendő folyadékfogyasztás fontosságáról, a kiszáradás veszélyeiről, valamint arról, hogy mindezzel kapcsolatosan mely ENERGY termékek lehetnek segítségünkre.

A fantasztikus ötös

Ha egy lakatlan szigetre csak öt ENERGY készítményt vihetnék magammal, egész biztosan a Pentagram® krémek lennének azok. Annyi gyógynövényt és illóolajat tartalmaznak, amennyiről a piacon fellelhető többi krém csak álmodik, és közös erővel szinte minden igényünket kielégítik. Imádom az illatukat, és csak nehezen tudnám megmondani, melyikük is a kedvencem.

Végre nem fáj a térdem!

Nemrég megoldást keresve elindultam a közeli gyógynövényboltba, mert akkor már két hete nagyon fájt a térdem, nyugalmi helyzetben és mozgás közben egyaránt. Ez különösen hétvégenként nehezítette az életemet, mert a férjemmel fát vágtunk és gyűjtöttünk az erdőben fűtőanyagnak a víkendházba. Délutánonként a térdem nemcsak bedagadt, de hihetetlenül fájt is.

A dietetikus tanácsai: utazási betegségek

A mostani évszak a jó idő, a kikapcsolódás és a nyaralások ideje. A legtöbben ekkor töltődnek fel, utaznak, világot látnak. A gondosan összeállított utazási tervet azonban elronthatják különböző utazási megbetegedések, mint például a hányás, a hasmenés, a láz. Mindezek megelőzéséről, és az ilyenkor alkalmazható ENERGY készítményekről lesz most szó.